Elveszett zarándokváros nyomait azonosították magyar kutatók

Már évszázadok óta kutatnak az 1566-os ostrom során elhunyt Szulejmán szultán maradványai nyomában Szigetvár környékén, eddig sikertelenül. A Pap Norbert vezetésével két esztendővel ezelőtt életre hívott Szulejmán-kutatócsoport munkájával azonban új irányt vett a török kori legenda feltárása. Nem véletlen, hogy a 16. század végén török zarándokhellyé vált sírépítmény keresése a világ vezető tudományos lapjainak érdeklődését is felkeltette. A SZEMbeszédben a pécsi egyetem docensével, Pap Norberttel beszélgettünk.

Kevesen tudják, hogy az 1566-os szigetvári ostrom alatt a magyar mellett egy török legenda is született. A várvédők makacs bátorsága ugyanis leterítette a lábáról az aggastyán világhódító szultánt. Az egyre nyugtalanabb, 72 esztendős Szulejmán Zrínyi Miklósék előtt két nappal hunyt el sátrában. A tényt tisztjei jó darabig titkolták, az ostrom után azonban megkezdődött a síremlék (türbe) felépítése. Szulejmán testét Isztambulba szállították, szívét és belső szerveinek egy részét azonban egyes legendák szerint még sátrában föld alá helyezték. E területen később várost is alapítottak a törökök, amely azóta eltűnt a föld színéről. De a rejtély mindvégig megmaradt, a 19. század óta kutatnak Szulejmán földi maradványai után Szigetvár környékén.

– Munkájukat a nemzetközi sajtó is figyelemmel kíséri, ami már önmagában is elismerés. A török város, Turbék felfedezése mérföldkőnek tűnhet a laikusok szemében is. A történeti tények, dokumentumok és a legendák mennyiben állíthatók párhuzamba? Hogy lehet túllépni a mendemondákon? Gondolom, azokból a helyi néprajzban is akad példa, ha Szulejmán szultán haláláról vagy éppen a türbéjéről beszélünk.

– A National Geographic tavaly nagy terjedelemben foglalkozott velünk és bemutatta a kutatást. Mellette több száz más cikk is megjelent a világsajtóban, ami tényleg komoly érdeklődést mutat. A hódoltsági Turbék városka felfedezése valóban kivételes eredmény, ugyanis egy unikális, párhuzam nélküli településről van szó. A konkrét felvetésére, hogy miképpen állíthatók párhuzamba a történeti, régészeti tények és a néplegendák, annyit tudok mondani, hogy ezekből többféle elméletet is fel lehet építeni. Például a néphagyományban találunk több olyan helyszínt is, amelyet a népi emlékezet a szultáni sátorhelyként, a halála helyeként vagy potenciális türbe helyszíneként őrzött meg, vagyis a néphagyomány önmagában nem sokat segít. A történelmi tények rendezése, elemzése is többféle elmélet szerint elképzelhető. Mi úgy gondoljuk, hogy egy komplex földrajzi rendszeren belül kell a történelmi tényeket értékelni és ehhez képest figyelembe venni a népi hagyományokat is. A kutatócsoport hagyományos levéltári kutatással, továbbá természettudományos módszerekkel, módszerességgel és attitűddel közelítette meg a kérdést. Az eddigi eredményeket is ez biztosította.

– Maga Szulejmán szultán milyen szerepet tölt be a néphagyományban? A türbe legendáját megőrizték folyamatosan a helybeliek?

– A néplegendák megőrizték Szulejmán emlékét – táborozásának, az 1566-os ostromnak és halálának emlékezetét – és a türbéét is. Ezeket korábban Kováts Valéria össze is szedte, meg is jelentette.

– Túl a legendákon: mit lehet ma kimondani a szigetvári ostrom jelentőségéről és a szultán haláláról? Bevett szokást hajtottak végre a törökök akkor, amikor Szulejmán belső szerveit Szigetvárnál „örök nyugalomra” helyezték, vagy ez is egy legenda?

– Az ostromnak világtörténelmi jelentőséget tulajdonítottak már a kortársak is. Volt, aki úgy interpretálta, hogy ez volt az a csata, amely megmentette a nyugati civilizációt. Mindenképpen egy korszak végét szimbolizálta, az Oszmán Birodalom ekkor élte aranykorát. Szulejmán utódjai már elmaradtak tehetségben a nagy elődtől. Ez volt a dicső csúcspont, utána pedig megindult az oszmánok hosszú hanyatlása. A szultán halála rendkívüli esemény volt és rendkívüli eljárást követelt a környezetétől, akik tartottak egy politikai, katonai válság kialakulásától. Ez indokolta a halála körüli titkolózást, és ennek a folyománya a test tartósításához kapcsolódó eltemetési narratíva kialakulása is. A szakértők a mai napig vitáznak azon, hogy vajon tényleg bekövetkezett-e vagy csak egy később született legendával van dolgunk. Van olyan elképzelés is, hogy csak a test átmeneti földbe helyezése helyét jelölték meg egy szimbolikus sírépítménnyel.

– És e sírépítmény megalapításával született meg maga a török város is? Mit lehet tudni, milyen élet folyt a településen? Mennyire volt ritka a hódító törökök körében az ilyen alapítás?

– Igen, úgy tűnik, hogy csak ez magyarázhatja. Másik ilyen település egyébként nem született a hódoltságban, így, mondhatni, tényleg ritka. Egyébként a birodalom 36 szultánja közül még I. Murad az, aki Rigómezőn halt meg és hasonló a temetési eljárása, mint Szulejmáné. Az ő belső szerveit is eltemették, fölé egy síremlék, türbe épült. A testet az akkori fővárosba, Bursába vitték, és ott nyugszik a számára emelt türbében. Ugyanakkor ebben az esetben nincs Rigómezőn köré nőtt település, mindössze egy szép kert épült ki ott. Annyiban hasonló mégis, hogy a türbét szintén vallásos jellegű érdeklődés vette-veszi körül.

– Arról szólnak-e források, hogy milyen viszonyt alakítottak ki Turbék lakói a magyarokkal? Köthető ehhez bármiféle dokumentum vagy éppen legenda?

– A magyar mint népi vagy csoportkategória nem jelent meg a forrásokban. A keresztény lakosokra vannak utalások, hogy ezeknek milyen volt az etnikai megoszlása, egyelőre nem tudjuk. Az biztos, hogy a déli szláv nyelvű lakosok aránya magas lehetett. Ami kiderül, hogy a keresztények elkülönülten éltek, továbbá a türbe környéki kertes területen kellemesen folyhatott az élet. A kutatótársakkal kiadtunk erről egy kötetet mely szabadon hozzáférhető az interneten. Azt hiszem, az olvasóknak érdekes lenne olvasgatni ezeket a forrásközléseket.

– Az eltelt évszázadok során török kutatók próbáltak-e a nyomára bukkanni az Önök által felfedezett török településnek?

– Hosszabb időn át a török kutatók nem nagyon foglalkoztak a hellyel, pláne nem a zarándoktelepüléssel. Inkább csak az utóbbi pár évben kapcsolódott be a türbe kutatásába néhány török kolléga. A türbe emlékezete megmaradt körükben és vallásos jellegű érdeklődésükben meg is jelent. Olyan török kutató, aki jelentősebb megállapítással gyarapította volna az ismereteinket, nem volt, vagy legalábbis én nem tudok róla. Összefoglaló munkáikban persze meg-megjelenik, de ezek az egyes magyar kutatók eredményeinek közlését jelentették. Ugyanakkor a földrajzi távolság miatt ezen nem is kell csodálkozni.

A cikk folytatása>>>

mno.hu