Vasárnapi utazások: Kalandok a természet völgyében, Homeros Vadisiban

A hatnapos munkahét megszokott Törökországban. Marad tehát számunkra a vasárnap, amikor barangolhatunk. Természetesen ez nem jelent száz kilométeres utazásokat. Szerencsére pár órás távolságokat bejárva is ezer meg ezer lehetőség van arra, hogy szépet, érdekeset fedezzünk fel. Ezeket az élményeket írom meg a Vasárnapi utazások sorozatban.

Nem kell mindig órákat utazni, hogy egészen más környezetben találjuk magunkat mint a már megszokott. Izmir sok természeti adottsága miatt szerencsés, ezek közül az egyik a várost minden oldalról körbevevő hegyek lánca. Ahol hegyek vannak, ott pedig vannak völgyek is, törökül: vadiler.

Az egyik völgy, mely külön elnevezést is kapott – a Homeros Vadisi – a városi emberek menekülőhelye. Lehet itt piknikezni, quadozni, lovagolni, reggelizni-vacsorázni, vagy egyszerűen csak sétálgatni, ha arra támad kedvünk. És még csak gondolkodni sem kell, hogy mikor alkalmas a látogatásra, ugyanis mindenkor. Négy pillanatkép rögtön az elején, egy tavaszról, egy nyárról, egy őszről, egy télről.

A 7 km hosszú völgyrendszer az év bármely szakában különböző élményeket jelent. 2008-ban kezdődött meg Izmir város önkormányzatának projektje, mely a természet adta lehetőségeket fejlesztve, több, mint 75 ezer növény ültetésével, illetve 18 mesterséges tó kiépítésével alakította ki a pihenőövezetet és szabályozta a Bornova patakot. Kerékpár és gyalogutakat építettek, piknikezésre alkalmas asztalokat, tűzrakókat helyeztek el. Később kalandpark létesült az egyik völgyben, lovaspálya a másikban. 2010-ben vették birtokukba a friss levegőre, kalandravágyó látogatók.

Mindez egy 15 perces autóútra van az utolsó lakótelepi házsoroktól. A város közelségét megmutatom néhány fényképen. A képek különböző minőségűek. Az elsők még 2015-ben készültek más technikával, más tudással. Azóta a gépem is jobb lett, és csak remélni tudom a tudásom is több. Megszámoltam: hat alkalommal jártunk ott, négy különböző évszakban.

Miért kapta a nevét Homéroszról? Ugye, nem meglepetés, hogy valamely módon bármely helyszín köthető az ókorhoz? A legenda szerint az itt található kőbarlangok egyikében élt Homérosz, az Iliász és az Odüsszeia szerzője. Annyi bizonyos, hogy a drámaíró Izmirben (Szmírna) és környékén is élt az i.e. 8 században, arra azonban nincs tárgyi bizonyíték, hogy ezekben a barlangokban, de egy széles körben elfogadott elmélet szerint mégis.

Fent említettem, hogy itt folyik le a Bornova patak a hegyi forrásától a tenger irányába. Megzabolázására, vizének összegyűjtésére kőből szinteket építettek, így tavak alakultak ki. Nagyon érdekes, ahogy egyre csobog le a víz egyik szintről a másikra. Szárazabb időszakban épp hogy csorog, volt azonban, mikor annyi víz volt bennük, hogy még az autóútra is kiöntött, és azon kellett áthajtani. A tavaknak külön funkciójuk nincs, egyszerűen szép, és kellemes hallgatni a hangját, ülni mellette egy padon. Csodás, amikor tükröződnek a vízfelületen a felette magasodó hegyoldalak.

Az alsóbb szakasznál van egy tavacska, melyet körbe is járhatunk. Néha nem száraz lábbal. Különösen szeretem, mert a belelógó hosszú fűzfaágak miatt itt egy kicsit Magyarországon érzem magam. Izmirben máshol fűzfát még nem láttam.

Külön szót kell ejtenem két látogatásunkról. Az egyik 2015. január 1., a másik 2017. január 1. napjára esett. Nem, nincs külön újévi szokáshoz kötve. Inkább csak ahhoz, hogy itt az évnek ebben a szakában előfordulhat a hó, míg Izmirben máshol nem. Nem telhet el tél egy kis hógolyózás nélkül. Egy-két hógolyónyi, vagy egy pici hóembernyi mennyiségűnél többet azonban itt sem nagyon találunk.

Megmutatom, honnan tudjuk ki járt ugyanott, ahol mi. Különleges szokás, hogy aki felmegy a hegyekbe a hó miatt, az az autójára épít egy hóembert, így hazaviszi emlékbe. Tart ameddig tart. Az egyik képet a városba bevezető autópályán készítettem menet közben.

Két út vezet a völgy irányába. Nekünk az a szokásunk, hogy az egyiken megyünk fel, de a másikon le. A lefelémenő oldalon van egy házikó, mely magányosan áll egy dombtetőn. Nem akármilyen házikó: modern kőépület, nagy, rendezett kerttel. Minden alkalommal szóba kerül, mi tudnánk-e itt élni, ennyire távol mindentől és mindenkitől. Távol, azaz 15 percre, de mégiscsak teljesen egyedül. A kilátást a házzal együtt meglátva, erre a kérdésre nem egyértelműen tagadó a válasz.

Ha valakinek van kedve még utazgatni a völgyben, akkor megnézheti az önkormányzat hivatalos promóciós filmjét a helyről. A szép légi felvételeken látszik a vízmedencék rendszere, a lovaglás, egy finom reggelivel terített asztal, a kalandok, a történelem.

Szerző és fotók: Erdem Éva – Türkinfo