A turisták – a gépesített nomádok

A meseszerű török tájon a magas hegyek térden állva hódolnak a tenger vizének, a hullámok majdnem a hegyek körmét mossák

Sokan és sokféleképpen fogalmazták meg, hogy miért jó utazni. Szent Ágoston szerint a világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el. Felesleges azon meditálnunk, hová vezet az út. Nekünk csupán az a feladatunk, hogy megtegyük az első lépést. Különben az élet egy nagy mulasztás marad.

Márai Sándor írja: „A turisták, ezek a gépesített nomádok…” Az író ítélete jó néhány évtizeddel ezelőtti, vajon hogyan jellemezné őket ma, amikor soha nem látott tömegek kelnek útra nyaranta a világ különböző tájaira? Persze, turista és turista között különbség van, kétségtelen azonban, hogy sokan csak enni-inni, mulatni, zajongani képesek. A felfedező nem él bennük, a csodálkozó örömét kevésbé ismerik. Erre gondolhatott Márai is, midőn a fenti mondatokat leírta. Ha az ember utazik, a bedekkerek és a térképek mellé kiválaszt egy olyan könyvet is, amelyet már régen szeretett volna elolvasni, de az idő soha nem engedte meg. A választás jó játék, most is az volt számomra, amikor úgy döntöttem, hogy Törökország déli tengerpartjára utazom. Váratlanul ötlött a szemembe első hadügyminiszterünk, Mészáros Lázár 1849–50-ben írott Törökországi naplója. Ezt fogtam fülön, ez volt a kísérőm két úszkálás között, napfürdő előtt és után, lefekvéskor és ébredéskor. A szomorú magyar emigráció története 165 évvel a megírása után, a boldog semmittevésben. Folytatás