Az európai kultúrában több millió muszlim küzd az identitásáért

Az Iszlám Állam térhódításához az iraki invázió készítette elő a talajt

A Nyugat és az iszlám világ közötti törésvonal nem a civilizációk összecsapásaként, hanem sokkal inkább az interpretációk különbözőségeként értelmezhető – mondta lapunknak Rostoványi Zsolt iszlámkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, akit a 2011-es arab tavasz hatásairól, az európai muszlimok identitásválságáról, az amerikai-izraeli elhidegülésről és az Iszlám Állam erejének hátteréről kérdeztünk.

-A tunéziai „jázminos forradalomból” kinövő arab tavasz váratlanul érte az egész nemzetközi közösséget. Milyen szociális és vallási átalakulásokat eredményeztek a 2011-es események az arab világban?

Az arab tavasz sokak számára egy olyan forradalmi hullám pozitív kezdetének tűnt, amely markánsan átrajzolja a Közel-Kelet geopolitikai térképét: világszerte arra számítottak, hogy az autokratikus politikai rendszerek egymás utáni megdöntése beindít egy olyasfajta „demokráciadominót”, amely egyúttal felszámolja a térségben jelen lévő égető szociális, gazdasági és politikai problémákat. Négy év elteltével azonban az évszak metaforánál maradva azt mondhatjuk, hogy az arab tavaszt nem arab nyár követte, hanem iszlamista tél. A geopolitikai térkép átrajzolása valóban megkezdődött, de nem az előzetes várakozásoknak megfelelően. Szinte minden negatív irányba fordult, hiszen a kezdeti, látszólag koherens folyamatok teljesen szétestek.

Sok országban az állam elvesztette a kontrollt, és mindez egyfajta anarchikus helyzetet, bukott államiság felé való elmozdulást eredményezett, ami a szélsőséges, radikális erőknek kedvezett. A „forradalmi hullámot” kiváltó gazdasági, politikai és társadalmi feszültségek, mint például az életszínvonal folyamatos csökkenése, a munkanélküliség, a lakosságban rendkívül nagy arányt képviselő fiatalok kilátástalansága vagy akár a lakáshiány mind-mind olyan problémák, amelyek tulajdonképpen évtizedek óta jelen vannak a térségben, az arab tavasz óta azonban még kilátástalanabb a helyzet.

– A Nyugaton a szaporodó merényletek hatására hajlamosak összemosni az iszlamizmust a terrorizmussal, illetve a média diskurzusában is gyakran a „jó és a rossz”, a „civilizált és a civilizálatlan” harcaként jelenik meg ez a szembenállás. Miről van szó valójában?

Nem szeretem ezt a kétpólusú szemléletmódot, hiszen a jó és a rossz ilyesfajta szembeállítása a fundamentalizmus jellemzője. Itt nagyon fontos annak felismerése, hogy elsősorban nem kultúrák vagy civilizációk közötti harcról, a huntingtoni értelemben vett „civilizációk összecsapásáról” van szó, hanem az interpretációk különbözőségéről, hiszen olyan mély strukturális – szociális, gazdasági – törésvonalak húzódnak meg a háttérben, amelyek nyilván összefonódnak kulturális és civilizációs kérdésekkel. A párizsi és a koppenhágai merénylet egyaránt inkább az európai iszlám kérdéskörével függ össze. Napjainkban – óvatos becslések szerint is – legalább 20–25 millió a muszlim kisebbség száma az Európai Unióban, integrálni azonban nem sikerült őket: többségük a társadalom perifériáján él, rossz szociális mutatókkal. Mostanra ugyanakkor második, sőt harmadik generációs muszlim kisebbségekről van szó, akik már teljesen elszakadtak azoktól az országoktól, ahonnan a szüleik vagy nagyszüleik jöttek. Ez egyfajta identitásválsághoz vezetett, így mondhatjuk, hogy az európai kultúrában jelenleg több millióan küzdenek a muszlim identitásukért, annak megtalálásáért. Ilyen kapaszkodót sokszor csak egy radikális imám tud nyújtani valamilyen mecsetben, és így válnak néhányan a radikalizmus híveivé, de fontos hangsúlyozni, hogy a muszlimok többségénél ilyenről szó sincs.

– Hogyan valósulhatna meg a muszlim identitás Európában?

Az iszlám eleve a „többségiségből” indul ki, míg Európában a muszlimok nyilván kisebbségben vannak, tehát önmagában az iszlám teóriáját kellene újragondolni ahhoz, hogy egy muszlim kisebbségiként is megélhesse a vallását ugyanúgy, ahogy azt a szülőföldjén tenné. Ezzel kapcsolatban születtek már figyelemreméltó elméleti kísérletek. Az egyik alapvető kérdés ugyanis az, hogy az iszlám rendszerében mi az, ami isteni eredetű. Ami ugyanis Allahtól származik, az megváltoztathatatlan, ugyanakkor külön lehetne kezelni az iszlám azon részeit, amelyeket az ember hozott létre. Azok ugyanis megváltoztathatók.

Sokak szerint például a saría nem Istentől származik, hanem adott kor adott emberei dolgozták ki az akkori viszonyoknak megfelelően, következésképpen tehát lebontható, és a mai kor elvárásainak megfelelően építhető és alakítható. Így megtörténhetne az, hogy egy muszlim kisebbség akár Németországban, akár máshol a világon, más kulturális környezetben is teljes mértékben megélhetné a maga muszlimságát. Ezek a nézetek azonban egyelőre nem széles körben elfogadottak. Összességében el lehet mondani, hogy az iszlámnak különböző interpretációi léteznek, és az értelmezések között nagyon komoly konfliktus és küzdelem van, hiszen mindegyike a mainstream interpretációként szeretne feltűnni.

A cikk folytatása>>>

magyarhirlap.hu