Törökország mínuszos szemüveggel: Törökország illata

Reggel a strandra menet megcsapott Törökország illata. Benne van ebben a fellocsolt macskakő párája, a burjánzó növényzet illata, a tenger felől fújó szél, némi frissen sült péksütemény, főtt kávé aromája és a szemét átható rothadtdinnye-szaga. Olyan ez, mint a jó parfüm: akad benne bergamott, kis cédrus, szeder és az ámbráscet belében felhalmozódott mósusz. Így teljes.

Pár óra múlva egy kávézó teraszán nyalogattam a jeges kávét, és csak szemlélődtem. Dél előtt voltunk egy kevéssel, a levegő rezgett a forróságtól. A napernyők alatt azonban kellemes volt, a víz felől meleg, de erős szél fújt, a hangszórókból chill out zene szólt. Az egész világ lelassult. A pincérek álmosan ténferegtek, és a szomszéd kávézó mellé jártak cigizni. Nem volt nagy nyüzsgés, csak néhány kisgyerekes anyuka, egy jól öltözött család duruzsolt valami idegen nyelven. Engem pedig elöntött a keyif, a boldog semmittevés édes érzése. Nem nyomasztott határidő, munka, üvöltő gyerekek, odakapó rántás, még csak annak a bűntudata sem, hogy éppen nem csinálok semmi hasznosat, csak bámulok ki a fejemből, élvezem a kávémat, csodálom a lelassult világot.

Észre sem vettem, hogy már a delet is elütötték, és még mindig bambulok arcomra dermedt archaikus mosollyal. A hajam göndörödött a forró párától, a kicsapódott só nyomot hagyott a ruhámon, a bőröm átható klórszaga pedig…

…

Mi van?! Milyen klór? Milyen déli harangszó? Hogy ez nem is Törökország? Ezek szerint e néhány összetevővel ki lehet vegyészkedni a török aromát itt, a Dél-Alföldön is? Csak ülök, mint akit nyakon öntöttek egy vödör jeges vízzel. Az életérzés utolsót libben, és elszáll a Kossuth szobor felett, mikor rádöbbenek, hogy hiába keresem a pénztárcám a táska mélyén, uszodába sosem viszem magammal. Gondolatban mérgesen toppantok, ciframagyarhosszú káromkodást gondolok: ha a fene fenét eszik, akkor sem engedem el ezt a jó érzést. A táskámba dobált apróból összekotrom a méregdrága és -erős fekete árát, végigfuttatom a tekintetem a szép pincérfiú mediterrán orrán, elcsípem az illanó keyifet és a bringám után kötözöm. Ha már lúd, legyen kövér. Eltekerek a szomszéd utcába, a szír étteremhez. Irány Damaszkusz!

Fejes Edit – Türkinfo