Hét ifjú vágyik a szultána után,
éjjel a város kapuján kilép;
hét ifjú vágyik a szultána után,
mindegyikükben emésztő tüz ég.
Mint világ szépe az álmukba hatolt,
nyugtuk kísérteni, ettől hiresek:
látni kívánva a szép titokzatost,
Káf hegyének veszik útjuk a hetek.
Mennek, zsák hátukon, sok-sok napon át,
míg a vágy szívüket eltölti szinig;
láthatárukra ha éj függönye szállt,
ez lesz – mondják – az utolsó nekik itt.
Senki sem tudja, hol ér véget az út,
egyre hosszabb, szivet összébb facsaró;
míg csak él, célba a földön sose jut,
meghal útközben a fáradt utazó.
Most a hét meggyötört szívű szerető
egy keréknélküli kúthoz érkezett;
most a hét meggyötört szívű szerető
megriadt szemmel a kútvízbe meredt.
Látta, hogy titkokat rejt lenn a tükör,
ciprus áll őrt a halál zord jeleként;
tán egy tündért vet a vén kút vize föl –
vélte – hosszú szemü, fürtű tüneményt.
Az, ki köztük a legifjabb koru volt,
hosszan szemlélte a mély kútüreget,
majd egy ujján viselt gyűrűt lehuzott,
színezüstből valót, s a vízbe vetett.
Látomás támadt, a kútvíz tovatűnt,
végső céljához a hét vándor elért;
álomhonban lesz ezentúl lakhelyük,
mindjük átlépte e honnak küszöbét.
Hét ifjú vágyott a szultána után,
évek múltak, de nem tértek haza ők;
hét ifjú vágyott a szultána után,
vissza onnan közülük senki se jött.
[1] A vers némi párhuzamot mutat Uhlandnak ugyanebben a számunkban olvasható elbeszélő költeményével (A zarándok): itt is, ott is a misztikus istenvágy, istenkeresés áll a középpontban. Yahya Kemalnál – érthetően – nem a német romantika idealizáló középkor-képe, hanem a szúfizmus, a iszlám szerzetesség misztikus legendái képezik a szellemi hátteret. Formai szempontból mégis valószínű a nyugati hatás: van olyan nézet, hogy a szimbolista Maurice Maeterlinck hatott a versre.
. A határ, a túl, az átlépés – amelyekről Mehmet Kaplan írásában olvashattunk – a Mehlika szultánában az iszlám legendavilág olyan visszatérő képeihez kapcsolódik, mint a világvégi Káf hegy, vagy a tekerő nélküli kút.
Hárs Ernő fordítása