![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
„A fényképezés nem tudja megváltoztatni a világot, de meg tudja mutatni, különösen akkor, amikor az épp változik.” MARC RIBOUD (1923)
Sorozatunkban olyan fotósok szerepelnek, akik képeikkel változó világunkat mutatják be nekünk. Lássuk a világot az ő lencséjükön át, mert sokszor olyat is meglátnak, amit mi nem.
Emin Özmen az első olyan török fotós, aki csatlakozott a Magnum Photos csapatához.
A Magnum Photos az egyik leghíresebb fotóügynökség, amelyet több mint 60 éve, két évvel a második világháború vége után alapítottak. Alapító tagjai Robert Capa, a híres magyar származású háborús fotós, William Vandivert, a Life fotósa, az ő felesége Rita, illetve Maria Eisner, aki a háború előtt Párizsban az Alliance Photos-t irányította. Alapító tagok még Henri Cartier-Bresson, David “Chim” Seymour és George Rodger. A korábbi ügynökség mára már nemzetközi csoporttá fejlődött, amely New Yorkban, Párizsban, Londonban és Tokióban rendelkezik irodákkal. (forrás capacenter.hu)
A nemzetközi hírű fotós, Emin Özmen 1985-ben született a törökországi Sivasban. Az isztambuli Marmara Egyetem Szépművészeti Karának fotós szakán végzett.
2008-ban két fotókönyvet adott ki Anatólia emberei és Mikrohitel történetek címmel. Mindkettő azokról a nőkről szól, akik mikrohiteleket vettek fel és saját vállalkozást indítottak. Ugyanebben az évben Linzben (Ausztria) részt vett egy továbbképzésen, ahol dokumentumfotózást tanult.
2011-ben Szomáliában dokumentumfotókat készített aszály témakörben, és ezt szintén egy könyvben adta ki. Majd Görögországban a gazdasági válság miatti tüntetéseket, ezt követően pedig Japánban a tóhokui földrengést és cunamit dokumentálta fényképekkel.
A következő évben Szíriában a polgárháborúban fotózott és Irakban az ISIS által okozott krízishelyzetekben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
2012-ben egy hosszú távú vállalkozásba fogott, melynek címe Araf (az értelmező szótár szerint az a hely, amely a menny és a pokol között helyezkedik el, vagyis a purgatórium). A projekt során a menekültek helyzetét mutatja be Szíriában, Irakban, Törökországban, Görögországban, Makedóniában, Szerbiában, Horvátországban, Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Franciaországban. Munkája megjelent többek között olyan neves magazinokban, mint a TIME, New York Times, Le Monde, Paris Match, Der Spiegel, L’Obs. Képei közül az egyiket 2013-ban a 10 legjobb fotó közé választotta a TIME magazin.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A World Press Photo második helyezését, a világon az egyik legnagyobb presztízst jelentő díjat nyerte el egy 2012-ben készült fotójával. Majd 2013-ban végigfotózta és filmezte az isztambuli Gezi park beépítése ellen indult törökországi tüntetéssorozatot, és ezzel 2014-ben elnyerte a digitális történetmesélés kategóriájának fődíját a World Press Photo versenyen. Nem tudom, hogy ez szabály-e, de mindenképpen pozitívan értékelem, hogy 2016-ban már zsűritagként vett részt a versenyen, így adva lehetőséget az új tehetségeknek.
A World Press Photo díjjal jutalmazott képe a szíriai Aleppóban készült, az ellenzék által elfoglalt területeken. Egy riportban elmondta, hogy amikor pályázatát beadta, már akkor is tudta, hogy ez a fotó rendkívüli, de csak remélhette, hogy díjjal is jutalmazzák. 2013-ban 124 országból 5666 fotós 103 ezer képe közül nyerte el az ún. Spot News (hírkép) kategória második helyét.
2013-ban Isztambulban megalapította a Le Journal nevű fotóügynökséget. 2017 óta pedig a Magnum ügynökség is foglalkoztatja. Ezzel kapcsolatban egy riportban elmesélte, hogy ugyanúgy, mint bármely más jelölt, négyéves projekten dolgozik annak érdekében, hogy végleges tagságot nyerhessen. Jelenleg egy 2 éves periódus után elnyerte a jelölt státuszt, további 2 éven át dolgozik a témáján, és ha a bírálók több mint 51%-a úgy ítéli, elnyerheti a véglegesítést.
Újabb óriási sikert ért el 2020-ban. Egy fényképsorozata megnyerte a The Philip Jones Griffiths Award elnevezésű versenyt, melyen manipuláció nélkül készült képekkel nevezhetnek a fotósok. A fényképek a szír-török határon készültek 2014-2016 között.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Fényképekről, fényképészről szubjektíven
Emin egy képén keresztül megpróbálom érzékeltetni, mi az a történetmesélés, melyet minden fotós szeretne művelni. Szokták néha mondani egy-egy képre, hogy szép, jó, de ha nem készült volna el, sem lenne gond. Azaz nincs történet, amit a kép elmesélne. Aranyszabály: ne utólag találja ki a fotós, mit is szeretett volna elmesélni, hanem azért készüljön el a kép, mert van egy történet, melyet el kíván mondani.
Nos, íme egy példa erre. Mit és hogyan fotóz egy amatőr, illetve egy átlagos fotós Kappadókiában? A különleges természeti képződményeket vagy esetleg a felettük lebegő hőlégballonokat. Igen, ez csodás. Megmutatja a hely különlegességét, és annak emlékére tökéletes, hogy ott jártunk, láttuk, amit „kell”. De nem mesél történetet.
Íme egy fotó Emin Özmentől, Kappadókiából. Ha jól tudom, a képnek a Holtszezon címet adta. Egy ajándéktárgyárust ábrázol pihenés közben, holtszezon idején. Ez is Kappadókia. Ugye értjük, hogy milyen más nézőpontra van szükség egy ilyen kép elkészítéséhez? Ez az, amire képesek a fotósok: máshogyan látni a világot.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
További érdekesebbnél érdekesebb fotókat nézegethet a művész saját honlapján itt: http://www.eminozmen.com/
Szerző: Erdem Éva – Türkinfo
