Törökország és a magyar zsidóság

Askenázi Zsinagóga, Isztambul

1993 nyarán két hónapot töltöttem kutatással Ankarában, az ottani magyarokkal kapcsolatos anyagokat gyûjtöttem könyvtárakban, levéltárakban és interjúkat készítettem. Véletlenül nagyon kellemes és vidám társaságba keveredtem. Egy éppen divatos és sikeres könyvrõl beszélgettek – nagyon komolyan. Semih Günver nyugalmazott nagykövet emlékirata volt a téma: Bir Kiraz Agaci Olsaydim (Bárcsak cseresznyefa lettem volna).

Azonnal kölcsönkértem a könyvet, hiszen tudtam, hogy Semih Bey a II. világháború alatt mint török diplomáciai futár többször átutazott Budapesten. Megdöbbentõ olvasmány. Impressziók a háborús és mégis szépséges Budapestrõl, és a még lapuló, de eljövendõ borzalomról. „A Váci utca elegáns boljaiban minden volt, luxus ruhák, bundák, bõrholmik, márkás porcelánok. A Gerbeaud cukrászda végtelenül elegáns. Angelo fényképészmester Váci utcai mûhelye mindig teli […] Pazar cigányzene. […] Hogy mindezt miért mondom el? Mert a szállodákból a zsidók kitiltattak. Az utcákon az emberek tekintetétõl menekülõ zsidók mellükön sárga csillaggal, a gyomrom összeszorult […] jobb volt észre sem venni.” Semih Günver könyvében arról is olvastam, hogy a budapesti török követség százszámra állította ki a menekülni vágyó magyar zsidó családoknak a Török Köztársaság útlevelét, amellyel lehetõségük volt Törökországba, majd onnan akár Palesztinába vagy Amerikába menni. Távol áll tõlem, hogy kisebbítsem a nyugat-európai, skandináv országok tetteit a magyar zsidóság megmentéséért, de úgy tûnik, mifelénk senkinek sincs tudomása arról, hogy Törökország is sokat tett. Ezt a benyomásomat csak erõsítette késõbb egy isztambuli kiállítás. Kutatómunkám során 1997 februárjában találkoztam Rákos Pál úrral, aki Budapesten született magyar zsidó családban, s ekkor a – nevelõapja alapította – virágzó Profilo háztartási elektronikai cikkeket gyártó cég résztulajdonosa volt. Munkatársaihoz, barátaihoz irányított, akik pártfogásukba vettek. A szefárd zsidóság ekkor ünnepelte az Oszmán Birodalomba történõ befogadása 500. évfordulóját. Harry Ojalvo, a nagy mûveltségû, idõs úr, a kiállítás szervezõje, volt szíves kalauzolni a gyár alagsorában rendezett, rendkívül igényes kiállításon. Itt kedvedmre kutakodhattam a kiállított dokumentumokban. A zömmel Spanyolországból kiûzött zsidóságról szóló anyag közt hamarosan ismerõs dolgokra találtam arról, hogy kik is voltak a vészterhes idõkben konzulok, megbízottak Magyarországon, akik lebonyolították a kényes, embert próbáló feladatot: mentették a magyar, román, bolgár zsidóságot. Franciaországban, Marseilles-ben mûködött még egy konzul, akinek közvetítésével a romániai Constanþából indultak zsidó menekülteket szállító hajók. (Például a Sakarya nevû török hajó, 1940. február 6-án, magyar zsidókkal a fedélzetén indult a semleges török földre). Pertev evki Kantemir 1939 és 1942, Abdüllah Birden pedig 1942 és 1944 között volt fõkonzul Budapesten. Õk adták ki a vízumot a menekülõ zsidó családoknak. Necdet Kent Marseilles-ben dolgozott.

Harry Ojalvo szerint ez a fõkonzul tette a legtöbbet az európai zsidóság mentéséért. Az elfogott zsidókkal együtt ment a koncentrációs táborba, ott intézte dolgaikat. Addig szervezkedett, ügyködött, korrumpált, míg sokukat ki tudta szabadítani. Gyakran volt Raoul Wallenberg munkatársa a mentési akciókban, ugyanis Wallenberg általa tudta Törökországba tovább küldeni – ha csak átmeneti megoldásként is – a menekülteket. Adnan Saygun, akinek neve Magyarországon, zeneszeretõ körökben, Bartók Bélával való munkatársi, baráti viszonya miatt közismert, nemcsak felesége, Szalay Irén (Nilüfer Hanim) családját mentette meg az üldöztetéstõl, de mint befolyásos személyiség mindent megtett a Törökországba menekült magyar zsidó családok sorsának enyhítéséért. A történet folytatódik. 1996 nyarán a Köztársasági Levéltárban (Cumhuriyet Arivi) kutattam, és visszagondoltam a szefárd leszármazott Harry Ojalvo úrra, aki mint mondotta, az Oszmán Birodalomban, s késõbb Török Köztársaságban sem volt jellemzõ az antiszemitizmus. Az 1940-es években Isztambulba rongyosan, betegen, kiéhezve érkezett magyar zsidó értelmiségiek munkát kaptak az isztambuli, ankarai egyetemeken, bankokban, a vasútnál, nagy állami vállalatoknál. Évente hosszabbították meg szerzõdésüket, amíg sorsuk rendezõdött. Közülük egyet szeretnék kiemelni: az európai hírû hisztológus, Péterfi Tibor (1883-1953) aktáját. „Az Isztambuli Egyetem Orvostudományi Kar Szövettani Tanszékére kinevezett, a Koppenhágai Egyetem volt tanára, a magyar állampolgárságú, zsidó származású Péterfi és zsidó édesanyja a Minisztertanács 1938. augusztus 9-én kelt 219498-as számú határozata értelmében Törökországba jöhet. Nevezett kinevezése az Oktatásügyi Minisztérium 1939. február 25-én kelt 41028/812-es számú határozata értelmében, továbbá a Belügyminisztérium 1939. március 9-én kelt 11944-es számú határozata értelmében a Végrehajtó Bizottság 1939. március 14-i ülésén aláíratott. Ismet Inönü, köztársasági elnök” A német zsidóság megírta törökországi emlékeit. Fritz Neumark könyvét (Zuflucht am Bosporus) a Törökországba menekült német tudósok, politikusok és mûvészek 1933-1953 közötti sorsát tárja fel. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a magyar zsidók többsége leginkább német vállalkozóknál és üzletembereknél nyert alkalmazást. Közülük egyébként számosan németországi, vagy svájci mûszaki egyetemeken szereztek diplomát. A török köztársaságnak azonban nemcsak mûszaki emberekre volt szüksége. A könyv szerint magyar volt Schwarz András Bertalan, aki Neumark profeszszor úrnak a jogi karon volt kollégája. Schwarz a római jog és polgári jog professzora volt az isztambuli egyetemen.

Schwarz professzor a háború után a Freiburgi Egyetemen dolgozott vendég tanárként, ott is halt meg. Az ugyancsak magyarországi születésû Schwartz Fülöp patológus volt. Kifogyhatatlan energiával dolgozott, kiváló humorú, csipkelõdõ kedvû emberként némely kollégáját sikerült magára haragítania. 1954-ben hagyta el Törökországot, Amerikába távozott; 1977-ben hunyt el. Licco (Liko) Amar (1891., Budapest-1959., Freiburg). 1933 elõtt évekig Frankfurtban dolgozott. Törökország szerte virtuóz zenészként ismerték, 1935-tõl Ankarában a zeneakadémián tanított, a modern zene híve és propagálója volt. Hírneves tanítványai ma is áldják törökországi tevékenységét – a világhíressé vált Suna Kan, és az ugyancsak nagyhírû Ayla Erduran, aki egyúttal a szintén zsidó származású aradi Berger Károly (Ömer Baki) tanítványa is volt. A nagy mûveltségû hegedûtanár elhagyta Törökországot, Németországban, Freiburgban telepedett meg. Fiatalon halt meg német földön. Érdekes, hogy a németek török hegedûmûvészként tartották számon. Neumark tanár úr baráti társaságához tartozott Bauer úr is, a menekült fakereskedõ. Késõbb elhagyta Isztambult, a társaság legnagyobb bánatára. Elbûvölõ feleségével, Mária asszonnyal együtt, az elegáns Kadiköybõl Anatóliába költöztek. Ferdi von Statzer, bécsi születésû magyar zenész, hatalmas sikereket aratott Isztambulban. Elsõ felesége, Beddia Muvahhit, korának leghíresebb török színésznõje volt. Második felesége, a zsidó származású, budapesti Székely Lili zenész, pedagógus. Ferdi von Statzer Budapesten halt meg szívrohamban, amikor felesége szülõvárosát felkeresték. Ferdi Bey Törökország-szerte bécsi és pesti operettekben aratott fergeteges sikert. (A két világháború között hemzsegtek Törökországban a magyar zenészek, nõi zenekarok arattak viharos sikert. Lily Satzer sem hagyta el Törökországot, haláláig tanított az isztambuli Wolf Béla, aki – mint utóbb kiderült – az angol titkosszolgálat hírszerzõje volt. Nem pénzért tette, amit tett. A háború után az angolok kitüntették – egy értékes órát kapott. Ennyit Fritz Neumark könyvérõl.

MELLÉKLET (1966-ban az ankarai Köztársasági Levéltárban számos olyan dokumentumot találtam, amelyek a magyar zsidóság törökországi jelenlétét tanúsítják, 1938-tól a világháború végéig. Az adattárban található iratok a török állami szolgálatba lépett magyar zsidóknak, illetve a menekülni kényszerült zsidó családoknak kiadott vizumokat, tartózkodási- és munkavállalási-engedélyeket tartalmazzák. A Török Köztársaság Miniszertanácsa határozatainak számait és keltezéseit adom meg.)

1938. 02. 15. German Lorenz, az Izmiti Cellulózgyár hivatalnoka. (A gyárban sok magyar dolgozott kisebb-nagyobb beosztásban.) 1938. 07. 14. Fekete István, mérnök, a Török Államvasutak alkalmazottja. 1939. 02. 13. Gut Herz Herman, a Gazdasági Minisztérium fõtanácsosa. 1939. 07. 23. Strausz Aurél mérnök, Karadeniz Ereglisi, Subasi-bánya alkalmazottja. 1939. 08. 05. Sungar Géza, a Török-Magyar Kereskedelmi Kamara igazgatója. 1939. Klopstok Dip Hugo, Kazier Ferenc József és Salamon József, az Eskiehiri Repülõiskola szakembere. 1940. 02. 12. Förstner László mérnök, Mersinben a Bessemann-Kühneman Vállalat alkalmazottja. 1940. 03. 04. Szabó Béla, a Vacuum Oil törökországi igazgatója. 1940. 05. 06. Dr. Makai Oszkár, a Crédit de Budapest Bank igazgatója Törökországba emigrál. 1940. 06. 19. Gros Károly elektromérnök, Konyában az erõmû és a vízmû szolgálatába áll. (Itt számos magyar szakember dolgozott az építkezésen.) 1940. 07. 30. Strasser Ottó, a Chinoin igazgató-helyettese Törökországba menekül. 1940. 08. 10. Mautner Armand elektromérnök, az Ergani Rézbányák alkalmazásába áll. 1940. 08. 10. Alpár Gitta énekesnõ. (Irakon át török vízummal Új-Zélandra távozott.) 4083., 1940. 09. 10. Nadler Fülöpnek és Kõváry Lászlónak vízum kiadása, hogy Palesztinába távozzanak. 1940. 11. 10. Schaeffer János és felesége, Kertész Magdolna, valamint Gara Tibor Tamás Irakon át, török segítséggel, Ausztráliába költöznek. 1940. 11. 11. Lukács László, az Angol-Magyar Bank igazgatója Törökországba érkezett. 1940. 11. 17. Krauss Móric cukorgyáros és felesége, Sabetka Bigeli, török vízummal Palesztinába mentek. 4675., 1940. 12. 17. A román állampolgárságú magyar zsidó Krausz Móricnak és feleségének Palesztinába tranzitvízum kiadása. 4703., 1940. 12. 18. Tranzit vízum kiadása 4687 zsidó származású idegen állampolgárnak, akik Lengyelországból, Romániából, Magyarországról, Jugoszláviából, Spanyolországból, Csehszlovákiából, Hollandiából, Franciaországból és Németországból érkeztek. 89., 1941. 01. 24. Az Etibanknál, az építési szerviznél dolgozó Reich András munkavállalási engedélye 1941 végéig meghosszabbítva. 1710., 1941. 10. 11. A magyarországi Weiss Manfréd cége és a Sümerbank közötti szerzõdések elintézése végett Tánczos Lászlónak vízum kiadása. 1942. Vágó István a Pamutfeldolgozó szakembere. 1943. 02. 03. Heinzelmann János, az ankarai állami konzervatórium tanára. 1943. 04. 02. Bíró György, a török államvasutak alkalmazottja. 1943. 11. 11. Erdõs István, az Izmiti Papírgyár alkalmazottja. 1943. 11. 19. Tánczos László, a Sümerbank alkalmazottja. 1943. 11. 25. Hirsch Mihály, az ankarai sörgyár vezetõje. 1944. 07. 04. Neumann György elektromérnök az Eregli Szénbányák alkalmazásába áll. 1944. 10. 11. Lendvai Dezsõ, elektromérnök (a Tungsram-tól került ki Törökországba.) 1944. 12. 06. Rónai György mérnök a török államvasutak alkalmazásába áll. Végezetül ide kivánkozik még a híres-hírhedt hollywoodi filmcsillag, Gábor Zsazsa neve is, aki török diplomata férje révén menekült meg és hagyhatta el Magyarországot. De mint emlékirataiból kiderül, Törökországot csupán ugródeszkának tartotta a maga számára, s elsõ férjérõl sem írt éppen kíméletesen a könyvében.
T. NYIRI MÁRIA