Vendégségben Manisában

A Kamil Koç autótársaságot választottam. Az Isztambul Manisa közötti távolság 8 és fél óra. A busz kényelmes, a személyzet figyelmes, az út zökkenőmentes.

Egy kedves manisai házaspár meghívására érkezem ide. Kapcsolatunk – kilépve a virtuális térből – most eleven valósággá válik. Kíváncsian várom a találkozást…

Sohasem láttuk még egymást, de a manisai buszpályaudvaron várakozók között azonnal felismerem őket. Gülseren és Nazmi régi, kedves ismerősként fogadnak. Szívélyesen átöleljük egymást, majd beülök az autóba és elindulunk vendéglátóim háza felé. Hatalmas pálmafák szegélyezte utakon megyünk. Az utcákon pezseg az élet, a hőség ezen az alkonyi órán sem csitul. Az épület előtt leparkolva házigazdám autóját azonnal körbeveszik a macskák. Csomagtartójából előkap egy zsák granulátumot, amit mindig magánál hord, és rögvest megeteti őket. Mint megtudtam, a saját négy macskájukon kívül az utca összes (nem kevés!) macskájának gondját viselik. Örömmel és nagy megelégedéssel konstatálom, hisz én is a macskarajongók népes táborába tartozom…

Lifttel megyünk fel az 5. emeletre. A lakás tágas, barátságos, ízlésesen berendezett. Az erkélyről pazar kilátás nyílik a hegyoldalra.

A vacsora biber dolması (töltött paprika) és börülce (fekete szemű babból készült étel) . Fölöslegesen szabadkozom, hogy nem vagyok éhes és egyébként sem szoktam ilyenkor enni… Gülseren asszony csalódott arckifejezését látva muszáj ennem néhány falatot.

Másnap délelőtt a kiadós reggeli után városnézés következik. Sorra vesszük és végiglátogatjuk Manisa nevezetességeit. Először a Hafsa Sultan mecsetet tekintjük meg. Odabent a Korán iskolába járó gyerekek tanulnak. Ezt követően ellátogatunk a Sultan hamamba is. Nehezen lélegzem be a forró, páratelt levegőt.
A Hafsa Sultan Şifahanes Tıp Tarihi Müzesi (Orvostörténeti Múzeum) különféle gyógykezeléseket demonstráló viaszfiguráit csodálkozva, időnként elborzadva szemlélem…

Kis felfrissülés a történelmi kútnál, majd belépünk a Sinan mester által tervezett impozáns Muradiye mecsetbe. A centrumban Manisa szimbóluma, Merkez Efendi szobra áll. Azaz ül… és keveri a híres mesirmacunut…A mesir (törökül: mesirmacunu; mesir-massza) egy több száz éves recept alapján készülő török édesség, melyet eredetileg gyógyszerként készítettek Manisa városában.

A legenda szerint I. Szelim szultán felesége, I. Szulejmán anyja, Ajse Hafsza férje halála után nagyon beteg lett. Az orvosok nem tudták meggyógyítani, ezért Szulejmán a manisai teológiai iskola vezetőjéhez, Merkez Muszlihiddin Efendihez fordult tanácsért, aki egy kis kórházat működtetett a manisai Szelim-mecset mellett és gyógyfüvekkel kísérletezett. Merkez Efendi 41 gyógynövényből és fűszerből masszát készített és ezt elküldette a palotába. A szultána meggyógyult, és szerette volna megosztani az emberekkel a csodaszert, ezért a szultán úgy rendelkezett, hogy minden évben március 22-én, a tavasz (a megújulás) eljövetelének napján a város mecseteinek minaretjeiből szórják a masszát a nép közé papírba csomagolva. 1527–28 környékén kezdték el a tradíciót, ami azóta is tart. Március 21-én, vagy ahhoz közel eső napon a Mesir-fesztivál keretein belül színes papírba csomagolva dobálják ma is a fesztiválozók közé a mesirt. A mára édességgé szelídült mesir akár a szupermarketekben is beszerezhető Törökországban.

A vacsorát a Manisához közeli családias és hangulatos Gürle Alabalık Çiftliğiben (haltenyészet és halétterem) fogyasztjuk el, végül a napot a hatalmas, rózsákkal teli Kent parkban fagylaltozással zárjuk.

Küzmös Enikő – Türkinfo

1 of 26