Zubovits Fedor huszár kapitány története, 4. rész: A katonai iratanyag – Szathmáry István

A kapitány élettörténetének vizsgálatánál — miután katonáról van szó — elsősorban a hadilevéltárak anyagához kell fordulnunk. Sajátos viszonyainkból adódóan, mivel önálló magyar hadsereg a történelem egy hosszú szakaszában nem állt fönn, más időszakokban pedig szorosan összefonódott, sok szempontból átfedésben volt a birodalom haderejének többi részével, ezt az iratanyagot több helyen kell keresnünk.

A közös hadsereg tisztjeinek személyi és egyéb iratanyaga Bécsben található meg, az egykori K. u. K. Kriegsarchivban, a mai Osztrák Hadilevéltárban, a Nottendorfer Gassén. A közös múltra tekintettel a budapesti HM Hadtörténeti Intézetnek és Múzeumnak kirendeltsége működik ott, az ő révükön juthattam hozzá Zubovits kapitány számos anyagához. A honvédtisztek személyi anyaga a budapesti Hm Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárában található. Elvileg e két helyen, vagy azok valamelyikén minden hivatásos tiszt pályafutásának összes dokumentuma fellelhető az állandó haderő megszületésétől kezdve.

Elvileg. A kapitány történetének kutatása során a kezdet kezdetén szembesülnöm kellett azzal, hogy az elérhető információ meglehetősen hiányos. Abban a dossziéban, melyben anyakönyvi lapjának kellett lennie minősítésével együtt, összesen egy átvételi elismervényt találtam. Az állt rajta, hogy a m. kir. honvéd főparancsnokság részéről 1916. augusztus 3-án azt rövid idejű használatra a m. kir. honvédelmi minisztérium 2. osztályától átvették. Ezelőtt kilencven esztendővel! Végül a honvéd főparancsnokság iratanyagában találtam egy dossziét, aminek tartalma számos, a kapitány életével kapcsolatos kérdésben eligazított.

A Kriegsarchivból sem sikerült a jelenleg hiányzó iratokhoz hozzájutni, de ugyanakkor onnan is kaptam meghatározó fontosságú információkat a kapitány huszadik századi ténykedésére vonatkozóan. A régebbi időket illetően nem maradt más forrásom, mint amit a tiszti névjegyzékek, az úgynevezett Schematizmusok nyújtanak. Ezeket minden évben kiadták, több mint egy évszázadra visszamenőleg, s bennük a haderő összes tisztjének lényeges adatai, neve, rendfokozata, beosztása, szolgálati helye, kitüntetései megtalálhatóak.

Kis szerencsével segítségükkel összerakható egy katona teljes pályafutásának története. Természetesen ezek a névjegyzékek csak a birodalom haderejében töltött szolgálatról szólnak, a másutt történt dolgokról legjobb esetben is csak közvetett információt jelenthetnek. A névjegyzékek közül a cs. kir. hadsereg anyagát az 1864-es évtől vizsgáltam, mivel életkorát tekintve leghamarabb ekkor kezdhette katonai pályáját. Az első utalást személyére 1866-ban találtam. Ekkor lépett szolgálatba 9. számú Liechtenstein huszárezredben II. osztályú alhadnagyként Zubovits Feodor néven. 1868-tól a továbbiakban nem szerepel a közös hadsereg Schematizmusában.

A honvédségnél 1869. október 21-i kinevezéssel 25/158-as rangszámmal veszik alhadnagyként lajstromba. A rangszám első adata azt jelenti, hogy a lovasságon belül, a második szerint pedig a honvédségen belül hányadik a kinevezési listán. Ez a rangsorolás az előléptetésnél fontos, a rangidősségi sort adja meg. A korábban kinevezett tiszt rangidőben a későbbiek előtt áll. A bejegyzés azt is megadja, hogy szolgálatba lépése előtt polgári személy volt, aki korábban a közös hadseregben szolgált. Kitüntetéseire sem itt, sem később nincs utalás.

Az alhadnagyi rang lényegében a mostani hadnagynak felel meg, az idők során az elnevezések kis mértékben változtak. Például volt idő, hogy a századosi, vagy más néven kapitányi rangot két részre osztották. Volt első és másodosztályú százados, különböző fizetéssel. Létezett a címzetes rang is, így egy címzetes százados rangját tekintve százados volt, de csak főhadnagyi fizetést húzott. Mint honvédtiszt Elek Gusztáv százados parancsnoksága alatt a 15. hajdúsági honvéd lovas század beosztott tisztjeként kezdte szolgálatát Nyíregyházán. 1872-ben eltűnik a névjegyzékből, nem szerepel a szabadságoltak között sem. 1873-ban 1869. 08. dátumtól elismert 24. rangszámmal szerepel a Torontál honvéd lovas századnál hadnagyként Nagybecskereken.

Parancsnoka Paulovszky Ede százados. 1874—1875 között nem szerepel a névsorban, majd 1876 bukkan fel a 6. ezred 1. századánál mint szabadságolt főhadnagy 1874-es kinevezéssel. Ezredparancsnoka Markovics Adolf ezredes, századparancsnoka a szintén szabadságolt lovag Rarrel Ferenc százados. 1877-ben az 1. sz. honvéd huszárezred Budapest II. osztálya, 3. századának szabadságolt főhadnagya. Parancsnoka báró Dőry Lajos őrnagy, Simonffy Gyula, Kugler Nándor, Buday Zsolt századosok. 1878—1882 között a kecskeméti 4. sz. honvéd huszárezred szabadságolt főhadnagya. Parancsnoka Lendvay Dezső ezredes, Vojnárovics Sándor százados. 1883—1885 között a váci 6. sz. honvéd huszárezred II. osztályának szabadságolt főhadnagya. Parancsnoka Sibrik Antal ezredes, Palkovics József őrnagy. 1884. szeptember 8-tól II. osztályú címzetes lovassági századossá léptetik elő. Innen kezdve lesz „Zubovits kapitány”. 1886—1889-ben szolgálaton kívüli viszonyban van, beosztását nem jelölik. 1890-ben nem szerepel a nyilvántartásban. 1891—1892 között szolgálaton kívüli viszonyban van, beosztását nem jelölik. 1893-ban nem szerepel a nyilvántartásban. 1894—1898 között szolgálaton kívüli viszonyban van, beosztását nem jelölik. 1899-től nem szerepel a nyilvántartásban.

További katonai pályafutását a M. Kir. Honvéd Főparancsnokság iratanyagából tudjuk rekonstruálni. Zubovits Fedor anyakönyvi anyaga, mint említettem az AKVI megnevezésű fondból a 44619 sz. alatt hiányzik. Az anyag jelenlegi holléte ismeretlen. A budapesti Hadtörténeti Levéltárban a magyar királyi honvéd főparancsnokság iratanyagában időrendbe szedve az alábbi tartalmú iratokat találtam: — Staroszlai Zubovits Fedor szolgálaton kívüli címzetes százados nyilvántartásba való felvételét jelenti a m. kir. budapest I. honvéd kerületi parancsnokságnak. 1906. március 31-én. — Ugyanaznap olvashatatlan aláírással jelenti az I. ker honvéd parancsnokság a honvédelmi miniszternek, hogy staroszlai Zubovits Fedor századost, aki Trieszt-Barcoláról, a IV. kerületből lakását Dunakeszi-Alagra tette át a nyilvántartásba felvették — Hétoldalas B-3 méretű, ceruzával, részben tintával írt feljegyzés.

Első oldalán néhány megjegyzést közöl a kapitány katonai pályafutásával kapcsolatban az alábbiak szerint: — Zubovits Fedor szolgálaton kívüli viszonyban levő címzetes őrnagy jelenleg alkalmazás nélkül a kerületi parancsnokság rendelkezésére áll. — 1914. évben mint címzetes honvéd százados a háború elején tényleges szolgálatba lépett és valóságos századosi illetékben részesült. — 1916. évben V/1 címzetes őrnagy lett — 1907 évben kapta a III. o. Vaskoronarendet a katonai műszaki téren szerzett érdemeiért. — 1915-ben kapta Signum Laudis ezüst fokozatát — 1916-ban kapta a hadiékítményt a vaskoronarendhez. Ezen a lapon szerepel a Signum laudis bronz fokozata is mint általa birtokolt kitüntetés. — 27-én 11 és 12 óra között kell megjelennie kényelmes öltözetben II. Fő utca 79. — Térparancsnokság parancsa, hogy őt elővezesse. Az irat a továbbiakban Zubovits ügy felcímmel hat oldalon Zubovits Fedornak a Kriegsarchiv anyagában található, német nyelven írott memorandumának, melyben közvetve az uralkodót kívánja tájékoztatni gondjairól, magyar nyelvű, ceruzával írott összefoglalója széljegyzetekkel.

Az iraton nem szerepel aláírás. — 1916. július 26-án kelt telefonparancsról szóló lejegyzett szöveg, amely arról szól, hogy az őrnagynak 1916. VII. 27-én a honvéd főparancsnok irodájában kell jelentkeznie Lorenz Róbert vezérőrnagy, vagy Baczynszky László ezredes kíséretében. Itt megadja az őrnagy pillanatnyi lakcímét is Budapest II. Fő u. 6. sz. alatt. Aláírás Rapaich őrnagy. — 1916. VII. 31-én kelt négyoldalas kézírásos határozat, lezárás (Verschluss) Zubovits őrnagy ügyében a m. kir. honvéd főparancsnokság fejléces papírján, felül kézzel írt H. M. jelzéssel. Aláírás az iraton nincs. — Ugyanannak a határozatnak a m. kir. honvédelmi miniszterhez címzett szintén a főparancsnokság fejléces papírján írott magyar nyelvű gépelt változata. Címe: Zubovits Fedor sz. k. v. címz. őrnagy „Memorandum”-jára hozott döntés. Az irat dátuma 1916. augusztus 4. aláírása nincsen, végét 2705/eln. 1916. szövegű bélyegző zárja le.

Az iratban tudatják a honvédelmi miniszterrel, hogy Zubovits őrnagynak a báró Krobatin vezérezredeshez intézett Memorandum címet viselő panaszos kérvénye kapcsán az alábbiakat kívánják tudomására hozni: Az őrnagyot 1916. július 31-én kihallgatásra rendelték, a memorandum pontjait vele megbeszélték, vele az alábbiakat közölték: — A haditechnika fejlődése a szárazföldi torpedókat túlhaladta, annak ellenére, hogy Zubovits őrnagy bizonyos eredményeket elért velük. — Felmentését a hadsereg főparancsnoksága rendelte el, ez becsületét nem érinti. Ezért a hadügyminiszter neki elégtétellel nem tartozik. — A király érdemeit kétszeri kitüntetésével és őrnagyi előléptetésével elismerte. — „Lássa be ezek után, hogy minden katonánál beáll az az időpont, a midőn helyét fiatalabb erőknek kell átengednie.-„ — Ezek után tudatták az őrnaggyal, hogy ügye elintézést nyert.

Zubovits Őrnagy a közöltekre válaszul az alábbiakat adta elő: Az összes vezérkar főnökének felhívására részt vett az olaszoknak Tripolis elleni háborújában és az albániai mozgalmakban Wied herceg megérkezéséig. Az ott megtakarított néhány ezer koronát részben a mostani háborúban költötte el, részben egy per folytán vesztette el, amikor egy váci gyárból a 3. hadseregnek rendelt 4000 db torpedó árát a budapesti katonai parancsnokság késve fizette ki. Emiatt visegrádi házát lefoglalták.

Az a tőke, melyet az évek során katonai harctéri és tudományos expedíciói alatt szerzett és ami mintegy 162 000 koronát tett ki a Lemberg—Csernovitz—Jassy vasutak részvényeibe fektette, melyek a háború miatt értéküket veszítették. Mozgalmas élete alkonyán koldussá lett. Az irat a továbbiakban arról szól, hogy „Zubovits őrnagy cselekedeteit és mulasztásait nem tartom helyén valónak ugyanazon mértékkel elbírálni, a mint azt rendszerint a teljesen fegyelmezett tisztekkel szokás. Zubovits őrnagy egy önmagában álló kivételes egyéniség, a ki dacára 70 éves életkorának ugy fizikailag, mint szellemileg ép és erőteljes; élénk vérmérséklettel és teli tervekkel;”

Ettől függetlenül korára való tekintettel már nem lehet rá építeni. Ha már túl is élt értelemben ugyanakkor európai hírű ember, s miután néhány évig ténylegesen szolgált és a hadsereg érdekeit és tekintélyét magasra becsülte és a külfölddel szemben megfelelően képviselte, ezért javasolják a memorandum további intézkedés nélküli irattárba helyezését az őrnagyot pedig 5 évre mint rokkantat kegyelemből időleges nyugállományba helyezni. A bécsi Kriegsarchiv anyagában az alábbi német nyelvű iratok találhatóak: — Felterjesztés jutalmazásra azzal az indoklással, hogy egy olyan torpedórészleg kialakításában és kiképzésében vett részt kiválóan, amelyet saját tervezésű földi torpedókkal látott el. Részlege a defenzív harcokban igen értékes teljesítményt nyújtott. Dátum: Teschen 1915. április 6. Aláírás a hadseregfőparancsnokság vezérkari főnökének egyetértésével a részlegparancsnokság. — A hadügyminiszternek aláírás nélkül küldött levél, Bécs 1915. június 4.

A levélíró tájékoztatja a címzettet, hogy a lovaskapitánytól olyan írást kapott, mely érdeklődésével ellentétes, illetve objektív ítéletet a meglévő adatok alapján nem tud alkotni, ezért a címzetthez fordul azzal a kéréssel, hogy az iratot Zubovits Fedor — akit a legjobb szándékokkal áthatott, de hiperimpulzív vérmérsékletű embernek tart — ügyeit tartalmazó aktákhoz csatolják. belső használatra megjegyzi, hogy Z. F. egy levélben arról panaszkodott, hogy torpedótalálmányával visszaéltek, és az AOK-ot vele és találmányával kapcsolatban félrevezették. — Zubovits Fedor levele. A megszólítás Őexcellenciája, feltehetően a hadügyminiszternek szól. Bruneckben kelt a 601-es táboripostaszámról 1915. október 3-án. A címzettet tájékoztatja a tiroli fegyvertényről, miután a császár már ismerheti tripoliszi és albániai beszámolóit is. Ebben bemutatja a Monte Pianót, mint fontos stratégiai pontot, amit Goiginger altábornagy vezetésével 1915. június 8-án foglaltak el. Ismerteti az olasz visszafoglalási törekvéseket, majd beszámol arról, hogy szeptember 25-én kapott parancsot Goiginger altábornagytól, hogy új találmányát, az úgynevezett detonációs lemezeket — az egy perc alatt lerakható aknákat — katonáival a MOnte Pianón minden körülmények között vesse be. Első nap a folyamatos tüzelés miatt a lövésre nagyon könnyen felrobbanó aknákat nem tudták a helyszínre szállítani, ez másnap sikerült, amikor a tüzelés kissé alábbhagyott. 14 tiszttel és 8 kadéttal hajtotta végre a feladatot. Este rakták ki az aknákat a drótakadályok elé. Itt említi meg, hogy annak ellenére, hogy a hegy alkalmatlan a lovaglásra lábsebesülése miatt lóháton tette meg a hegyre az utat. — Felterjesztés jutalmazásra 1916. II. 13-i dátummal Aláírás Dankl?

A felterjesztés kitér kitüntetéseire: III. o. Vaskoronarend, bronz és ezüst katonai szolgálati érdemérem (Signum Laudis) Az indoklásban a következőket írja: Zubovits Fedor lovaskapitány az általa feltalált aknalemezekkel az első vonalban a monte-pianói, Col di lana-i és a Popena-völgyi harctéren szörnyű tűz közepette személyesen rakta le aknáit. A fennsíkot így meg tudta tartani a hadosztálya. Zubovits Fedor bátorsága a sok nehézség és az adott körülmények között is megmutatkozott. A tisztet ajánlom, mivel jól felkészült, kötelességtudó — méltó a legnagyobb kitüntetésre. (Őfelsége figyelmébe) — Goiginger tábornok tájékoztatója a K. u. K. honvédelmi parancsnokságának? (Landesverteidigungskommando) Kelt: Feldpost 83. 1916. január 7. Az irat arról szól, hogy Zubovits lovaskapitány az ellenséges tűz és minden nehézség ellenére Monte Pianónál, a Popena-állásnál és a Rimbianco-völgyben teljesítette feladatát. Mivel nincs alkalmas utánpótlás, kívánatos volna mielőbbi visszatérése szolgálati posztjára. Magas kora ellenére még nagyon tevékeny, kezdeményező képességű és szakterületén igen derék és szolgálatkész. — Levél Zubovits Fedor részére Roth aláírással a hadtestparancsnokságtól. 1916. január 12. dátummal. Ebben tájékoztatja, hogy Zubovits Fedor szóbeli kérését Goiginger parancsnoknak továbbította. Közben azonban az AOK (Armee Ober Kommndo, Hadseregfőparancsnokság) 1915-ös 19171-es parancsával Zubovits Fedor szárazföldi torpedó részlegét feloszlatták és a személyzetet további parancsig a körzet területére visszarendelték. Z. F.-nak pedig szintén vissza kell vonulnia korábbi tartózkodási helyére.

A levélíró ugyanakkor köszönetét és elismerését fejezi ki a lovassági kapitánynak az V. körzetben teljesített kiváló szolgálataiért, hajlíthatatlan akaratáért, maradéktalan energiájáért és rendíthetetlen bátorságáért a legmagasabb katonai szintek nevében is. Nem fogja elmulasztani, hogy Z. F. bátor szolgálatáról és magas kora ellenére mutatott áldozatkészségéről a legmagasabb helyen is tájékoztatást adjon. — Krafft altábornagy, hadtestparancsnok (Alpenkorps) Z. F. leiratára közli, hogy megbízta Oberlindobar őrnagyot, hogy személyesen adja át Z. F. levelét a császár megbízottjának, a hadügyminisztérium illetékes referensének továbbításra, aki ismeri és baráti viszonyban van nevezett tiszttel. Reméli, hogy sikerül a hadügyminisztériumi döntést megsürgetniük. — Bolfras tábornok levele Z. F-nek az uralkodó katonai kancelláriájáról. Dátum nélkül. Megkülönböztetett tiszteletéről biztosítja a címzettet, akinek érdeklődéssel olvasta beszámolóját a Mont Pianónál történtekről, ahol Z. F. hősies körülmények között vethette be földi torpedóit. A levélíró mindezekről őfelségének is említést tett. — Végezetül, de nem utolsósorban az uralkodó katonai irodájának anyagában megtalálható az az irat is, melyben említést tesz tripoliszi és albániai szerepléséről, mint a címzett előtt ismert dologról. A levél dátuma 1914. július 30 és Visegrádon kelt. A címzett megszólítása Excellenciás Uram!

A tipoliszi kaland minden bizonnyal azonos Olaszországnak azzal a katonai akciójával, amikor 1911-ben elfoglalta a Török Birodalomhoz tartozó Tripoliszt, a mai Líbiát. Az Olasz Királyság ekkor már a Monarchia szövetségese, egészen az első világháborúig, amikor először megtagadja a háborús részvételt szövetségese oldalán, majd átállt az Antant táborába. E lépésének is meghatározó szerepe lesz a kapitány pályája szempontjából. A váratlan olasz támadást a Monarchia sietős átcsoportosításokkal tudta megállítani, majd a frontot behívott tartalékosokkal stabilizálta. Itt lépett önkéntesként újra katonai szolgálatba Zubovits kapitány. Tripoliszban nem vett részt a harcokban osztrák alakulat Olaszország oldalán, de itthon minden bizonnyal szívesen vették egy jelentős sivatagi tapasztalattal rendelkező tiszt közreműködését a hadműveletekben. A kapitány feltehetően a hadvezetés tudtával és jóváhagyásával szolgálhatott itt. Ausztria Angliával és Franciaországgal szemben fontosnak tartotta az akkori olasz szövetséget és ennek is tanújeleként vehetett részt a kapitány az ottani harcokban. Szorosabb lehetett a viszonya az osztrák-magyar hadvezetőségnek az albán trón körüli eseményekkel. Albánia függetlenségét az első és második Balkán-háborút lezáró londoni egyezmény hozta el. Államformáját alkotmányos monarchiaként határozták meg.

Az albánok a koronát több számbajöhető személynek is fölajánlották. Végül a nagyhatalmak által Vlorëban fölállított nemzetközi ellenőrző bizottság a Vilmos császár által ugyan mérsékelt lelkesedéssel kísért, de a Monarchia által támogatott német Wilhelm zu Wied hercegre esett. A herceg 1914. március 7-én foglalta el a trónt. A bonyolult albán viszonyokon nem tudott úrrá lenni, hamarosan a monarchia támogatását is elvesztette, hat hónapi uralkodás után 1914. szeptember 3-án elhagyta az országot. Formális trónfosztása 1925-ben történt meg. Az első világháborút a német hadsereg tisztjeként szolgálta végig, 1945-ben Romániában hunyt el A Monarchiának az albán eseményekben való érdekeltsége miatt bizonyosra vehető, hogy Zubovits kapitány az osztrák-magyar hadvezetés tudtával vehetett részt az albániai bonyodalmakban. Hivatkozott levelében a címzettel mint ismert tényt közli ottani ténykedését. Karakterének minden bizonnyal igen megfelelhetett a nagy személyes bátorságot és gyors helyzetfelismerést igénylő feladat.

Az albán kérdésnek érdekes mellékága, hogy Nopcsa Ferenc báró, a közismert magyar őslénytanász is egy ideig az albán trón várományosai között bukkant fel. Ő sem volt akárki. Jókai Fatia Negrájának, Nopcsa László bárónak a leszármazottját tisztelhetjük személyében. Halála sem nélkülözi a titokzatosságot: 1929-ben lemondott a budapesti földtani intézet igazgatói állásáról, Bécsbe távozott, ahol 1933-ban előbb agyonlőtte albán titkárát majd végzett magával. A kapitányra vonatkozó fennmaradt katonai iratok Zubovits kapitány, illetve az utolsó években őrnagy nyugdíjazásának okán találhatóak meg jelenlegi csoportosításukban. 1916-ban kezdeményezték kivonását a tűzvonalból és végül elrendelték nyugállományba helyezését. Az őrnagy ezt a lépést személye elleni támadásnak vette és minden számára elérhető helyen, föl egészen az uralkodó környezetéig panaszt emelt ellene.

A további pályafutásáról hivatalos irat egyelőre nem ismert számomra. A visszaemlékezések szerint Visegrádon töltötte a háború további szakaszát. Világa végzetesen leszűkült, azt a tágas teret, ahol kalandjait megélte, korlátok közé szorította a világégés, majd a békekötés. Vagyona semmivé lett, a korábbinál lényeges szerényebb körülmények között élte napjait. A visegrádi katonai kórházban hunyt el 1920. október 16-án 74 esztendős korában. Katonai tiszteletadással temették el a budapesti Kerepesi úti temetőben október 20-án. Nyughelye a 26-os parcella 1. sorának 11. sírja volt 1955-ig. Abban az évben számolták föl végső szállását, meghirdetése után fél esztendővel. Életének színterei közül a mai Magyarországon a verőcei Migazzi-kastély és visegrádi háza áll a Fő utca 19. szám alatt. Előbbi egyházi otthon, utóbbi, változatos múlt után ma egy grafikuscsalád lakása és műterme.

Visegrád legrégebbi fennmaradt barokk épülete, műemléki védelem alatt áll. A 18. században uradalmi fogadó volt, a Buda—Esztergom-út és Visegrád főutcájának kereszteződésénél. Feltehetően a Starhemberg-család tulajdona, majd 1767-után a kincstáré. Vendégszobák, közös helyiségek és egy kis bolt voltak benne. Amikor a kapitány megvásárolta, eredeti barokk kinézetét romantikusra formálta, ennek maradványát őrizte legutóbbi felújításáig, amikor a Kőnig és Wagner építészeti iroda tervei alapján eredeti barokk alakjához hasonló formába állították vissza.

A ház története a kapitány halála és az államosítás közötti időben nem ismert előttem. 1950 után jogászüdülőként szolgált, majd üresen állt évekig. A közelmúltig a visegrádi önkormányzat birtokában volt, majd 1995-ben magántulajdonba került. Arról nincs információm, hogy a kapitány kalandokkal teli változatos életének tárgyi hagyatéka milyen sorsra jutott. A Migazzi-kastélyból történt elköltözésekor minden bizonnyal mindenét magával vitte. Ami Barcolára került, az elveszhetett a háborút követő impériumváltás során. Visegrádi halálakor hátramaradt javainak sorsa sem ismeretes. Felesége korábban elhunyt, gyermeke nem volt. Visegrádon az ötvenes években hunyt el egy Zubovits, talán rokonságban állhatott a kapitánnyal, többet tudhatott róla. Ami hozzá köthető dolgot ma ismerek az nagyon kevés.

A kalandokat őrző újságcikkek mellett egy kis köteg levéltári irat Bécsben, Budapesten, Vácon, néhány fénykép a váci Tragor Ignác Múzeumban és Kanadában, pár sor az ezredtörténetekben. Ennyit találtam kalandos életének hírmondóiból. Összegzés Akik életében kerültek szembe Zubovits Fedor kapitánnyal (ő úgy akart megmaradni a köztudatban, mint huszár kapitány, még az őrnagyi rang ellen is szót emelt emiatt), biztos, hogy változatos képet őriztek meg róla. Ki félelemmel, ki ellenszenvvel, más megértéssel viszonyult hozzá. Sokan csodálták kalandjait, főleg ha csak olvastak róluk és nem váltak maguk is részesévé.

Ha belegondolunk, hogy Jókai hőse, pankotai Józsa György tiszafüredi földesúr, az És mégis mozog a Föld című regény Csollán Bertijének mintája is nehezebben fogyasztható lehetett földi mivoltában, mint regényalakként, Zubovits Fedor körül sem mindenki volt mindig könnyű helyzetben. Miután végig foglalkoztatott, hogy a mozgalmas életvitel, a mindig robbanásra kész alak mögött valójában milyen személyiség állt, némi külső segítséget is igénybe vettem a kérdés tisztázásához. A jog nem tiltja, hogy elhunyt személyek írását kutatási célból elemzés alá vehessék, amennyiben az ellen egyenes ági leszármazott nem emel kifogást. A kapitány esetében ez az akadály nem állt fönn. Az íráselemzés pusztán arra a kérdésre terjedt ki, hogy Zubovits Fedor az volt-e valójában, minek környezete látta.

A vizsgálat eredményét a függelékben közlöm. Rövid summázata annyi, hogy a rettenthetetlen huszárban egy valóban bátor, nagy műveltségű, kemény egyéniség lakozott. Történetét végigkövetve, úgy tűnik históriája nem több, nem kevesebb, mint ami róla a köztudatban fönnmaradt. Pusztán más. Szikárabb a fenegyerekes kalandoknál és van őt túlélő, súlyos, elgondolkodtató hagyatéka. Technikai alkotásai nem lehettek hatástalanok, mert megélhetését, költséges vadászkirándulásai, műgyűjtőszenvedélye költségeit bőségesen fedezték. Ami a szárazföldi torpedót illeti: ha helytálló a feltételezés és valóban a modern taposóaknáról van szó, aminek alkotóját elfelejtették, de művét az egész világ használja, akkor megítélése fogas kérdés, van mit törnünk rajta a fejünket. Amennyiben Zubovits Fedor az olcsó, tömegesen telepíthető, nagyhatású robbanóeszköz atyja, akkor olyan pusztító erőt szabadított ki, ami képes függetleníteni magát használója akaratától.

A világ ma tele van alattomosan lapuló aknákkal, és korunk egyik központi kérdése ennek a gyilkos fegyvernek a mihamarabbi teljes betiltása. Teljesen érthető törekvés. Elég egy pillantást vetnünk csonkán, bénán közöttünk élő áldozatainak tömegére. Kétségkívül alattomos, hatásában sokkoló fegyverről van szó. Egy dolog ezzel szemben mindenképpen mellette szól. Nem ő találta ki a totális háborút és nem tőle származik a civil lakosság öldöklésének gondolata. Katona volt és kezükben fegyverrel támadó katonák ellen harcolt. A harctéren a túlélés feltétele a minél hatásosabb védekezés, és ennek a találmánynak ez volt az eredeti célja. Ez már az emberi természet sajátossága, hogy az ölésnek ritkán szab határt az erkölcs és értelem. Kérdés, mennyiben felelős ezért magának az eszköznek az alkotója, aki eredetileg kizárólag a háború frontjára szánta találmányát. Valószínűleg nem tehette volna meg azt, amit uralkodója, Ferenc József, aki egy hadgyakorlaton leparancsoltatta a légi megfigyelő ballonját az égről azzal a felkiáltással, hogy úriember nem néz bele a más fazekába.

A kapitány kétségkívül harctereken csiszolgatta tudományát, elsődleges szempontja a hatékonyság volt, és az alkotás dicsőségének sem tudott ellenállni, akárcsak sokan mások a háborúk történetében. Ténykedése a robbanóanyagokkal ugyanakkor pontosan azoknak az időknek az eljövetelét szolgálta, amelyekbe ő már nem illett bele. Számára a háborúskodás még erőpróba volt, nem modern, össznépi, mindent átfogó öldöklés. Valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy az utolsó kilovagláskor az Apokalipszis négy rémalakja halad majd az élen, és a szellem, melyet robbanó szerkezeteivel maga is élesztgetett, a lövészárkok haláliparában elnyelni készül a világot. Úgy gondolom azért, hogy van igazság Herczeg Ferenc már idézett soraiban is: „A nyilvánosság megszállottja volt, a közönség előtt elképesztő vakmerőségre volt képes, kutyába sem vette életét… …Egyébként pedig, ha nem bódította el a dicsőség mákonya, kedves és jólelkű vén fiú volt.”

Szathmáry István