Török lakodalmas szokások – Bartha Júlia

Nőrablás

A nemzetségi társadalmak sajátossága volt, így a törökségi kultúrára is érvényes, hogy a nők nem rendelkeztek jogállással, a nagycsaládba nőrablás vagy vétel útján kerültek. Minden törvényes tiltás ellenére a házasság ez az ősi formája voltaképpen él a mai török társadalomban. Olykor szelídített formában, jelképesen követik el a nőrablást, aminek az oka, hogy a hatóságok keményen tiltják, hiszen a rablott menyasszony családja gyakran véres elégtételt vett az esemény után. ( Acipayamli, Orhan,1974.17.)

Más a helyzet persze akkor, ha a lány beleegyezésével történik a szöktetés, ha a szülők tiltják a kapcsolatot, de a fiatalok hajthatatlanok, megtörténik az esemény és idővel kénytelen-kelletlen megbékélnek a szülők is. Rendszerint azért rabolják el a menyasszonyt, mert túl magasnak ítélik a, a kalim, a vételár mértékét. A cserkeszek körében gyakori a nőrablás. (Yasa,Ibráhim,Türkiyede kiz kacirma gelenekleri ve bununla iligil bazi idari meseleler. Ankara, 1962.)

Egyes török szerzők szerint a nőrablás szokása az Észak-Kaukázus térségében jellemző fogoly-ejtés, rabszolgaság idejét idézi a népi emlékezetben.

Tiltják ugyan, ennek ellenére máig megmaradt a szokás. Némely vonatkozásban szelídült ugyan, előfordul, hogy megbeszélik a fiatalok és nagy titokban a falu elöljárója elé mennek. A titoktartás azért hangsúlyos, mert ha az esemény közben rajtakapják a fiatalokat, kemény büntetés elé néznek. Ha eljutottak az elöljáróig, aki falvakban a muhtar, a falugazda, puskalövésekkel adják a falusiak tudtára a történteket, majd énekszó kíséretében elvonulnak az elöljáróságtól. A rablott menyasszonyt nem viszik azonnal a vőlegény házához, mert az illetlen volna, hanem valamelyik barát fogadja be egy kevés időre, amíg elcsendesednek a dolgok.

Uzuntarla faluban ma is így zajlanak a menyasszonyszöktetés eseményei. Csak a vőlegény részéről van néhány beavatott barát. (Emel Al, Uzuntarla köyü cerkeslerinde evlenme ádeti. Kézirat, egyetemi szakdolgozat.)

A nőrablás kialakulásának társadalmi okai vannak, vidékenként más-más lehet a szokás alapja. Semmiképpen sem vezethető vissza vallási okokra, ugyanis az iszlám jog szerint, a szunna alapján semmi sem kényszerítheti a lányt arra, hogy akarata ellenére hozzámenjen egy férfihez. (Kéri Katalin, 2002.22)

Levirátus

A polgári jog természetesen tiltja, de a szokásjog ez esetben is erősebbnek bizonyul néhány helyen Délkelet-Anatóliában, elsősorban a kurd etnikai csoportnál, de a törökök között is előfordul. Az özvegyet feleségül veszi az elhalt férj valamelyik testvére. Polatli-Sihali faluban (a lakosság zöme tatár eredetű) is szokás volt, hogy az özvegyet elvette a néhai férj testvére, de a fordított helyzet is előfordult: a megözvegyült férfi vett magának újabbat az elhalt feleség családjából.(Tackin Serdal, BT.205.HB. Ankara Üniv.2001.71.)

Rokonházasság

Mint korábban említettem, a Mádeni Kánunu előírja, hogy vérrokonok nem házasodhatnak, ennek ellenére előfordul az ilyen kötelék , de mindenkor a családi gazdaság egyben tartásáról van szó. A nomádok körében ( yörükök, türkmén eredetű etnikai csoport) gyakori a rokonházasság. Kívánatosnak is tartják, mondván, hogy a vagyon nem keveredhet máséval. A Honamli yörükök között mondhatni általános ez a nézet. ( Tanyildiz, Ali, 1990.125.) Agilcik faluban tejtestvérek nem házasodhatnak, mert édes testvérnek számítanak de a rokonházasság egyébként unokatestvéri fokon előfordul, miként a nőrablás útján köttetett frigy is. (Yildirim, Ayse, BT.212. 2001.73.) Susuz faluban gyakori a rokonházasság, de a tejtestvéreket édes testvérként tartják számon, ezért közöttük tilos a házassági kapcsolat, Karahoca faluban a kirve gyermekei azonban nem számítanak rokonnak, velük lehet házasodni. (Ayse Yildirim, BT.212.2001.96.,125-126.)

Keresztházasság (Berder olayi)

Főleg Dél- és Délkelet-Anatóliában szokás a párválasztásnak ez a különös módja, amikor is a két család dupla kötelékkel igyekszik a már meglévő kapcsolatot erősíteni. Mivel ezen a vidéken sok a gyermek, bőven van választási lehetőség és rendszerint az egyik család fia a másik lányát feleségül véve a lányos családban levő fiút is összeházasítják az előző család lányával. Dupla kötelék ez és nem szorul magyarázatra, hogy elsősorban gazdasági okai vannak. Természetesen ilyenkor nem fizetnek a menyasszonyért jegypénzt, vagy kendőpénzt. (Tackin, Serdal, BT. 205. HB . Ankara Üniv. 2001.9-10.)

Többnejűség

Az iszlám vallás voltaképpen nem tiltja a többnejűséget, hiszen amikor megfogalmazódtak a vallás alapvető tanításai, és a Korán, ami magát a törvényt jelentette, a társadalomban a nemek aránya és a középkori társadalmi normák is mások voltak. Ez a különös jog, ha jogszokás formájában is, de túlélte az elmúlt évszázadokat és az alkotmányos jog minden tilalma ellenére ma is él főleg a keleti, délkeleti tartományokban.

Mint a már felsorolt párválasztási formák mindegyike, e mögött is kemény szociális megfontolás áll. A nőt el kell tartani, tehát a társadalmi szociális háló valamiféle láncszeme a többnejűség is. Voltaképpen hivatalosan csak egy bejegyzett, anyakönyvezett felesége van a poligámiában élő férfinek, de kuma, rajta kívül három is lehet. A második, harmadik, negyedik feleség neve kuma, (kumának megy, mondják) s a tőle született gyermekeket az első nevére írják.

Ki megy kumának? A szegény sorsú lányok, akik nem iskolázottak, kapcsolatteremtés híján otthon maradtak. Az ilyen frigyet csak a hodzsa szentesíti. Azonban a közösségi jog szabályozza azt is hogy ki engedheti meg magának azt, hogy több felesége legyen. Csak az a férfi, aki anyagilag is tehetős, jó módban él. Tudunk olyan esetről, ahol az apát halála után 60 gyermeke gyászolta. (Sevginar Güngörmüs Sezgin. 28.éves bursai lakos közlése.)

Baslik parasi – kendőpénz

A menyasszony vételáráról már esett szó. A kalim az ingóságot, állatot és egyéb dolgot jelenti, a baslik parasi, a menyasszony családjának fizetett vételár. Nagy múltú jelenség, Ibn Rusta a 10. században a magyarok szokásairól is leírta, s hogy ez később sem volt idegen a magyarságtól, bizonyítja, hogy a nemesség körében a hitbér később a nővételből alakult ki a 16. században. (Nagy Janka Teodóra.2001.50.)

A törökségi kultúrában ez máig megmaradt. A polgári jog rugalmasan kezeli a kendőpénz fogalmát, elismeri, népi jogszokásként tartja számon. A férfi a kendőpénz felét az igérettételkor, a másik felét a házasság megkötésekor fizeti meg. A nő jogot csak a házasságkötés után formálhat a kendőpénzre. Mértékét nem rögzítik, ez a mindenkor kialkudott összeg. (Arslan, Gazi, BT. 63.HB. Ankara Üniv. 1993. 114.) A kendőpénz megfizetése egyben a menyasszony családjának gazdasági helyzetét is javítja.

Változik ez a szokás is, mert amint azt Gazi Arslan felméréséből ismerjük (Arslan, GaziBT.63.HB. Ankara Üniv. 1993.99.) anagyvárosok lakosainak 80,9%-a már nem fizeti meg a menyasszony vételárát, de közel 20 % még igen! Közepes városokban ez az arány úgy alakul, hogy nem fizet 59,9 % fizeti 41 % , kisvárosban nem fizet 52,5 % fizet 47,5 % . Falvakban 36,7 % nem fizet, 63,3 % fizeti a jegypénzt.

Ha össztársadalmi szinten nézzük a baslik parasi dolgát, a lakosság 53.1 % -a még megfizeti a nővétel kialkudott árát.

Drága a menyasszony Törökországban, a kendőpénz eléggé megterheli a családok pénztárcáját. Mentesül a kendőpénz fizetése alól az, aki a nőrablást követő vérbosszú (kan davasi) után visszaadja a lányt, esetleg városba viszik feleségnek a menyasszonyt. Vissza kell adni a jegypénzt akkor is, ha az újasszony meddőnek bizonyul, vagy becsapta a férjét, nem volt érintetlen a házasságkötéskor.

Eleve kevesebb kendőpénzt fizetnek azok, akik özvegyasszonyt vesznek feleségül. Karahoca faluban szokás az özvegyek második házassága.

Szerelmi ajándék

A férfiak tükröt, fésűt, zsebkendőt ajándékoznak kiszemelt kedvesüknek, míg a nők zoknit kötnek, apró ajándéktárgyakat készítenek jövendőbelijüknek. Polatli- Beyceyiz faluban a lány jegyajándékul cipőt, fehérneműt, ékszereket kap, a legényeknek ruhát, cipőt vesznek viszonzásul. Előfordul, hogy a lány szüleit és a közeli rokonokat is megajándékozzák. Safranbolu-Yörük faluban a jegyajándékként a menyasszony selyemkendőt, a legény gyűrűt ad, s ezzel valóban kezdetét veszi a rövid mátkaság.

Általánosságban elmondható, hogy nagyvonalú ajándékokkal igyekszik a legény családja biztosítani a menyasszony familiáját a jó választásról. Közszájon forog a mondás, hogy Kiz evi, naz evi! a lányos ház óhajok háza. Eleget is kell tenni a közösségi elvárásoknak, különben megszólják a családot.

Szerelmi rontás

A lányok régóta szeretett kedvesüket szerelmi rontással igyekeznek magukhoz kötni. A praktikák legkiválóbb ismerői az özvegyasszonyok. (Acipayamli, Orhan, 1974. 18.) Vannak köztiszteletben álló javas asszonyok, akik minden bajra, így a szerelmi rontásra is tudják a megoldást, de a bajok orvoslásáért is hozzájuk kell fordulni, mert a jól megválasztott írás, muska, (ami rendszerint a Korán egyik, az adott esetre is alkalmazható idézete) a néphit szerint segít.

A termékenységvarázslás ugyancsak a vénasszonyok dolga, habár a család nőrokonai rendszerint kitanítják a praktikákra a fiatal asszonyokat. Amit a rokonoktól nem, azt a hamamban, a fűrdőben bizonyosan megtanulja a fiatalasszony.

Házassági szerződés – Ceyiz defteri

Az iszlámhívők a házasságkötést nem tartják szentségnek, bár a Korán szerint ünnepélyes esemény lévén, van valamiféle szent karaktere. Sokkal inkább a felek között létrejött szerződésnek tulajdonítják. A házassági szerződés meglehetősen gyakori az anatóliai kultúrában. A szerződés alapvető részét adja a hozomány, amelyre a menyasszonynak élete végéig joga van. Tulajdonképpen a fiatalokat védte a csődtől, mert ha nem sikerült a frigy, a hozományt mindenki visszavitte.

Susuz faluban nem is olyan rég még élő szokás volt a ceyiz defteri írása, amiben felsorolják azt, hogy ki mit vitt a házasságba. (Erdélyben néhol ma is szokás parafernumot (házassági szerződést) írni, a történeti Magyarország délvidékén a Bácskában, valamint a Kunságon a móringlevél ugyanezt a célt szolgálta.)

Tény, hogy a nomád vándorló társadalmakban alakult ki az a szokás, hogy az asszony minden vagyontárgyát, ékszereit, magán hordta, ezzel is jelképezte a személyes vagyont, s ha mennie kellett, magával vihette ami rajta volt. A gazdagság jelképe is egyben a díszes ruha, sok ékszer, lehetőleg nemes fémekből, vagy tallérokból felfűzve, amit a népviselet jól tükröz.

Törökországban a ma látható népviselet, az ünnepi viselet, az egykori menyasszonyviselet mutatja. Csak újabban változott meg a menyasszonyi ruha színe fehérre, a 60-as évektől, de néhol a vörös fátyol használatát megőrizte a hagyomány.

Hozomány (ceyiz)

A lányok stafírungját már a megszületésüktől kezdve gyűjtik a családok. A kézimunkákat maga a lány varrja, tulajdonképpen ezen tanulja meg a hímzést, horgolást, csipkeverést, amit minden török nőnek illik is tudni. Némelyek művészi fokon művelik, aminek számtalan bizonyítékát láthatjuk a részben múzeumokban, részint a bazárok vagy utcai árusok kínálatában. A házasulandó lány hozományába hagyományosan két garnitúra ágynemű, takarók, törölközők, asztalterítők, házieszközök voltak és kendők, 60-70 db is, hiszen a kendőviselet, annak színválasztása tükrözi az asszony aznapi hangulatát.

Ma már bútorokat, háztartási gépeket, szőnyegeket adnak hozományba. Előfordul, hogy a vőlegény is ad nászajándékba vendégszoba-berendezést, mosógépet, varrógépet. A menyasszony ágyához a rokonok is adnak gyapjút, szokás azt közösen (menyasszony, vőlegény és a rokonok) kimosni, kiverni, fellazítani, majd a derékaljba tömni.

A hozományt az esküvő előtt egy héttel szokást közszemlére bocsátani, ennek előkészítése a menyasszony barátnőinek és rokonainak a feladata. Bárki megnézheti, mustrálgathatja és természetesen kibeszéli Korábban az volt a szokás pl. Agilcik faluban, hogy szamárra, vagy szekérre rakták az ajándékba szánt tárgyakat és úgy vitték a lányos házhoz. Ebben a faluban 5 takaró, 5 párna, rézedények, tükör tartoztak a hozomány alapdolgai közé. A legény ajándékát külön ugyan, de lány holmijai mellé teszik. A nászajándékba kapott tárgyak felmutatása a lakodalmas események egyik fénypontja, amikor is nemcsak az ajándékot kiáltja kis és mutatja meg a lakodalmas gazda, hanem az ajándékozó nevét is tudatja.

Ígérettétel (söz kesme)

A lakodalmas eseménysor voltaképpen az igérettétellel kezdődik, bár sokszor hetek, hónapok múlva következik be a nikáh (a frigy elhálása). Ez alkalommal kérik meg a leendő menyasszony kezét, szóbeli megállapodást kötnek a házasságról és tisztázzák az elvárásokat.

Agilcik faluban a szülők határoznak a házasságról. A kiszemelt lány szüleinek üzennek, majd látogatóba mennek a legény rokonai a szokásos lokum, és baklava átadása után megegyeznek, végül a lány tudtára adják a dolgot. A család idős férfitagjai beszélik meg az eljegyzés körülményeit, az ajándékokat. A menyasszonynak néhány karkötőt, a lányos házhoz házieszközöket, a menyasszony ágyához 5 kg. gyapjút kérnek. (A falvakban gyapjúval tömött vastag derékaljat használnak ágyként. A menyasszony ágyához való gyapjú lazítása külön feladat a család asszonyai számára. Módot ad a vaskosabb tréfákra is, egyfajta felvilágosítás is ilyenkor történik.)

Az ígérettétel után 2-3 héttel az ima-ünnep jön el, ami voltaképpen a kihirdetést jelenti. Az esemény a menyasszonyos háznál történik, ide gyűlnek össze a rokonok. Ha nagy imára készülnek, a reggeli imaidőben gyűlnek össze, ha szűkebb körben imádkoznak, az esti imaidőben jönnek a rokonok. A lány felveszi a jegyben kapott ajándékokat. Ekkor kötik be a lány fejét, ezentúl hajadonfővel nem járhat. (Ayse Yildirim, BT. 212.2001.81.)

Nisan

A mátkaság a jegyváltással kezdődik. A nisan, az igazi eljegyzés idejét a szülők határozzák meg, s általában vasárnaponként tartják a kézfogót. Az ünnepre mindig a menyasszonyos háznál kerül sor. Szóban hívogatják a vendégeket. Agilcik faluban a nisan ünnepségen korábban nem vehetett részt a vőlegény. Újabban ez a szokás is megváltozott, ma már egymás mellé ültetik a fiatalokat, és a jegygyűrűt a rokonság valamelyik véne húzza a fiatalok ujjára.

Gyűrűhúzás után a falu imámja áldást mond, bőséget és boldogságot kíván, s ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a mátkaság. Szokás ilyenkor, hogy a rokonok gazdag ajándékkal, leginkább arannyal kedveskedjenek a menyasszonynak. A lány apja karkötőt ad, nagybátyja, sógorai egy-egy arannyal lepik meg. Az asszonyok kendőt terítenek a menyasszony fejére. A leendő anyós pénzt tűz a ruhájára. Tulajdonképpen a drága ékszerek, pénz, kendő a gazdagság jelképe, s egyben ez is a hozomány része.

Nem jellemző, hogy a jegyességet felbontják. Ha még is előfordul, az a férfi számára nem jelent semmit, de a lány nem talál könnyen másik párt magának. A jegyespár szülei igyekeznek jó kapcsolatot tartani, családi ünnepségekre hívják egymást, igyekeznek közelebbről megismerni a másik felet. Egyre nagyobb értékű ajándékokkal pecsételik meg a barátságot. Ezen felül a kendőpénz (kalim) egy részét is törlesztik a lány családjának. Ha azonban a jegyesség felbomlik, a költségeket nem kell feltétlenül megtéríteni. Ezt minden esetben a faluközösség íratlan szabályai szerint rendezik.

Az elvárás a népi jogszokás szerint azonban az, hogy a bűnös, a jegyesség felbontását akaró fél megfizeti az addig beinvesztált költségeket. A vitás ügyeket mindig a helyi jogszokás szerint rendezik el.(Gazi Arslan, BT.63.1993.68.)

Yesilyamac faluban eljegyzési ajándékként pénzt, három db. nazarbondzsukot, aranyakat adnak és gyűrűt húznak a fiatalok ujjára. Itt szokás, hogy a legény egy zsák cukrot küld a lány házához. Az eljegyzésre felkért hívogatót fogadnak, aki körbejárja a rokonokat, ismerősöket és tudatja az esemény helyét, idejét.

Ocak faluban az eljegyzési ajándék gyűrű és karkötő. A vőlegényt a kirve (a keresztény kultúrkörben a keresztapának felel meg), kíséri a menyasszony házához.

Aksögüt faluban az eljegyzési ünnepségre az egész falu hivatalos.

Cit faluban nem különböznek a szokások a többi félnomád faluétól, eljegyzési ajándékul arany ékszert adnak a menyasszonynak.

Ergü faluban az eljegyzésre kiválasztott nap a szerda vagy a szombat. A nazargyöngy mellé vörös szalagot is ajándékoznak. (A szerda, a néphitbéli szerda-asszony oltalma alá tartozó szerencsés nap, a nazargyöngy távol tartja az ártó szemeket, gonosz gondolatokat, a vörös szín pedig ugyancsak óvó, termékenységvarázsló szín, maga az élet szimbóluma. A szokásban az anatóliai néphit szép archaikus adatai maradtak ránk.)

Esence faluban azt tartják, hogy az eljegyzési serbet szerencsét hoz, Cit faluban a legény háromszor megy lánynézőbe, utolsó alkalommal listát kér a kívánt ajándékokról.

Meglehetősen tarka képet láthatunk a belső-anatóliai falvak szokásvilágáról. Csupán egyetlen dologhoz igazodnak, a vallási előírásokhoz, a Koránnak azonban többféle olvasata létezik. Mindig az adott ökológiai-gazdasági körülmények határozzák meg miként merülnek költekezésbe a felek. Sokszor éppen azoknál látunk erőn felüli tehervállalást, akik nem engedhetnék meg maguknak.

Menyegző

Hívogatás

Igyekeznek megőrizni a szóbeli hívogatás hagyományát. Akihez el lehet küldeni a hívogató embert (okuyucu) mert közel lakik, szóban hívják, aki távolabb él, telefonálnak, vagy postán küldenek meghívókat, amiket nyomdai úton állítanak elő. Sivasban 15-20 nappal a lakodalom előtt hívják a vendégséget.

Délkelet-Anatóliában és a Toros hegység mentén az a szokás, hogy poharat, törülközőt küld a hívogató a közeli hozzátartozóknak, akik ebből a jelzésből már tudják a kötelességüket. Nagy ajándékkal illik a lagziban menni. (Gazi Arslan, BT. 63.1999.89.)