TÖRÖK-MAGYAR BARÁTSÁG: KÉSZÜLŐDÉS A CSATAÉVFORDULÓRA

Juhok bokacsontjáról, kelengyéről, sóskaborbolyáról

Lapunk teljes terjedelme is kevés volna, ha híven akarnánk idézni mindazokat az érdekességeket, melyeket a török kultúráról láthattunk és hallhattunk a múlt héten: a történelmünket, s az immár baráti török nép múltját, jelenét, sokszínű kultúráját megismerni igyekvő, s ezen ismereteket másoknak is átadni szándékozó mohácsi Török-Magyar Baráti Kör szervezte azt az estet, amelynek múlt kedden lehettünk szem- és fültanúi. A Busóudvar éttermének Veli aga termében közel hatvanan jöttek össze, hogy a „Török tea – török kávé” című előadást végighallgassák. A rendezvény a mohácsi csata közelgő, 500 éves évfordulójára való felkészülés jegyében várta a köri tagokat és az érdeklődő közönséget.

Köszöntőjében Cserdi Áron igen örömtelinek nevezte e kezdeményezést, az előadássorozat életre hívását. Alpolgármesterünk úgy vélte, az ügy jó kezekben van, a Török-Magyar Baráti Kör láthatóan igen elszántan, nagy odafigyeléssel állítja össze azon programokat, melyekkel az 1526-os mohácsi csata közelgő évfordulójára igyekszik ráirányítani a figyelmet, s amelyekkel a két nép közeledését, egymás megismerését próbálja elősegíteni, támogatni.

– Ne feledjük: e két nép 150 évig élt itt egymás mellett, de ez nem jelentett 150 évnyi szüntelen háborúskodást. Az ilyen és ehhez hasonló rendezvények jelölhetik ki, hogy milyen „erővonalak” mentén érdemes megkezdeni – vagy folytatni – a közeledést, s kapcsolatokat, hidakat kiépíteni egymás felé a megbékélés jegyében – mondta alpolgármesterünk.

Nagy fába vágná a fejszéjét, aki e 80 milliós népességű, hazánknál közel kilencszer nagyobb, közel 50-féle(!) táji-etnikai-vallási csoportot magába foglaló, nagymúltú ország történelméről, társadalmáról, gasztronómiájáról, hit- és hétköznapi életéről röviden akarna szólni (vagy a körülmények csupán ennyi időt engednének meg neki). Nos, a program meghívott vendége, Dr. Bartha Júlia turkológus, muzeológus, néprajzkutató, író és műfordító, aki „Hit, hagyomány, kultúra” címmel tartott előadást, bravúrosan oldotta meg e feladatot.

– Kertkultúra, öltözködés-viseletek, népi díszítőművészet, gasztronómia, magyar paraszti fazekasság, nyelvi emlékek: csupán néhány terület azok közül, amelyeken a Kárpát-medencében egyértelműen tetten érhetők a török hatások – kezdte mondandóját a neves szakember, név szerint említve azokat a híres magyar tudósokat, akik az elmúlt évszázadokban végeztek kutatásokat Törökország-szerte, s akik fontos felfedezésekkel, tudománytörténeti munkákkal gazdagították a két országot és az egyetemes tudományt. Vámbéry Ármin, Györffy István, Kunos Ignác és mások nevét legalább olyan tisztelettel emlegetik e baráti országban, mint idehaza – hallhattuk a kivetéssel kísért, bőséges képanyaggal illusztrált előadás közben. A folytatásban a török, részint népi építészet sajátosságaiba is betekinthettünk, majd a népművészet, a festőnövények és az etnobotanika világa következett: a sóskaborbolya, a bábabéles, a festőbuzér és más növények gyakorlati haszna mellett a gyógyhatásukról ugyancsak új ismereteket szerezhettünk. A nyelv világában különösen hosszan lehetne időzni, hiszen török vagy török eredetű szavainknak, kifejezéseink sorának se vége se hossza: sundám-bundám, dárda, kelengye – hogy csak párat említsünk.

– Több mint harminc éve járok Törökországba és kutatom népeik életét: egy részük sokkal közelebb él a természethez, mint a „civilizált” világ képviselői, ám hiba volna lesajnálni e nomád embercsoportokat. Nem buták, igen komoly, részint természeti tudással rendelkeznek, nagy részük sokkal derűsebben és kiegyensúlyozottabban él, mint a „fejlett” államok fiai, lányai – húzta alá a vendég. A remek előadói vénával megáldott hölgy nagyszerű történetekkel, sztorikkal, humoros megjegyzésekkel is fűszerezte mondandóját, kikacsintva olykor a tudomány vértezete mögül. A juhok évszázadok óta komoly szerepet töltenek be az ottani kultúrában: tartásukról, az áldozathozatalban betöltött szerepükről, a gyapjúfeldolgozás jellemzőiről szintén számos érdekességet tudhattunk meg, csakúgy, mint arról, hogy a birkák bokacsontját régen (és ma is) játéknak használták a gyerekek, s nem csupán a törököknél és Ázsiában, de szerte Európában, sőt, még az indonéz szigetvilágban is! Arra pedig már fel sem kaptuk a fejünket, hogy az anatóliai pásztorköpeny és a magyar cifraszűr díszei mennyi hasonlóságot hordoznak… Pár perccel később mégis csodálkozni voltunk kénytelenek, amikor Törökország Budapesti Nagykövetsége Kulturális Intézetének igazgatója, Yakup Gül úr állt be a teafőző szamovárok mögé, s készített avatott mozdulatokkal finom kóstolót az est vendégeinek (képünkön). A finom tea mellé eredeti török baklavát is kaptunk, a rendkívül finom diós-pisztáciás sütemény „tempósan” fogyott a tányérokról. Mint elmondta (szavait az egyik főszevező, Johanna Abdikoglu fordította kiválóan), maga is teatermesztő családból származik, gyerekkora nem csekély részét töltötte a teaültetvényeken, megismerkedve a fajtákkal, s a teakészítés ősi tradícióival. Mi több, az ő és akkori kortársai szemében egy fiúgyermek számára az volt a legnagyobb ajándék, ha olyan játékkamiont kapott, ami kimondottan teát szállított… A népszokások világában folytatva a kultúrkalandozást, az átmeneti rítusokról, az emberélet fordulóival kapcsolatos szokásokról, hiedelmekről is képet alkothattunk, legyen szó születésről, lakodalomról vagy éppen a halálról, a temetkezésről. Dr. Bartha Júlia aláhúzta: egy nép kultúrájáról sok mindent elárul, miként viszonyul az őseihez, s a törökök ilyen vonatkozásban (is) méltán lehetnek büszkék tradícióikra, szokásaikra. Az előadásból természetesen nem maradhatott ki a hitélet vázlatos bemutatása, a férfiak és nők vallásgyakorlásának főbb jellemzői, a hitgyakorlás színterei, az iszlám irányzatai sem, annál is inkább, mert a török népeknél a hitélet óriási közösségformáló erő. A vendég sajnálkozva állapította meg: a hazai köztudatban hamis és torz kép él az iszlámról, ennek okai számosak. Ám ha eljutunk e távoli országba, őszinte érdeklődéssel és nyitott lélekkel forduljunk népei, kultúrája és szokásai felé – ha így teszünk, sokkal gazdagabban fogunk hazaérkezni.

Csordás László