Párizsban kihirdették a HUAWEI Xmage fotóverseny 2025-ös győzteseit. A pályázatra 78 országból és régióból összesen 743 ezer fotót küldtek be – mind Huawei mobillal készült képek voltak.
A második helyezést egy tokati hobbifotós fényképe nyerte el. Mehmet Emin Coruş nem képzett fényképész, édeasapja pékségében dolgozik, szimitet és pogácsát készít. Szabadidejében kezdett telefonjával fotózni Tokat utcáin. Már indult törökországi versenyen is, most pedig egy rangos nemzetközi zsűritől kapta a második legjobbnak járó díjat.
Fényképe egy szépséges pillanatot örökít meg, amikor gazdája ölében viszi az újszülött borjat.

Az első hellyel díjazott az „Éteri vonalak” című sorozat, Gheorghe Popa romániai művész alkotása, a harmadik pedig a kínai Kuanhung Csen „A síelés eredete” című képe.
Nemcsak a három legjobbat, hanem 100 kivételesnek ítélt képet válogattak ki, köztük egy magyar fotót, Tompa Attila „Safe and Sound” című alkotását, és további török képeket is – Izmirből Koray Özpalamutçu, Isztambulból Hürdoğan Keskin – ezeket böngészhetik EZEN a linken.
Erdem Éva – Türkinfo































