Török kattanás, kardió és energiakör: török folklórtánc workshop Szegeden – Interjú

Tucatnyian készülődnek, hogy ma megismerkedjenek a török folklórtánc alapjaival. Már az óra előtt szól valami, amitől az ember válla önálló életre kel, átterjed a csípőjére, a lábába, és egyszercsak azon kapja magát, hogy már fáj ülni, mozdulni akar, táncolni, egybeolvadni a zenével. Aztán persze ülve marad, elvégre azért jött – gondolja ekkor még naivan –, hogy interjút készítsen az oktatóval, megnézze, hogyan működik a workshop, és hírt adjon róla a nagyvilágnak. Hogy számításai majd másként alakulnak, ekkor még nem gyanítja.

 „1999 óta hastáncolok, 2014-ben orientális folklór és hastánc oktató, bellyfitt, gyermek- és tündértánc oktatói végzettséget szereztem” – kezdi Korom Alexandra Gülay, de csak testben van itt a kispadon, a szegedi MÁV Kollégium tánctermében, lélekben már készülődik, szemével a csoportot pásztázza. Van, akit a tánc, van, akit a török kultúra szeretete hozott ide, netán Szandra személye. Mindegy is az indíték, itt ma alámerülünk a török folklór világába.

Míg Szandra előkészül, húga, Fatime oszt meg néhány információt: „Ez a vonzalom a törökök iránt, úgy tűnik, családi kattanás. Apukánk részéről indult ez, ezért is adott nekem török nevet. Nem is, már a nagymamánknak is török barátja volt, márhogy családi barát” – magyaráz, sötét haját füle mögé igazítja, zöld szeme élettel telik meg. – „Biztos, hogy van bennünk valami török vér, ez megmagyarázza az én színeimet” – közben szőke, kék szemű nővérére pillant. – „Mindannyian megfertőződtünk.”

Mindeközben egy török fiatalember pakol, szervez, segít Szandrának. Fotós, lelkesítő, szervező, asszisztens egy személyben. Ő Laci, Szandra párja, nem török, de erősen annak látszó. – „Tavaly voltunk együtt Isztambulban. Kissé megzavartuk a helyieket azzal, hogy engem töröknek hittek, de bármit kérdeztek, Szandra válaszolt. Mikor ő vette elő a pénztárcát, láttuk a megdöbbenést. Török férfi – nem szólal meg – szőke nő – törökül beszél – és a nő fizet – a közös tárcából! Megvolt nekik a kultúrsokk. Beállsz te is táncolni, ugye? Én majd leghátul fogok. Ugyanis az, aki legelöl és aki utolsónak táncol, mást csinál, már-már egyéni produkció” – mosolyog, és bevallja, a változó ritmus őt zavarja. – „Állj be mindenképpen!”

Eközben elkezdődik az „elmélet”: Szandra mesél a török néptáncokról, mely régióhoz melyik tánc köthető. Az Isztambul környéki hora, a délnyugat-törökországi zeybek, a keleti lezginka, az Anatóliában táncolt halay más-más hangzást, érzésvilágot jelenít meg. Bemelegítés után damat halayı, azaz a vőlegénytánc következik. A lépések könnyűek, a zene egyre gyorsul. Megismerkedünk a török hangszerekkel, a ney szakrális hangzásával, a háromhúros, hegedűszerű kemençével, a zurnával.

„A török tánc tört ütemű, 7 ütemre 8-at lépnek ki, ezt a mi fülünknek eleinte nehéz hallani” – folytatja előadását Szandra. Ezt bizonyítandó a következő két órában számol, jelzi az ütemet, mi pedig egyre inkább vájt füllel halljuk, érezzük, mikor kell lépni. A halay körtánc, de van egy ún. első ember, aki nem fogja meg a jobbján lépő kezét, helyette egy kendő lobogtatásával jelzi a ritmust. Sorra kerül mindenki mint első ember: komoly karmunka ez, döbbenünk rá, kéz és láb mozgása könnyen elveszíti egymást, közben ugrálunk, dőlünk, dübörög a ritmus, ez már szinte kardió – nyögjük többen.

A tánc egyszerre kötött és szabad. A ritmus, a tempó adott, de hogy melyik lábbal kezdjük, milyen magasra emeljük, egyéni. – „Ha majd a török folklórtánc-versenyre készülünk, már nem lesz mindegy” – viccelődik Szandra a résztvevőkkel, de a workshop után elárulja, csak félig volt ez vicc. – „A visszajelzések alapján úgy tűnik, van igény a folytatásra. Havonta–másfél havonta tartanék egy-egy újabb kurzust. Az álmom persze az, hogy létrejöjjön egy török tánccsoport Szegeden. Van itt bolgár, görög táncház, de valahogy Törökország folklórvilága nincs a köztudatban. Mindig érdekelt a keleti zene, a kultúra, évek óta hastáncolok, a lányok egy részét pedig a dél-indiai templomtánc, a bharatanatyam-kurzusról ismerem. 2010-ben kezdtem érdeklődni a török táncok iránt. Azt éreztem, olyan energiakör alakul ki táncolás közben, amely hihetetlen erejű. Anyukám épp akkoriban volt egy török esküvőn, nagyon tetszett neki a zene, hozott is néhány cd-t. Csakhogy ezek nem csupán zenei cd-k voltak, hanem töröktánc-oktató dvd-k. Innen indult. Körülbelül két éve tudatosabban fordultam a török folklór felé. A családi karma tehát működik.”

S hogy merre tart majd a szegedi török folklórélet, a jövő zenéje: olyasvalami ez, amitől az ember válla önálló életre kel, átterjed a csípőjére, a lábába, és egyszercsak azon kapja magát, hogy már fáj ülni, mozdulni akar, táncolni, egybeolvadni a zenével…

Fejes Edit – Türkinfo

Fotó: Tóth Balázs Zoltán és Fejes Edit