Nyakig ért a holiday: egy all inclusive nap története Törökországban

A nyaralás egyik legjobb része, amikor az izgatott várakozással átitatott hetek, hónapok után végre elérkezik az első nap, ami tele van meglepetésekkel, újdonságokkal és a felfedezés semmihez sem fogható örömével.
A legtöbben nyűgnek tekintik az utazást, a korai kelést, a várakozást a reptéren és hosszú transzferidőt a szállodáig és emiatt elfelejtik megélni azt. Az érzést, amikor a repülőgép kereke a leszálló pályára ér, jelezvén, hogy elkezdődött a vakáció, értelmezni a szállodáig megtett úton, az első benyomásokból szőtt képeket, először megpillantani a szobánkat, mely az otthonunk lesz egy héten át, hosszú idő után végre lemenni a partra és mélyen beszívni a sós tenger illatát. Ezek azok a pillanatok, melyek a nyaralás utolsó napján értékelődnek fel igazán, amikor nosztalgiával gondolunk vissza rá, hogy de jó is volt, amikor még előttünk volt az egész hét.

Idén, azok a bizonyos kerekek egy kellemes 2 órás repülőút után a bodrumi repülőtéren koppannak. Június közepe lévén, otthon még nyoma sincs az igazi nyárnak, így a terminálból kilépve fantasztikus érzés megérezni a PUHA, párás, meleg levegőt és a perzselő napsugarakat. Idegenvezetőink rögtön a transzfer buszunkhoz irányítanak bennünket. Mialatt várjuk, hogy mindenki megérkezzen, hálásan húzzuk ki a bőröndből a még mindig hideg, otthon lefagyasztott vizet, melyet még Pesten a ruhák közé rejtettünk. Lassan megtelik a busz és a hatalmas leander bokrok között kikanyarodunk az északra vezető főútra, Kusadasi felé, Izmir irányába.

Bodrum, Didim, Kusadasi – Nyugat-Törökország nyaralóparadicsomai

Törökország nyugati része, az égei-tengeri partvidék csak pár éve vált népszerű úti céllá a magyarok körében, holott az angolok, hollandok, németek már rég felfedezték maguknak és a törökök is ezt preferálják, ha nyaralni indulnak. A partszakasz itt jóval tagoltabb, mint a déli Riviérán, néhol visszatükrözvén a karnyújtásnyira lévő görög szigeteket, melyek hajóval könnyen megközelíthetőek. Bodrumból Kos és Rodosz, míg északabbról Samos az, mely egy rövid utazással elérhető. A családosoknak ez maga a paradicsom, hiszen egymást érik a hosszú, lassan mélyülő, finom homokos tengeröblök. A klíma itt jóval kellemesebb, mint Antalya környékén, mivel pár fokkal hűvösebb a levegő és a szél is szinte állandóan fúj, elviselhetőbbé téve a nyári forróságot. Mindennek következtében persze itt rövidebb a szezon és picit hidegebb a tenger, de június közepétől egészen szeptember végéig, még így is nagyon kellemes a víz. A szállodák többsége kisebb és kevésbé nagyüzemi jellegű, mint a déli parton, igaz, kevesebb is az igazi luxust kínáló, exkluzív HOTEL. Azért mindenki megtalálhatja az igényeinek és nem utolsó sorban a pénztárcájának megfelelőt, mivel itt jóval mérsékeltebbek az árak is.

Három nagyobb város található ezen a részen: Bodrum, majd északi irányban Didim és Kusadasi. Aki szereti a nyüzsgő városokat és látni, felfedezni, kirándulni vágyik, az válassza Bodrumot vagy Kusadasit. Előbbit, aki az elegánsabb hoteleket, a jachtok világát és inkább a kavicsos öblöket kedveli, utóbbit, aki a lassan mélyülő, homokos strandokat preferálja. Bár ez megvan Didimben is, ott nincs sok látnivaló és még egy igazi török bazár sem, viszont kiváló SZÁLLODÁK várják a vendégeket. Első sorban azoknak ajánlható, akik csak pihenni szeretnének, és ki se akarnak szakadni a komplexum minden kényelmet biztosító burkából. Mi Kusadasit választottuk, nekem ez a kedvencem és mi tagadás, első látásra rabul ejtett bennünket a tavaly nyílt Palm Wings, a még bevezető áron foglalható, szuper kis szálloda.

A piros csak „veszélyes zöld”, a záróvonal pedig nem kerítés

A transzferidő két óra, de cseppet sem bánjunk, mert így útközben nézelődhetünk. Boldogan pásztázom a mindent beborító olajfa-tengert és a rózsaszín, fehér leander-áradatot, néhol egy-két fügefával tarkítva. Ezek a mediterrán növények számomra a nyaralást jelképezik. Lassan feltűnnek az első épületek: a szinte teljesen egyforma, fehér házak, a tetőkön színesre festett hordókkal, melyekben a nap segítségével melegítik fel a vizet. Közöttük pedig minden irányban felbukkannak az ég felé törő keskeny tornyok, jelezvén az alattuk elterülő, szépséges imaházakat, a mecseteket.

Egy görögdinnyéket szállító teherautót épp megelőz egy motoros, mögötte ül az arcát kendő mögé rejtő felesége. Közülük, alig észrevehetően két kis kéz és két kis láb kandikál ki; egy kis robogón is jól elfér az egész család. Az hogy ez szabályos-e, valószínűleg senkit nem érdekel, ahogy a többi közlekedési szabály sem. Idegenvezetőnk szerint itt a piros csak „veszélyes zöld”, a záróvonal pedig nem kerítés, így nem igazán törődnek vele, ahogy a zebrával sem, így óvva int bennünket a körültekintő közlekedésre.

Elmondja, amit később mi is megtapasztalunk, hogy a törökök nagyon vendégszerető emberek és mivel ők valószínűleg másként élték meg a megszállás 150 évét, mindig nagy örömmel és barátként fogadnak bennünket. „Madzsar”, „my friend” hangzik mindenhol a kedves üdvözlés – elsősorban a remélt vevőkre lecsapó kereskedők szájából -, ami inkább a pénztárcánknak szól, mint nekünk. Érdekes, hogy míg a helyi bazárokban az alkudozás eddig szinte „kötelező volt”, az üzletnek a szerves része, mi később azt tapasztaljuk, hogy nem mindenhol örülnek már neki, sőt több boltban látunk olyan táblát, melyen angol felirat hirdeti, hogy itt bizony nincs kedvezmény.

Idegenvezetőnk érdekes meséjét a megállónk szakítja meg. Jó félúton járunk, így aktuális egy rövid pihenő. A büfé parkolójában két népviseletbe öltözött idős néni süti a gözlemét, a törökök egyik nemzeti ételét. Az egyikük gyors mozdulatokkal nyújtja vékonyra a kerek tésztalapot, melyet miután nagyobb darabokra szeleteltek, a másikuk túróval és zöld fűszerekkel tölt meg. Több rétegben összehajtja, majd vaslapon megsüti, végül négyszög alakú szeletekre vágja. Az éhes közönség hálásan fizeti meg látványos munkájukat.

A koplalásnak ezennel egy teljes hétre vége, mivel lassan megérkezünk a szállodánkba és féktelen dőzsölésbe kezdünk. Törökországban a legtöbb szálloda all inclusive, ami azt jelenti, hogy reggeltől estig, gyakorlatilag non-stop lehet enni-inni. Az ételek, a víz, az üdítők és a helyi alkoholos italok korlátlan fogyasztása már benne van az árban. Ezt akkor értékeljük igazán, amikor a boltban először szembesülünk a helyi árakkal és rájövünk, hogy az all inclusive ellátásra jogosító karszalagunk valójában aranyat ér.
Élet a hotelben – mediterrán reggelek

Rendszerint 7 órakor ébredünk. Persze ez őrültség, hiszen nyaralunk, most lenne idő bőven az alvásra, de mi nem akarunk elvesztegetni egyetlen órát sem az értékes, amúgy is rövid napokból. Különben is, majd alszunk még délután, amikor a szobába visszavonulva próbáljuk megóvni bőrünket a legerősebb napsugaraktól. Az első lépéseim mindig az erkélyre vezetnek, hogy elhiggyem ez nem álom, tényleg a tengerparton ébredtem. Hosszan pásztázom a vizet egy hullámfodor után kutatva, de egyet sem látok. Ilyenkor még mindig tükörsima és egyszínű kék. Olyan végtelen és olyan megnyugtató.

Gyorsan magunkra kapunk valamit, hónunk alá csapjuk a strandtörcsiket és indulunk lefelé. Behódolva a hotelekben szokásos reggeli stratégiai (vagy inkább gyorsasági) játéknak, melynek során eldől, hogy ki melyik nyugágy kényelmét és adottságait élvezheti aznap, mi is részt veszünk a helyfoglalósdiban és még reggeli előtt ráterítjük a törölközőinket a kiválasztott fekhelyekre. Elvégre nem mindegy, hogy mennyire és milyen szögből süti az embert a nap, amikor pihenni, napozni, aludni, olvasni és bámészkodni is szeretne egyszerre és mindezt úgy, hogy egyenletesen barnuljon, de közben ne kapjon napszúrást. Nyilván alap, hogy közel legyen a tengerhez, hogy ne kelljen sokat gyalogolni a tűzforró homokban vagy a medencéhez, de persze úgy, hogy ne tudjanak odafröcskölni a vízbe ugráló gyerekek. Első nap még mindegy, hogy hol fekszik az ember, de második nap már rájön, hogy miért megy a harc, melynek hamar részesévé válik és amelyben nem árt nyerni.

“Hajnali” ébresztőnkkel mi általában az élmezőnyben vagyunk, csak a német nyugdíjasok előznek meg bennünket, akik valószínűleg már 5 órától a medencében úszkálgatnak és a többi koránkelő, akik a tengerparton olvasgatják a regényeiket hatalmas napszemüvegeiken keresztül. Így már nyugodtan tudunk reggelizni. Rögtön a teraszra megyünk, ilyenkor még bőven van hely a karcsú pálmafák alatt. Gondosan nyírt, dús sövény választ el minket a part menti sétánytól, aminek a túloldalán már ott a homok és a tenger.

A piros terítővel borított asztalokat simogató reggeli fénnyel vonja be a nap, mindent meleg színekre festve.
A háttérben magasló hegyek kontúrja ilyenkor rajzolódik ki a legélesebben. A szemünk mohón issza be a látványt, de a gyomrunk még korog, így a pultok felé indulunk, melyek roskadoznak, a zöldségektől, felvágottaktól, sajtoktól. Hatalmas edényekből kínálják az olajbogyót, mindegyik másféle. Az éttermet a friss kenyér és a tojás illata lengi be, melyből többek közt omlettet kérhetünk. Helyben készült péksütemények, bab, virsli, müzli. A szalonna hiányzik, itt ugyanis nem esznek disznót. Az épp kisült palacsintámmal a lekvárokhoz megyek. Az öblös tálakból, kis ostyaedénybe lehet merni a különféle ízeket. Hosszasan válogatok, de csak a rózsalekvár mellett döntök. Ma is. A többi tán még ínycsiklandóbb, de ez a legkülönlegesebb. Ízében visszaköszön a rózsaolaj édes-kölnis illata. A tányéromra minden reggel ugyanaz kerül: túróval megkent PUHA zsömle, petrezselyembe forgatva, egy főtt tojás, kecskesajt, paradicsom, uborka és az elmaradhatatlan olajbogyó. Mellette egy nagy pohár narancslé. Mediterrán reggeli, mediterrán hangulatban a tengerparton, napsütésben. Indulhatna jobban a reggel?

A délelőttöt általában a medencénél kezdjük. Pár hossz mellúszással próbáljuk elégetni a reggeli kalóriákat, majd irány a tenger. Ilyenkor még nagyon nyugodt, a matracra is fel lehet feküdni. A tetejéről jól látni a tengerfeneket, mely aranyszínű homokjába sűrű barázdák rajzolódnak. Néha elúszik egy apró hal alattam, de ezt leszámítva, más élőlény nincs ezen a részen. Annak ellenére, hogy június közepe van, a víz nagyon kellemes. Pont jólesik az égető napsütésben. A nyugágyban fekve alig, hogy megszáradunk, már mehetünk is fel a szobába, hogy átöltözzünk az ebédhez.

A cikk folytatása és sok kép>>>

vista.hu