Törökország, nyugati rész – Eupolisz

2007. augusztus 20. Gabi A városka a hatalmas tó partján, mint egy Dalmát tengerparti település, azzal a különbséggel, hogy nincs akkora nyüzsgés, sőt kiaknázatlanok a vízben és a körülötte lévő hegyekben rejlő turisztikai lehetőségek. A főtérhez közeli kifőzdében nagyon finom mixet ettünk, majd a pia felfedezése után a vadkemping riasztó víztelensége felé indultunk. A csicseriborsóföld mellett vertünk tábort. Tiszta romantika, már-már csöpögős:a lemenő nap sugaraival szemben, csukott szemmel úszni, vagy az éjszaka tök sötétjében az erre járó meteorraj fényeit keresni. A civilizáció első jelei egy WC formájában már ugyan megjelentek, de van meg mit fejleszteni. A tó vize meglepően tiszta, partján több tarisznyarákot közeről is meg szemlélhettünk. X-dik nap, Konya; több ezer éves település, az utcákon is jobban megnézik, hogy öltözködsz, hogy viselkedsz.

Az első úti célunk a Mevlana mauzóleum és zarándokhely (jellegzetes zöld kerámiájú tornya van). A kerengő dervisek atyjának a múzeumát érdemes megnézni, talán 3 ytl a belépő; az üvegkalitkába zárt doboz előtt nagy a sor, mindenki végig simítja kezét az üvegen, hisz a dobozka rejti Calaleddin Rumi szakállát. Péntek úgy látszik itt nem olyan jelentőségű, mint más muzulmán országokban, forgatag az utcákon a bazárban. Az árak kedvezőek, végre sikerül pénzt váltanom, (egész jól 1€=175 ytl) Alapítottunk egy kebab törzshelyet, ahol 1 ytl-ért az eddigi legfinomabb nálunk gyros néven futó kaját ettük. Az Aleddin dzsami egy domb tetején áll, könnyen megtálalható, négysávos út vezet felé. Minden különös felhajtás nélkül látogatható, a belső udvarban hallgattuk a müezin hívó szavát, csodálatos élmény! Meglepetésemre még az imára is be lehetett menni. Persze cipőt levetve, hajat befedve, és a térdeket eltakarva. A „pihenő park”ban lévő kerámia múzeumot mi kihagytuk, inkább kullináris élvezeteket halmozva megkóstoltuk a török képviselőfánkot. (Csokgüzel!:-))

Naplementekor érkeztünk Kappadokiaba, Uhcisar fényei, a “tündérkémények“, “püspöksüvegek” mindenkit elvarázsolnak. Az itteni camping Göreme központjában van, kellemes teraszos, medencés, elfogadható vizesblokkal. Négy nap zanzásítva: ami nagyon király volt az a motor bérlési lehetőség, szabadon “száguldozni” a környező települések látnivalói között, isteni érzés. A müezin szokásos hajnali ébresztőjét itt megelőzte csacsi bőgése, illetve 20-30 hőlégballonok gázadasának hangja. Kaymakliban megnéztük a föld alatti varos maradványait, jártunk Firca fazekas műhelyében, ahol a bemutatót követően a szerencséseknek lehetőségük nyílt kipróbálni a korongozást. A 45 fokos hőségben kimerítő volt a könnyed gyaloglás a Tuz-gölü tó sós medrében, vagy a 4 órásnak induló túra a Rose-valleyben. Megmásztuk Uchisar várát, a Pasabagi kéményeket, jártunk a Love valleyben. Az Ihlara völgy, (mini Grand canyon) barlanglakásokkal, sziklatemplomokkal tarkított túráját megelőzte, buszunk kerekének defektje. Zsolt-Peti gyors intézkedésének köszönhetően semmit nem csorbult a programunk. Délután jutott időnk egy régi karaván mindennapi életébe bepillantani (2,5 ytl). Saruhan felújított épületében néztünk egy kerengő „táncbemutatót”, Semát, amit dervisek adtak elő. A ceremónia 7 részből áll, ami végigkíséri az individuum misztikus utazását a szellemen és szereteten át az istenivel való egyesülésig.

A szőnyegkészítés rejtelmeivel is megismertettek bennünket, nekem a selyemhernyó gubójából nyert selyemszál készítési technika tetszett. A kereskedő kitett magáért teával-borral kínált bennünket, repülő szőnyegek közepette, egyik ámulatból a másikba estünk, a gyönyörűbbnél gyönyörűbb szőnyegek láttán, ám nem sokan vásároltak. Egy 2*3méteres szőnyegnél két ember éves munkája tükröződik az árban. Az esti bulik színhelyéül mindenképp a Flinstone-t javasoljuk. Kár, hogy mi csak utolsó nap fedeztük fel ezt a szórakozó helyet. Nyaralásunk 11. napján dél körül hagytuk el megannyi szép emlékünk színhelyét Göremét. A vulkáni kúp meghódítása előtt készleteinket a közeli Kyseri városában töltöttük fel. A hegy lábánál lévő objektumban 10 ytl-ért szálltunk meg, földön, hálózsákban 22-en egy szobában, persze ennek is meg van fillingje. 4.30-as kelés után 5.30-6.30 között sífelvonó segítségével feljebb jutottunk a hegyen. Mindenki a saját tempójának megfelelően mászott, így voltak, akik már 10.30-tól gyönyörködhettek a felhők árnyjátékában a vöröses-sárga vulkanikus köveken. Szerencsénk volt az idővel, a fel-fel bukkanó felhők a tűző nap erejéből pont annyit takartak el, hogy kellemesen megtehető legyen a 3710m magasra fel-le túrázás. Így időben tovább utaztunk Hattusas felé Attila fogadójánál rettenetes szélvihar tombolt, így csak a kemény mag vert sátrat, a többiek ismét az együtt alvást próbálták, a kényelmesebbek (15 ytl/fő) ágyban párnák közt hajtották nyugovóra fejüket. Délelőtt busz segítségével jártuk be a Hettita birodalom fővárosát. Óriási falakat, alagutakat másztunk meg, majdnem az összes kapuról készítettünk fotót, s persze az ajándék árusok kedvező, ám rámenős ajánlatának kevesen tudtunk ellenállni.

Yazilikaya sziklaszentélyében a több ezer éves domborműveket kaptuk lencsevégre. Délután Ankarában sofőrjeinket dicséri, se perc alatt beértünk a központba, a múzeum közeli parkolóba. Mi nem a légkondicionált tárlatot választottuk, hanem felsétáltunk a citadellába. Az óváros ódon házai között mászkáltunk, panoráma fotót készítettünk a főváros háztetőiről, s környező hegyeiről. Az óvárosi piac mellett, mint meg annyiszor ezen az úton, ettünk egy „tuvak”dönert, majd beszereztem 0,5ytl a mentacsokrot a másnapi teához. Mivel egy kicsit eltértünk az eredeti programtól az esti órákban érkeztünk Akcakoca felújított kempingjébe. Így egy sátorbontást megúsztunk, s reggel is akkor keltünk, amikor akartunk. Nagyokat fürödtünk a Fekete tenger vizében, a sziklás tengerpart kiváló a napfürdőzők részére is. A vacsorázásnál nem jutottunk közös nevezőre, ezért itt is ott is ettünk valamit, a helyi jellegzetes –itt hal– kajákból. A születésnapos fiúknak készítettünk baklava tortát, barackszeletekkel és tejszínhabnak kinéző habcsókkal. 12.30 kor indultunk Isztambul felé, dupla annyi ember, kicsit hosszabb várakozás , míg megérkezünk a Sultanahmetbe. A szállásunkban van némi bizonytalanság a hétvégi Forma 1 futam miatt, de míg a túravezetők dolgoztak az ügyön, mi megnéztük a híres Kék mecsetet. Az éjszakát a csoport három részre szakadva kénytelen tölteni, különböző beosztású hostel szobákban.

Az esti Isztambul forgatagát a Galata-híd partjáról szemléljük. Magyar ismerősök invitálnak egy gyomorerősítőre a közeli tetőteraszos szállásukra. A Kék mecset „színjátékának” megtekintésével, rövid vízizpipázással zárjuk az estét. Reggel a Hagia Sofia (10 ytl) bejárásával kezdünk, csodálatosak a fennmaradt mozaikok. A Topkapi palota kertjében hűsölünk egy picit, majd a ciszterna (10 ytl) érdekes világába ereszkedünk a föld alá. Vasárnap sajnos egyik bazár sincs nyitva, csak a kínai piachoz hasonlító árusok több utcányi során baktattunk végig. Este a hajós városnézésre került sor. Nehezen akartak jönni az utastársak, ám senki nem bánta meg a 17 ytl-es több, mint 2 órás hajókázást. Halk dallamok kíséretében cirkáltunk a part közelében, így lehetett, hogy láttunk egy kedves delfin bébit, s több medúzarajt is. A Boszporuszi híd fényjátékát már tök sötétben élveztük. A kialkudott árnál többet fizettünk be, ez lehetővé tette, hogy hazafelé közös halas szendvicset egyen a csapat, természetesen közös sörrel! Utolsó nap délelőttre maradt, a bazárban bolyongás, az utolsó ajándékok, kaják megvétele, vagy még valami nevezetesség, ami kimarad. És persze, hogy kimaradt, így ide mindenképp vissza kell előbb utóbb jönni. A haza út már-már példátlan gyorsasággal történt, egyedül a magyar határon álltunk 1 órát. Mindenkinek, akinek szívéhez közel áll az ezeregy éjszaka világa, ajánlom ezt az utat, természetesen az Eupolisszal! 2007. augusztus 17.

Gabi bocs mindenkitől, hogy eddig csak merengéseimet írtam le. Igyekszem használható információkkal szolgálni, ha valaki erre vetődne. Magyarországról Szerbia, Bulgárián keresztül vezetett az utunk. A bolgár-török határon 4 órát dekkoltunk. De érdemes a várakozás perceit az alkohol készletek feltöltésére fordítani (kedvező áron lehet hozzájutni whiskey, baccardi, Morgan kapitány és társaihoz) Ataturk reformjainak köszönhetően a vasárnap Törökországban is vasárnap, annyira hogy a határon nem tudtunk pénzt váltani, persze Euróval mindent meg lehet oldani. Az első város a határ után Edirne, Selimiye dzsámira (cami) érdemes időt szakítani, lehet fotózni ez is ingyenes! A mellette levő Bazár (a vasárnap miatt?) egy nagy nulla. Viszont a központban több lehetőség is adódik, enni, teázni, vagy csak nézelődni. Második állomásunk Rodosto volt. Hangulatos hely, pezsgő tengerparti sétány, sok kiülős kajáldával. Ha esztek, jó előre tisztázni az árakat, itt bennünket egy kicsit lehúztak (7-10 ytl) A Rákóczi ház szinten a tengerparton árválkodik, de ki van táblázva, s a bejárati székelykapu jó tájékozódási pontként szolgál. A tengerparti szállás nem volt olyan borzasztó, mint gondoltuk, de aki nem kedveli a nomádabb körülményeket, a langyos-hideg vizet, az inkább keressen hotelszobát magának. A napokat már elveszítettem, talán hétfőn keltünk át a Dardanellákon, hogy megnézzük Tróját. 10 ytl a beugró, érdemes ráhangolódni előtte, mert igen csak nagy fantázia kell, hogy a régészeti ásatások során feltart 9 réteghez tartozó kort magunk elé képzeljük.

A Falo megmászásához kell némi elszántság. Kivárni, amíg japán turisták elölről hátulról lefotózzák egymást az egy személyes tyukletran. Az estét Kücsükuyeban pazar, plázs hangulatú, gyenge vizes blokk kempingben töltöttük. A tenger közelsége, a napfelkelte sátor”ablakból” , mindezt feledteti. A parti út menten van puccosabb és kevésbé puccos büfé, de egy-két ytl-ből egészen jól meglehet kajálni. A nagyobb bevásárló központokban, pedig meg a bika orrkarikát is meg lehet találni. Festői tájak után kedden Bergamaba értünk. A belépő itt is 10 ytl (általában lehet fizetni kártyával is, ezert nem okozott gondot, hogy meg mindig nem váltottam pénzt) Az akropolisz jól követhető az irányító táblák után is. Ha jól emlékszem 3 nyelven török, német, angol térképpel! A hátsó rész végéig érdemes kisétálni, ahonnan a legszebb kilátás nyílik a víztározóra. A településen nagy út felújítások folynak, a belváros kifőzdéiben mindenki megtalálhatja kedvéhez valót. Az út talán legjobb szállása Kusadasiban volt. A beach forgatagában, füves, árnyas fák között, elegendő fürdő és wc, sőt még medence is, amit csak most, csak nekünk kinyitottak. A parti sétány hemzseg a jobbnál jobb vendéglőktől, de érdemes egy kicsit beljebb menni, s ugyan olyan minőséget olcsóbban megvenni. Kusadasitól csak néhány km Ephesos. Azt hittük kilenc órai érkezesünk korai, ám a parkoló buszok száma láttán inkább elkéstünk. A hömpölygő emberáradat, sodort bennünket, nem lehetett igazan elvezni a látványt. (a belépő itt is a szokásos 10 ytl) Az ókori világ hét csodájának egyiket tekintettük itt még meg (Artemisz templomnak rekonstruált oszlopát, gólya fészekkel a tetején.) Kb. 3 óra buszozás után pillantottuk meg először Pamukkale fehér (gyapot) medencéit. A délutáni kellemesebb időben, nem csak a naplemente fényeiben, hanem a vízesések, mészkő tálcák vizében is fürödtünk. (5 ytl-t fizettünk, amivel az élelmesebb másnap délelőott is be tudtak lógni.) Hireapolis maradványainak megtekintése után elindultunk Egridir felé.

2007. augusztus 13. – Gabi Végtelenbe futó út, szól a Blues, ‘Tiszta Amerika’, vagy meg sem? Az elmúlt századból itt maradt kalyibákban rengeteg a szőnyeg, a párna, a vízipipa és egy csomó ‘ezeregy éjszaka kincs’. A camping medencéje vonzza a hőségtől kitikkadt társaságot. A reggeli muezzint itt nem a kakasszó tarkítja, hanem a szomszéd szamár aranyos bőgése, illetve a sokszínű hőlégballonok gázégőjének a duruzsolása honol a régi tájon. De ha már felkeltél, a Kappadókiai táj kárpótol mindenért. A vulkántufa tornyocskák tengere az esti kivilágításában a legcsodálatosabb.. 2007. augusztus 10. – Gabi Edirne, Rodosto, Troja, Pergamon, Ephesos, Pamukkale… Hol kevesebb, hol már az elviselhetőség határát súrolja a sok turista de még hiányzik a várt feeling. Viszont ahogy elhagytuk a partvidéket s közeledtünk az ország belsejébe, a hegyekkel körülvett, hatalmas, tó, szűk utcácskák, zene, kavalkád… Eigridir csöppnyi főterén a helyi férfiak teájukat szürcsölve ‘szkennelő’ tekintetükkel végigmérnek, s mikor a muezzin hangját visszhangozzak a hegyek, mikozben a mólón állok érzem, hogy megérkeztünk Törökországba.
http://www.ongo.hu/elmenybeszamolok/1035