Varázslatos török mesék magyarul: Sipos Kata és Nagy Marietta műfordítók

Kosztolányi fejéből pattan ki az a találó hasonlat, mely szerint fordítani olyan, mint gúzsba kötve táncolni. Ha a forrásnyelv a török, a koreográfia még bonyolultabb. Két olyan ’táncost’ szeretnék bemutatni, akik párban is összhangban mozognak és egyéniben is megtalálják a ritmust. Sipos Kata és Nagy Marietta a közös munkájuk kezdeteiről, a fordítás nehézségéről és szépségéről mesél.

Hogyan kerültetek kapcsolatba a török nyelvvel?

Kata: Én gyerekkoromban kerültem ki Törökországba, Ankarába, anyukám révén. Ott szép lassan elkezdtem magamba szívni a törököt…

Hány éves voltál?

Kata: Hét, épp megtanultam írni-olvasni. Az alapokat elég jól el lehetett hat év alatt sajátítani, utána inkább csak a szókincset kellett bővíteni.

Miután hazajöttél, elővetted időnként, ott volt az életedben?

Kata: A testvéremmel, Áronnal egymást közt néha használtuk amolyan titkos nyelv gyanánt, például hogy a nagyszülők ne értsék, mit beszélünk. Leveleztem néhány egykori török osztálytársammal. Mikor kellett egy nyelvvizsga, elővettem. Anyukám készített fel, érettségi táján egy pár nyelvkönyvet ledaráltunk.

Mikor kezdtél el komolyabban olvasni?

Kata: Azt is ekkortájt. Emlékszem, a Madárka című könyv (Reşat Nuri Güntekin: Çalıkuşu, 1922) volt az első… Elif Shafak már egyetemista koromban jött.

Marietta: Történelem mellé választottam a török szakot az egyetemen, a filológiát. A török nyelv alapjait jól megtanultuk, erős középszintre jutottunk el 1-2 év alatt. Volt az egyetemnek egy ösztöndíj programja, minden diákot kiküldtek Isztambulba két hónapra. Ott azért magára szedi az ember a nyelvet, és a diplomával együtt a felsőfokú nyelvvizsgánk is megvolt. Egyetemistaként szépirodalmat is olvastunk, jobbára szemelvényeket.

Kortárs irodalmat is?

Marietta: Igen, de a kortárs irodalom nagyjából Yaşar Kemalnál befejeződött, a 70-es 80-as éveknél. Utána nagy ugrás a 90-es évek és Elif Shafak.

Melyik volt az első Shafak-fordítás?

Marietta: Először Az isztambuli fattyú jelent meg, azt közösen fordítottuk.

Hogyan találtatok egymásra? Hogyan jött ez a közös munka?

Kata: A könyvre egy közös isztambuli út során figyeltünk fel. Én a Corvinusra jártam, Marietta meg az ELTE-re. Anyukámnak akkoriban jelent meg a szótára, ő hozott össze minket valahogy. Aztán utazgattunk is együtt… Shafak olyan sok kirakatból köszönt vissza, hogy csak úgy belevágtunk. Nem felkérésre, megrendelésre készült.

Csak úgy felfigyeltetek rá, hogy ez egy népszerű író lehet?

Marietta: Igen. Aztán utána olvastunk és láttuk, hogy Isztambulban toplistás. A Fattyú már megjelent, megtudtuk, hogy milyen volt a fogadtatása, hogy perbe fogták miatta. Ettől is érdekes lett.

Magyarországon ti fordítottatok először (és azóta is ) Shafakot?

Kata: Igen. A Fekete tej is – ezt egyedül fordítottam – elég korai. Akkor voltam várandós, éppen témába vágott. Nem is regény, inkább naplószerű, bensőséges írás.. Érdekelt, mert nem tudtam, mivel jár a terhesség. Tetszett a világa, a dzsinnek, a török szokások, megfogott a fantáziavilága.

Hogyan alakult ki a közös munka? Előre felosztottátok a könyvet?

Marietta: Igen. Ebben a könyvben, ugye, az aşure (török puding állagú édesség, amit hagyományosan negyvenféle összetevőből, többek között babból, szárított gyümölcsökből, gabonafajtákból főznek, magvakkal, gránátalmával tálalnak – a szerk.) összetevői a fejezetcímek. Felosztottuk: te csinálod a rizst, a pisztáciát…

Amikor elkészült egy rész, átküldted Katának?

Marietta: Igen, lektoráltuk egymás munkáját. És a végén le kellett ülni és az összes szereplő, az összes helyszín nevét egyeztetni.

Mennyire volt nehéz?

Kata: Volt egy-két mondat, amiben nem voltam biztos… Az írónővel nem tudtunk kapcsolatba lépni, az ügynökségen keresztül sem. Éppen emiatt volt borzasztóan fontos, hogy még egy, értő szem ellenőrizze a kéziratot leadás előtt. Ezt kölcsönösen biztosítottuk egymásnak. A kiadói szerkesztők nem feltétlenül mozognak otthonosan a török, keleti világban és a kulturális hagyományokban.

Ilyenkor előfordulhat, hogy mondjuk előveszitek az angol fordítást?

Marietta: A Fattyú-nál csak törökből dolgoztunk. Az első fejezetet –annak kell a legjobbnak lennie – négyszer, ötször is átírtuk. Amit az egyetemen tanulsz, az itt jön elő élesben…

Ez már stilisztika, szépirodalom. Nem csak törökül kell tudni, magyarul is.

Marietta: Rátalálni egy stílusra úgy, hogy tükrözd az írónő stílusát!

Kata: Shafaknak ráadásul nagyon finom humora van, tele megjegyzésekkel, utalásokkal, burkolt kritikával. És ott az örmény-török téma…

Marietta: A megjelenésekor például nem szerepelhetett a fülszövegben sem a ’genocídium’, sem a ’népirtás’ szó. Az írónőt ugyanis a regény kapcsán a „törökség becsmérléséért” perbe fogták Törökországban.

Marietta, neked mi volt a Fattyú után a következő könyv?

Marietta: Utána volt még egy közös, a Szerelem, a Mevlana életéről szóló. Utána jött  A város tükrei, ez már önálló fordításom volt.

Kata: Az is megfogott minket ezekben a regényekben, hogy nagyon keveset tudunk ezekről a témákról. Leír egy lakást, ezáltal leír egy egész kultúrát, humorral fűszerezve. Például mi egy örmény lakás tíz elengedhetetlen kelléke. Nagyon lényegre törő. Elolvasod, és konkrét fogalmat alkothatsz róla, mi az az Ararát-kép, miért annyira fontos, mi az ő identitásuk. A másik, a Mevlana-történet is ilyen. A regényei tapinthatóvá teszik azt a világot…

Marietta: Ráadásul tudja, hogyan szólítsa meg az európai közönséget, pont azért, mert Európa több részén is élt, Madridban, Strasbourgban például. Tudja, mit kell kiemelnie, hangsúlyoznia az európai olvasónak.

Mi okozza a legnagyobb nehézséget a török regények fordításánál? Gondolok itt például a kulturális különbségekre.

Marietta: Témától függően utána kell néznünk bizonyos dolgoknak. Ha történelmi regényt fordítunk, tele van oszmán török szavakkal… Ha a szerájban játszódik, akkor tele van tisztségnevekkel, helynevekkel.

A török szokások gazdag rendszere, a kultúra eltérő volta miatt is nehéz dolgotok lehet.

Kata: Vannak tipikus török szokások, amik itt nincsenek benne a köztudatban. A kézcsók például, ami a tisztelet jele, a homlokhoz érintett kéz, az utazó után löttyintett víz, hogy csak párat említsek.

Marietta: A magyarázatot igyekszünk beleszőni a szövegbe, vagy lábjegyzetet írunk, ha nem tudjuk kikerülni és mindenképpen magyarázatra szorul. Gondot jelent a sok rokonságnév is, ez a magyarban nem lehet benne hagyni. Az ’uram-bátyám’ ’húgom-nővérem’ magyarul furcsán hangzik, egy másik stílust jelent. Ilyenekre kell megoldást találni, ez mindig az adott regénytől függ.

Egyszer említettétek, hogy a Shafak-regények angol változata eltér a töröktől, kicsit visszavesz a túlburjánzó ’keleti’ stílusból, hogy az angolszász puritán ízlésnek jobban megfeleljen.

Kata: Még a mondatok logikai kapcsolódása is más.

Ti hasonlóképpen jártok el, vagy egy az egyben a török szöveget adjátok vissza? Megmaradnak a hosszú leírások, a sajátos mondatfűzés?

Marietta: Emészthetőnek kell lenni a magyar olvasó számára is, így a féloldalas török mondatokat tagoljuk, de a stílus rovására ez nem mehet. Ez a legnagyobb kihívás, visszaadni Shafaknak ezt a seherezádés-mesélős, ugyanakkor humoros oldalát. Ez persze minden írónál más, ez a legnehezebb, de a legszebb része is a munkának.

Milyen volt az első fordítás fogadtatása?

Marietta: Mondhatjuk, hogy jó volt, mert a Fattyút például tavaly újra kiadták.

Kata: Nagyon jó érzés volt kézben tartani a könyvet. Sokat házaltunk vele, egy évig a fiókban pihent… Nehéz volt, sok volt a visszautasítás, sokat próbálkoztunk.

Marietta: Általában fordítva működik, a kiadó szokta felkérni a fordítót, mi meg bátran nekivágtunk.

Shafakon kívül is fordítottatok sokat külön-külön is. Én a Magyar című történelmi regényre emlékszem, Solmaz Kamurantól.

Kata: Buket Uzuner Isztambuliak című könyvét is én fordítottam, nagyon tetszett, mert megmutatja, milyen színes Törökország. Különböző társadalmi rétegből, etnikumból való embereket mutat be, van benne kurd, örmény, görög. Jók voltak a karakterek is, de nehéz volt visszaadni, hogy melyik réteg hogyan beszél.

Melyik szerző a kedvenced, ha lehet ilyet kérdezni?

Kata: Shafak a kedvenc, de Mehmed Uzunt is megemlíteném. Ő egy kurd író és megint egy teljesen más kultúrát mutat be. Nagyon egzotikus világot tár elénk, hiszen nem sokat tudunk a kurdokról, ahogy az örményekről sem.

Mennyire ismert Törökországban?

Kata: Ismert, bár emigrációban alkotott. Svédországban élt sokat. Nyolc-kilenc regényt írt, halála után minden művét törökre is lefordították. Sőt, a magyarországi megjelentetését is a török kulturális minisztérium finanszírozta.

Marietta, te fordítottál más, szakmai jellegű műveket is.

Marietta: Idén jelent meg tavasszal a leköszönt miniszterelnök, Ahmet Davutoğlu könyve, Stratégiai mélység címmel. Ez egy nagyon nagy horderejű munka volt. Most jelent meg nemrégiben az Ayfer Tunç könyv, Egy elmegyógyintézet majdnem hiteles rövid története, amely Sipos Áronnal, Kata testvérével volt közös munkánk. Ez az egyik kedvencem, egy nagyon tehetséges írónő regénye, végre magyarul is lehet olvasni. Nagyon színes tablót fest Törökországról, körülbelül száz év történetét dolgozza fel.

A huszadik századét?

Marietta:Egy kicsit a tizenkilencedik századba is belecsippent.

Ez nagyon izgalmas időszak, az Oszmán Birodalom felbomlása, a köztársaság születése, az átalakulás.

Marietta: Igen, bár nem a történelemre helyezi a hangsúlyt, az csak háttérként szolgál ahhoz, hogy a több mint kétszáz főszereplő sorsa kibontakozhasson. Nagyon érdekes a regény felépítése, egyik szereplőről a másikra ugrik, mindenki kapcsolatban áll mindenkivel, annak ellenére, hogy sokszor nem is tudnak egymásról, mégis egymás sorsát alakítják.

Mostanában is dolgozol valamin, ha jól tudom.

Marietta: A legújabb fordításom Demet Altınyeleklioǧlu Köszem, a szultána című regénye, amely nem rég jelent meg a Trivium kiadó, az oszmán történelem „dicsőséges évszázadát” feldolgozó könyvsorozatának részeként. Az egyes kötetek témájukban a televízióban futó népszerű török sorozatokhoz illeszkednek, bepillantást nyújtanak a hárem intrikákkal átszőtt világába, és a korszak, vagyis a 16-17. század történelmébe, a szeráj mindennapjaiba.

2024 nyarán török-magyar műfordítói tábort tartottak közösen, ahol a fiataloknak adták át tudásuk egy részét, tanácsokat adtak a jövő fordítóinak. A lenti fényképek ott készültek.

Sipos Kata közgazdászként végzett a Corvinuson, Nemzetközi Kapcsolatok szakon, majd szabadúszó tolmácsként és fordítóként dolgozott. Egyetemi évei alatt aktívan népzenélt Édesapja etnomuzikológus, a törökség népzenéjét kutatja, Katának is zenészvér csörgedezik az ereiben, „több száz dallam kavarog a fejemben”- mondja. Édesanyja turkológus, egyetemi tanár, bátyja, Sipos Áron az Isztambuli Magyar Kultúrintézetben kulturális attasé.

Nagy Marietta történelem és török filológia szakon végzett az ELTE-n. Tanárként dolgozik,  tíz évvel ezelőtt kezdett el fordítani. A török szakra azért esett a választása, mert családja kun gyökerű, szeretett volna többet megtudni a származásáról. „A család egy része Kunmadarasról származik, és gyerekkoromban én is sok időt töltöttem ott, a számomra oly kedves emberek között, akik a mai napig számon tartják kun származásukat.”

 

Közös fordítások:

• Elif Shafak: Az isztambuli fattyú –  Európa, 2009.
• Elif Shafak: Szerelem – Európa, 2011.
• Elif Shafak: Becsület – Európa, 2013.
• Elif Shafak: Bolhapalota –  Európa, 2014.
• Elif Shafak: Az építészinas –  Európa, 2015.
• Elif Shafak: 10 perc 38 másodperc , 2019.
• Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete , 2022.
• Elif Shafak: Muskátli, 2024.

Nagy Marietta fordításai:

• Elif Shafak: A város tükrei – Európa 2012.
• Demet Altınyeleklioğlu: Köszem, a szultána I. – Trivium 2016.
• Reşad Ekrem Koçu: Köszem szultána II. – Európa, 2016.
• Ayfer Tunç: Egy elmegyógyintézet majdnem hiteles rövid története – Napkút, 2016. – Sipos Áronnal
• Ahmet Davutoğlu: Stratégiai mélység – Antall József Tudásközpont, 2016.

Sipos Kata fordításai: 

• Muzaffer İzgü: Közhírré tétetik – Napkút 2009.
• Gülten Dayıoğlu: Fadis – Napkút, 2010.
• Elif Shafak: Fekete tej – Jószöveg Műhely, 2011.
• Mustafa Ruhi Şirin: A macska, aki éjjel szájharmonikázott – Napkút, 2011.
• Mehmed Uzun: A végzet kútja – Napkút, 2011.
• Solmaz Kămuran: Magyar, Az első török nyomda megalapítójának kalandos élete – Napkút, 2012.
• Mavisel Yener: Kék alma Napkút, 2012.
• Tuna Kiremitçi: Minden ima az égbe száll, Jószöveg Műhely, 2013.
• Mehmed Uzun: Szép, mint a szerelem, csúf, mint a halál Napkút, 2013.
• Buket Uzuner: Isztambuliak – Napkút, 2014.
• Gülten Dayıoğlu: A midoszi sas rejtélye – Napkút, 2015.
• Aytül Akal: Léggömbök a  magasban – Napkút, 2016.
• Reşad Ekrem Koçu: Köszem szultána – Európa, 2016.

Kertész Erika – Türkinfo