Vasárnapi utazások: Szardeisz, a korabeli New York

A hatnapos munkahét megszokott Törökországban. Marad tehát számunkra a vasárnap, amikor barangolhatunk. Természetesen ez nem jelent száz kilométeres utazásokat. Szerencsére párórás távolságokat bejárva is ezer meg ezer lehetőség van arra, hogy szépet, érdekeset fedezzünk fel. Ezeket az élményeket írom meg a Vasárnapi utazások sorozatban.

Salihli egy olyan város Manisa megyében – körülbelül félúton Izmir és Uşak között –, melynek neve nem sokat jelent annak, aki nem járt ott. Maga a város még annak sem sokat fog jelenteni, aki már igen. Annál inkább a környezete. Egy napra nem is nagyon érdemes menni, ha már odáig elutaznunk, mert bőven jut látnivaló hosszabb időre is.

Izmirből elindulva – a rovatunkhoz méltóan vasárnaponként – többször elautóztunk idáig, és minden alkalommal más-más helyszínt kerestünk fel: kissé északra fordulva a tökéletesen nyugodalmas Marmara-tavat, máskor pedig a távolból is látható hegyek felé fordulva, a gyönyörűséges, májusban is hófoltos, 2000 méternél is magasabb Bozdağ hegyet. Nincs messze innen a Kula vulkanikus hegyein épült geológiai park sem, és sokaktól hallottam már, hogy tökéletes kikapcsolódást nyújt a város szélén található Lidya Sardes Termal Hotel is.

A legizgalmasabb talán mégis a főút két oldalán található, két különálló részből álló antik város: Sart, vagy más néven Sardes, magyarul Szardeisz. Azt hihetjük, még nem hallottunk róla, pedig biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan igen. Ki ne ismerné a mondást: „Gazdag, mint Krőzus”? Nos, ez a bizonyos Krőzus itt élt, itt építette meg birodalma – a lükiai királyság – székhelyét.

A birodalom fénykora i. e. 560-546 közé tehető, amikor a király egész Nyugat-Anatólia ura volt. A lükök találták fel a pénzt, mellyel teljesen megváltozott az egész emberiség története. A világ első pénzei itt készültek i. e. 560 körül. Önállóságát a Perzsa Birodalom terjeszkedésekor veszítette el, majd jött Nagy Sándor, később a Római Birodalom része lett.

Egy tavaszi vasárnapon volt szerencsénk bejárni az ókori városrészeket, ráadásul egy olyan túravezetővel, akinél jobbat nem is találhatnánk. Mustafa Uçar az itteni turisztikai egyesület tiszteletbeli elnöke, és minden idejét, energiáját az antik időkből származó emlékek kutatásának szenteli, legfőbb célja pedig, hogy Szardeisz felkerülhessen az UNESCO listájára.

Látogatásunkat az út egyik oldalán található, a sok száz évvel időszámításunk előtt épített Artemisz-templomnál kezdjük.

A hatalmas területű templom kövein sétálni, az épségben maradt óriási oszlopok mellé állni hasonló érzés, mint más ókori városban is. Itt a háttérben húzódó zöld dombok, az ásatások során itt maradt fémcsillék és egyéb eszközök nyújtanak plusz élményt.

Idegenvezetőnk megmutat egy hatalmas faragott kőtömböt, melyen egy  időszámításunk előtt írott szerződés található: valaki valakinek kölcsönt nyújtott, és a megegyezést – szó szerint – kőbe vésték. Megmutatja még a város felett húzódó hatalmas dombot, melynek tetején szintén – még feltáratlan – falakat láthatunk, így el tudjuk képzelni az akkori város méreteit.

Nem csak egy ókori templom maradványait látogathatjuk meg – ami már önmagában is lenyűgöző –, hanem egy jóval későbbi időszakból (római korszak, i. sz. 17-400) származó katolikus kápolnát is. A két vallás, a két időszak találkozása egyedi látványt nyújt.

Sétánk végeztével átautóztunk a város központját jelentő, ma a térképeken Sardesként megtalálható részhez. Itt tagadhatatlanul a legfőbb látványosság a bámulatosan épségben maradt Gymnasium, mely a korabeli szórakoztató központot jelenti. A hatalmas és gyönyörűen díszített épületben annak idején a városlakók megtalálhattak mindent, amivel elüthették az időt: árusok, játéktermek, mutatványosok.

A hátsó kapuján átlépve érkezünk meg az akkori forró vizes fürdőhöz. Igazán kényelmesnek tűnő medencét láthatunk, több lépcsővel körbevéve, egy óriási csarnok közepén. Körben a falakon és a földben is ott futnak azok a kőből, cserépből épült csatornák, melyekben a forró, természetes forrásvizet hozták el idáig. Tökéletes rendszer a régmúltból. Ugyanilyen csöveket láthatunk a város egy másik részén a kereskedők üzleteinél, lakásainál: azaz fűtésre is a természetben fakadó forró vizet használták.

Az udvar egy másik részén járhatjuk be azt a zsinagógát, mely a zsidó vallás hívei számára nagyon fontos emlékhelyül szolgál. A Római Birodalomban a zsidó lakosság száma úgy 8 millióra volt tehető, és sokszor vándorlásra kényszerültek. I. e. 215-212 között 2000 család, mintegy 10 ezer fő itt telepedett le, és itt alapították meg a zsidó vallás ún. szefárd ágát. Ők építették Anatólia, sőt Európa első zsinagógáját. Ezt az épületet a világ harmadik legnagyobb zsinagógájaként tartják számon.

A hatalmas területet mozaikok fedik, az egyik végében két tóratartó szentélyt, a másik végében egy kőasztalt, kőüléseket láthatunk, egyik oldalcsarnokában pedig oszlopmaradványokat és a márványba faragott feliratokat, rajzokat.

Számomra az egyik legnagyobb érdekességet a korabeli főút jelentette, nem azért, mert annyira látványos építmény, hanem a méretek miatt, és azért, mert itt állva – gondolom, idegenvezetőnk színes elmesélése miatt is – magam elé tudtam képzelni a várost, annak zsúfoltságát és zaját. Először is: az útra lelépni csakis két lépcsőfokon lehetett, ennek oka, hogy akkora volt a forgalom, hogy lassítani kellett a kocsik elé lépőket. Utána mutatott nekünk nyomokat, melyek az ott egykor elhaladó kocsik keréknyomai. Figyelembe véve, hogy milyen kemény kőből épült minden, megbecsülhetjük, hogy milyen sok jármű és ló futhatott itt. Mustafa Uçar szerint Szardeiszt – az akkori népességszámok figyelembevételével – úgy kell elképzelni, mintha ma New Yorkba látogatnánk el.

Ha valakinek van kedve még utazgatni a területen, akkor megnézheti ezt a filmet. A szép légi felvételeken látszik az egész környék, a dombok között fekvő templom, a kápolna és a hatalmas romváros is.

Szerző és fotók: Erdem Éva – Türkinfo