Török „válasz” ukrajnai rakétákra – vita kurd ügyben egy képtelennek tetsző javaslatról

A NATO-tag Törökország szokatlan gyorsasággal és határozottsággal, a legmagasabb szinten foglalt állást azzal a hírrel kapcsolatban, amely szerint amerikai katonai szövetségese először engedélyezte, hogy Ukrajna bevethesse USA-gyártmányú nagy hatótávolságú rakétáit orosz területek ellen. „Mindenekelőtt tisztázzuk: ezt a döntést nem tartjuk helyesnek s nem is támogatjuk” – jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

            – Biden úrnak ezt a nekirugaszkodását csakis úgy lehet értelmezni, mint amely a háború szítására, tehát nem befejezésére, hanem még inkább kiterjesztésére irányul – mondotta. – Lépése a konfliktus elmélyítésén túlmenően még nagyobb ellencsapásra ösztönzi Oroszországot. Putyin úr máris jóváhagyta a nukleáris válaszadás lehetőségét tartalmazó doktrínát országának ballisztikus rakétával való megtámadásának esetére. Mindez a térséget és az egész világot új és nagy háború szélére sodorhatja. Ez az ‘utánam az özönvíz’ mentalítás sehová se vezet’. – A török elnök így folytatta aggodalmas megnyilatkozását:

            – Elvárjuk és reméljük, hogy sem az ukrán, sem az orosz fél nem ül fel provokációknak, s megőrizve józanságát, a béke megteremtésére összpontosítja erőfeszítéseit. A fenti nagy hibából származó legkisebb tévedés, provokációknak való bedőlés semmivel sem különbözik attól, mintha égő fáklyát dobnánk puskaporos hordóba. Ezért mindenkinek azt tanácsolom, hogy tanúsítson megfontolt magatartást.

            Az ukrán–orosz háborúnak nem az eddig bevetett egyre több fegyverrel, még több kiontott vérrel és még több könnyel, hanem csakis még több békés erőfeszítéssel, még több jószándékkal és diplomáciával lehet véget vetni. Szeretnénk hinni a megválasztott amerikai elnök, Trump úr kijelentésének a háborúk gyors befejezésére vonatkozóan. Várjuk az ebben az irányban teendő lépéseit. A térségünkben folyó konfliktus békés rendezése szempontjából kedvező légkört alakíthat ki Amerika béketeremtési törekvése. Ehhez a legtermészetesebb módon jogunk is van. Reméljük, hogy még tanúi lehetünk az események elvárásainknak megfelelő alakulásának, és így problémáinkat sorra-rendre megoldhatjuk. Álláspontunk ismert és egyértelmű a Gázában tapasztalható humanitárius válsággal és Izraellel, általában pedig az egész Közel-Kelettel kapcsolatban is. Az övezetben folyó háborúbefejezésére vonatkozó elképzeléseinkről és eltökéltségünkről telefonos diplomácia útján tájékoztattuk azokat, akiket ez megillet, s a jövőben is ezt tesszük.

            Az államfő még a repülőgépen nyilatkozott újságíróknak Brazíliából hazatérőben, ahol részt vett az éhezés és szegénység elleni világméretű szövetséget megalapító G20 csúcstalálkozóján.

            Mi most e rendkívül fontos témában a nemzetközi sajtó megszokott gyakorlatától eltérőn részletesebben ismertettük az ékesszólásáról és szókincsének gazdagságáról ismert államférfi szavait, úgy, ahogy a török újságok szóról szóra idézték, közöttük a Cumhuriyet című ellenzéki-baloldali napilap is.             Recep Tayyip Erdoğan a napokban telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel nemzetközi kérdésekről, elsősorban a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági együttműködésről. A török elnöki hivatal erről szóló bejelentése szerint Ankara bővíteni kívánja kereskedelmét Moszkvával. A török államfő kijelentette, hogy szeretné elmélyíteni a két ország közötti együttműködést egész sor területen, mindenekelőtt szélesíteni óhajtja a kereskedelmi forgalmat. Erdoğan a beszélgetés során megerősítette országának arra irányuló elkötelezettségét, hogy igyekszik feloldani a regionális feszültségeket, és támogatja a békés kezdeményezéseket – közölte a török média. Törökország azonnal elítélte az Ukrajna elleni orosz katonai támadást, de semlegességét nyilvánította a konfliktusban, s nem csatlakozott az Oroszországot sújtó nyugati büntetőszankciókhoz. A török államfő országa álláspontját az orosz földgáztól és kőolajtól való függésével indokolta. Tavaly ősszel amerikai szankciókat léptettek életbe öt olyan török vállalat ellen, amelyek alapanyagokat szállítottak orosz fegyvergyáraknak. A két elnök legutóbb a múlthónapban találkozott az oroszországi Kazanyban a BRICS szervezet kormányközi csúcsértekezletén. Megállapodtak szoros kapcsolataik további fejlesztésében.

            A török közvéleményt azonban ezekben a napokban nem csak az új amerikai elnök beiktatása előtti várakozások, valamint az ukrajnai háború és a közel-keleti hírek tartják izgalomban. Hirtelen valósággal berobbant a köztudatba, és széles körben hitetlenkedéssel vegyes találgatásokat indított el ugyanis egy ankarai kormányoldali kezdeményezés is, amelynek tárgya a kurd probléma sok hiábavaló korábbi próbálkozás utáni „tényleges megoldása”. Ám a kérdés mostani felvetése annál is inkább meglepő, mert hosszú éveken át még a létezését is tagadták. Elsőként maga Recep Tayyip Erdoğan ismerte el a kurd probléma meglétét, megígérve egyben orvoslását is őt ünneplő lelkes kurd tömegek előtt még 2005-ben. Később azonban kormánya – mindig az adott helyzet és vélt politikai érdekei függvényében szemlélve a dolgot – váltakozva hol elismerte, hol újra tagadta, hogy létezik kurd kérdés, amelyet újabban többször már végleg megoldottnak minősítettek.

            Sokak szemében már önmagában a „kezdeményező” személye is súlyos hitelességi kételyeket ébresztett. Mert az illető nem más, mint a javíthatatlan kurdgyűlölő hírében álló Devlet Bahçeli, a Nemzeti Cselekvés Pártjának (MHP) elnöke, évek óta a török államfő szélsőjobboldali-nacionalista választási szövetségese, többek szerint rossz szelleme, aki pártjával nélkülözhetetlenné tette magát az AKP kormánypárttal közös parlamenti többségük fenntartásában. Most azzal az első pillanatban az ő szájából teljes képtelenségnek tetsző javaslattal jelentkezett, hogy márvány-tengeri szigetbörtönéből hozzák ki az ott terrorizmusért és hazaárulásért életfogytiglani büntetését töltő Abdullah Öcalant, a Kurdisztáni Munkáspárt, a PKK megalapítóját és elnökét. Ennek szerinte az lenne a legfontosabb célja, hogy a török nagy nemzetgyűlés fórumáról meghirdethesse a „PKK feloszlatását.” – Tisztázzunk valamit – mondta Bahçeli. – Ha Öcalan kész kinyilvánítani a PKK megszűntét és elítélni a terrort, méghozzá a kurdbarát DEM Parti, a Népek Egyenlőségének és Demokráciájának Pártja parlamenti pártcsoportjának színe előtt, akkor részeltetni kell őt a hasznos jövő reményének jogában. – Ezt a meglepő gesztusát a javaslattevő azzal tetézte, hogy a parlamenti ülés megnyitásakor odament a kurdok ügyét felkaroló DEM párt társelnökéhez és kezet rázott vele.

            Pedig az MHP-vezér eddig mindig gáncsolta az államfőt és pártszövetségesét a kurdok felé tett minden tervezett lépésében. Sőt fő szószólója volt a kurdok lakta vidékeken 2015-ben megindított véres terrorellenes megtorló hadműveletnek, amely véget vetett az Öcalan és a PKK bevonásával folytatott titkos tárgyalásokon már megegyezéssel kecsegtető kurd–török békefolyamatnak. Ez alkalommal azonban – mintha megtagadta volna teljes politikai múltját – késznek mondta magát olyan tárgyalásokra, amelyek elvezethetnek a törökországi „belső békéhez”.

•  Itt az ideje ugyanis, hogy levetkőzzük régi dogmáinkat, és becsületesen néven nevezve ellentéteinket, megtaláljuk a közös alapot. A kurdok testvéreink, a török nemzet egyenlő és becsült tagjai. A PKK azonban mintegy eszköze Törökország ellenségeinek, valójában kegyetlen bábjuk, akinek vér tapad a kezéhez. Törökország számára ebben a században most virradt fel annak a napja, hogy gyökerestől téphetjük ki a terrorizmust, mert egységbe forrtunk kurd fivéreinkkel és nővéreinkkel a terror erőivel szemben – hangzott merőben újszerű állásfoglalása. Bahçeli nem tért ki arra a körülményre, hogy a kurd tömegek egy részének körében még változatlanul népszerű Öcalan, akit a népnyelv továbbra is tiszteletteljesen mint „bátyánk, vezetőnk” (kurdul Rêber Apo) emleget, 1999 óta tartó fogsága alatt meghirdette a fegyveres harcról a politikai küzdelemre való áttérés jelszavát, s börtönében írt elméleti munkáiban körvonalazta elképzeléseit egyfajta „békés kurdisztáni népközösségek határokon átnyúló demokratikus hálózatának” megalapításáról.

            Erdoğan, akinek előzetes tudta, sőt esetleg vele való egyeztetés nélkül Bahçeli feltételezhetően aligha szánta volna rá magát lépésére, csak annyit mondott, hogy az ilyen kezdeményezés „történelmi lehetőséget tartogat a kurd–török testvériség elmélyítéséhez”. A török sajtóban azonban, amelynek kormánypárti része Devlet Bahçeli „önálló szerzőségének” benyomását keltette, felmerült, hogy voltaképpen nem az MHP-elnök provokációjáról van-e szó, s kettőjük között nézeteltérés támadt a kezdeményezés miatt. Ezt a kérdést újságírók fel is tették az elnöknek a repülőgépen, Brazíliából hazatérőben.

•  Közöttünk nincs semmiféle nézeteltérés, véleménykülönbség vagy konfliktus – jelentette ki, hosszan részletezve szövetségeséhez fűződő viszonyát. – Devlet bejjel való kapcsolatunk döntő fontosságú, különösképpen a politikai és választási Népi Szövetségünk belső harmóniája, együttműködése és egysége, nemkülönben Törökország jelenlegi politikai és társadalmi helyzete szempontjából. A mi szövetségünk életerős, amelyet szeretett mártírjaink vére pecsételt meg. Minden találkozónk jó alkalom arra, hogy megerősítsük eszményi egységünket. Egyenlő céltudatossággal törekszünk arra, hogy megoltalmazzuk hazánkat az immáron negyvenéves terrorizmus gyötrelmeitől. Tudatosítani kívánom, hogy részletesen áttekintettük a török politika minden területét, kitűzve mindazon lépéseket, amelyeket közösen fogunk megtenni célunk eléréséért, a ‘terrormentes Törökország’ megteremtéséért.”

            Ennek szellemében bejelentette, hogy a török fegyveres erők folytatják hadjáratukat a „PKK-iker” YPG (szíriai kurd népvédelmi egységek) ellen, amelynek Amerika támogatta fegyveresei befészkelték magukat a török–szíriai határvidék szíriai oldalán. „Ott súlyos instabilitás alakult ki, amely úgy vonzza magához a terroristákat, mint a mocsár a legyeket. Ez nemzetbiztonsági kockázat Törökországra nézve, amely ezért e mocsár kiszárítására törekszik, s a szírekkel együtt felveszi a harcot e mocsári legyekkel” – mondta az államfő.

            Az idézett megnyilatkozásokból már eddig is kitetszhetett, hogy a kurdok felé tett „kezdeményezés” fölöttébb ellentmondásos. De hasonlóképpen ellentmondásos maga az előállt helyzet is. Előremutató intézkedésként a török kormány több mint négy év múltán először engedélyezte, hogy a teljes elszigeteltségben tartott rab PKK-vezért meglátogathassa egy családtagja İmralı szigetén. Erre október 23-án sor is került, a látogató Ömer Öcalan volt, a fogoly unokaöccse, aki a DEM párt nemzetgyűlési képviselője. Ömer benyomásairól november közepén számolt be azon a németországi tömeggyűlésen, amelyen a kölni hajógyár területén több ezer résztvevő követelte Abdullah Öcalan szabadon bocsátását és a kurd kérdés politikai és demokratikus megoldását. Ömer átadta a résztvevőknek Abdullah dörgő tapssal fogadott üdvözletét. A 37 éves kurd képviselő elmondta, hogy életében most látta először nagybátyját, aki az egészsége felőli érdeklődésre csak legyintett, mondván, figyelmünket inkább arra kell összepontosítanunk, hogy népünknek milyen az állapota. „Ám lénye erőt és energiát sugárzott”. Ömer elmondása szerint Abdullah „képesnek érzi magát arra, hogy a konfliktus és erőszak zsákutcájából kiutat találjon törvényes politikai folyamat megindításához, ha létrejönnek ehhez a feltételek. Bízik elméleti és politikai gyakorlati felkészültségében, tapasztalataiban. Kész demokratikus és méltóságteljes megoldásra” – számolt be a találkozásról a képviselő.

            Szintén örvendetes esemény volt, hogy a hatóságok szabadlábra helyezték İlhan Sami Çomak kurd költőt, aki harminc évet töltött rács mögött Isztambul Silivri külvárosának híres-hírhedt Marmara börtönében és az ország más fogházaiban. A most 51 éves frissen szabadultat a fegyintézet kapujában családtagjai és a DEM párt képviselői fogadták. Çomakot 1994-ben tartóztatták le, majd az azóta feloszlatott nemzetbiztonsági törvényszék életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte az „állam egységének és egészének megbontásáért”.

             Még most augusztusban is próbálták megakadályozni szabadulását azon a címen, hogy nem tanúsít jó magatartást, és még mindig nincs tudatában bűncselekménye súlyosságának. Miután ügyvédjei fellebbeztek, a büntetés-végrehajtási bíróság érvénytelenítette a börtönhatóság döntését. İlhan Sami Çomak külföldön is ismert, török és kurd verseit lefordították angolra, norvégra, oroszra, németre és walesire.

            De mintha szó sem lenne bármiféle „kurd kezdeményezésről”, esetleg enyhültebb légkör kialakításáról, zavartalanul folytatódik az ankarai kormány kurdellenes intézkedéseinek egyik legönkényesebb és a kurdok önérzetét leginkább sértő vonulata: a belügyminisztérium kurd lakta területek városaiban demokratikus többséggel megválasztott újabb két polgármestert váltott le azonnali hatállyal állítólagos „terrorszervezeti tagság” (PKK) vádjával, s helyükre kormánymegbízottakat ültetett. Most november végén Tunceli (Dersim) és annak Ovacık kerülete vezetőjét sújtotta ilyen rendszabály. A lakosság heves tiltakozására, tüntetéseire a rendőrség gumilövedékekkel és könnygázzal válaszolt. A márciusi önkormányzati választások óta hasonló terrorvádak alapján hatóságilag kikényszerített személycseréket hajtottak végre korábban Hakkari, Mardin, Batman, valamint Urfa Halfeti kerületében és Isztambul Esenyurt kerületében is. Ez utóbbi kerület polgármesterét, Ahmet Özert később – miután hajnalban razziát tartottak nála, le is tartóztatták, s a silivri börtönbe szállították. Özert, aki ismert értelmiségiként a 2000-es évek elején aktívan részt vett a később megrekedt török–kurd békefolyamat előmozdításában, másokhoz hasonlóan azzal vádolják, hogy terrrorszervezet (PKK) tagja. Börtönében a napokban meglátogatta a vezető ellenéki párt, a CHP (Köztársasági Néppárt) elnöke, Özgür Özel. Távozóban a népszerű politikus újságírók előtt szemforgatással vádolta a kormányt, amiért egyfelől kurd polgármesterek önkényes leválásával megfosztja a kurdokat választói akaratuk érvényesítéstől, másfelől parlamenti párbeszédet kezdeményezne Öcalannal.

            Október 23-án Ankarában terroristák támadták meg a Török Légiközlekedési és Űrhajózási Ipari Központ (TUSAṢ), nemzetközileg ismert angol nevén Turkish Aerospace Industries (TAI) Kahramankazan kerületi létesítményét, az ország egyik legfontosabb hadiüzemét. Itt gyártanak többek között harci helikoptereket, repülőgépeket, valamint katonai rendeltetésű műholdakat, drónokat. A támadók robbantásos merénylete öt halálos áldozatot követelt, huszonkét ember megsérült. A hatóságok tűzharcban végeztek két terroristával. A PKK bejelentette, hogy az akciót emberei, „a szervezet katonai szárnya Halhatatlanok Zászlóaljai nevű különítményének harcosai hajtották végre”.

            Mustafa Karasu, egyike a PKK alapítóinak és legbefolyásosabb jelenlegi irányítóinak, „tisztelettel és hálával emlékezett meg az elesett hősökről”. Karasu, aki egyben a PKK ernyőszervezetéül szolgáló KCK (Kurdisztáni Népközösségek Szövetsége) végrehajtó bizottságának, vagyis kormányának tagja, emlékeztetett arra, hogy a két gerilla, a fiatalasszony Asyja Alî és férfi társa, Rojger Hêlîn azért fogott fegyvert, hogy hozzájáruljon a kurd önazonosság eddig megtagadott elismertetéséért vívott küzdelemhez. Megoltalmazza továbbá kurd népét mindenütt, ahol török katonai támadás éri. Így például védelmezze az észak-szíriai és észak-iraki kurd falvak, Rodzsava területe civil lakosságát is, amely folyamatosan elszenvedi az ankarai TUSAṢ hadiüzemben gyártott Aksungur (vadászsólyom) típusú drónokkal végrehajtott légitámadásokat. A fegyvergyári rajtaütést már régóta tervezték, s így az aligha hozható kapcsolatba Bahçeli MHP-elnök október 22-i javaslatának esetleges „megtorpedózási szándékával.”

            Asyja Alî korábban Hakkariban vezette a DEM párt elődje, a HDP helyi szervezetét. A PKK hívására innen „ment fel a hegyekbe”. A több nyelven tájékoztató ANF kurd hírügynökség harci nevük, életrajzi adataik és fényképük közlésével búcsúzott a kurd felkelőktől.

            Az ellenzék mérvadó és tekintélyes politikai tényezői határozottan elítélték az ankarai TUSAṢ elleni fegyveres támadást. Sezai Temelli, a DEM párt parlamenti csoportjának helyettes vezetője szerint a merénylet gyanús módon akkor következett be, amikor a török társadalom igyekszik megszabadulni a háborús erőszaktól. Ez provokáció volt bármely szempontból is.     

Selahattin Demirtaş, a HDP volt elnöke börtönzárkájából üzenve kifejtette: azoknak, akik véres cselekményekkel akarják meghiúsítani a problémák tárgyalások és politikai párbeszéd útján való megoldását, tudniuk kell, hogy ha Öcalan is a tárgyalásnak és párbeszédnek útját kívánja járni, akkor „mi teljes odaadással felsorakozunk mögötte”. Özgür Özel CHP-elnök kijelentette, hogy súlyosan téved, aki a terrorizmustól bármiféle előnyt remél.                                               

            A merénylet által a fentiek alapján is láthatólag bonyolultabbá vált helyzetben reagáltak a betiltott PKK vezetői Bahçeli „megkeresésére”. Duran Kalkan, a PKK végrehajtó bizottságának tagja a Yeni Özgür Politika (Új Szabad Politika) című lapban Hogyan menthető meg Törökország? cím alatt álnéven közölt írásában úgy érvel, hogy ha valaki valóban szereti Törökországot, annak sietnie kell, mert lehet, hogy nem sok idő marad a változtatásokra. Ezért ha az a céljuk, hogy Öcalannak valódi szerep jusson, akkor ehhez haladéktalanul meg kell teremteni a feltételeket. Nem elég meglátogatni a börtönben, ki kell engedni, hogy találkozhasson akarata szerinti személyekkel, beleértve a PKK vezetését. Kizárólag általa és vele oldhatók meg a problémák. Meg kell kezdeni az ország demokratikus átalakítását. Kalkan – vezető társaihoz hasonlóan – úgy látja, hogy a török uralkodó osztályt az újult erővel kitört regionális konfliktusok kényszerítették rá arra, hogy vitát kezdeményezzen valamiféle újabb kurd–török békefolyamatról. „A török kormánynak csak az a választási lehetősége maradt, hogy visszanyerje a kurd támogatást” – olvasható cikkében. Hasonlóképpen a politikai földrajzi környezet hatását elemzi a Medya Haber TV számára nyilatkozva Helit Ümit asszony, a PKK központi bizottságának tagja. Szerinte főleg egy izraeli–iráni háború réme, de általában is az iráni, iraki, szíriai és libanoni helyzet kritikusra fordulása késztette az AKP–MHP-kormányt cselekvésre. „De amit látunk, az csak újabb taktikázás, hiányzik belőle az igazi komoly elszántság, mert némelyek még azt sem merik kiejteni a szájukon, hogy legyen új kurd–török békefolyamat. Ezért hiábavaló lenne pozitív eredményt várni Bahçeli kezdeményezésétől. Márpedig Törökország jövője, sőt fennmaradása függ törökök és kurdok történelmi jelentőségű békéjétől” – jelentette ki.

            Ümit asszony ezért indítványozta, hogy tartsanak mélyreható társadalmi vitát Törökország politikatörténetéről, mindenekelőtt az 1921-es ideiglenes alkotmányról, amelynek alapelvei példaként szolgálhatnak az ország jelenlegi problémáinak megoldására. Ez az alaptörvény, amelyet a felszabadító háború ütközetei közben fogadtak el, megerősítette a korlátlan népfelséget. Olyan időpontban, amelyet történészek ma is az első évek török-kurd testvériség és szilárd szövetség legfényesebb napjaiként tartanak számon. Ez a szoros barátság némelykor már-már olyan túlzó – s másokat bántó – büszkélkedésre indította a feleket, mint amilyent az új ankarai törvényhozásban lehetett hallani: “Csak töröknek és kurdnak van joga felszólalni a nemzetgyűlésben.” 1922-ben egy bizottság törvénytervezetet terjesztett elő autonóm közigazgatás bevezetéséről a törökországi kurd területeken. A tervezet, amelyet a képviselők 373 szavazattal 64 ellenében elfogadtak, előirányozta regionális kurd parlament és kurd iskolák létrehozását.

            Ezt a kezdetben testvéri viszonyt végzetesen megrontották vallási-politikai indíttatású kurd felkelések. 1925, 1930 és 1937–1938 a lázadások véres állomásai. Mindannyiszor kegyetlen megtorlás következett. Volt idő, amikor a kurd szót kimondani sem volt szabad. Csak titkos dokumentumokban használták, a nemzetgyűlésben becsmérlően felkelőkről vagy banditákról beszéltek. Még a függetlenségi háború hőse, İsmet İnönü kormányfő is leírt ilyen sorokat 1930-ban, a Ararát (törökül Ağrı Dağı) hegyvidékén kirobbant kurd lázadás idején: „Ebben az országban csak a török nemzetnek van joga arra, hogy népet megillető igényeket támasszon. Senki másnak nincs ilyen joga.” Egyértelműségben csak igazságügyi minisztere, Bozkurt tett túl ezen, amikor valamivel később azt mondta: „Aki nem tiszta török származású, annak ebben az országban csak arra lehet joga, hogy szolga, rabszolga legyen. Ezt tudnia kell egyaránt barátnak és ellenségnek, de még a kurd hegyeknek is tudniuk kell.” Ebből a koromsötétből kellett kimenteni a kurd–török kapcsolatokat. Csak hosszú évtizedek múltán csillant fel a           megbékélés-kiengesztelődés reménye a 2013–2015-ös béke- vagy megoldási folyamatban. Ennek megakadása miatt annyi év után is érthető a várakozás és a társadalmi vita arról, van-e esélye a sikerre Bahçeli „kezdeményezésének”.                                                                                    Ismerve a reakciókat, a támasztott feltételeket, a PKK-merénylet következményeit és levonva a kudarcba fulladt korább békefolyamat tanulságait, Murat Yeşiltaş professzor, az ankarai egyetem nemzetközi politika karának tanszékvezető tanára úgy érzékeli, hogy a feltornyosult akadályok miatt belátható időn belül aligha indul új kurd–török békefolyamat. Borúlátásáról a kormánymédia számolt be.

Flesch István – Türkinfo