Kunok az Alföldön

A kunok története igen izgalmas, hosszú évszázadok kötik őket a magyarokhoz. A török nyelvű, nomád nép a Kr. u. 10. század végén Kínában, Peking környékén majd egy évszázaddal később Nyugat-Szibériában bukkant fel. Nyelvük a köztörök nyelvek csoportjába tartozott.

A kun népnév is török eredetű: jelentése sárga, szőke, fakó, ami a kunok küllemének jellemzőire utalhatott

A kunok 1054-től kerültek szembe európai népekkel, 1070-re az oroszoktól elvették területeiket egészen az Al-Dunáig. Igen ám, de az 1200-as évek elején legyőzték őket a szintén Európába igyekvő tatárok. A kunok beolvadtak az oroszországi török népekbe, a románságba, nagy csoportjuk húzódott a Krím-félszigetre – itt megőrizték önállóságukat. A kunok egy másik nagy csapata Moldvába ment, majd onnan már a 11. század végétől kezdett áttelepülni a Kárpát-medencébe. Kisebb csoportokban II. István királyunk uralkodása idején folyt a betelepítésük. Több nyelvész és néprajzkutató szerint az ő emléküket őrzi a palóc népnév is, amely a kunokat jelölő szláv polovecből alakult ki.

A moldvai kunok 1239-ben, Kötöny kán vezetésével a tatárok elől Magyarországra menekültek. Elismerték a magyar király főségét, hadiszolgálatuk fejében a vendég népeket megillető kedvezményeket kaptak, azaz adómentességet, és saját törvényeik szerint élhettek.

Az Alföldön telepedhettek le a jászokkal együtt. Pogányok voltak, és nomád életmódjuk miatt összekülönböztek a magyarokkal. 

Forrás és folytatás