Török hennázási szokások

A hennafestés alapanyagául szolgáló növény, a henna (Lawsonia inermis) a füzényfélék családjába tartozó, gyors növekedésű, örökzöld bokor. Apró, kerek levelei, bogyószerű termései és piros, rózsaszín vagy fehér virága van. Észak-Afrika, Ázsia és a trópusi országok területén termesztik, ma elsősorban dísznövényként. A hennát a radzsasztani, pándzsábi és gudzsaráti sivatagi törzsek fedezték fel és hűsítő hatása miatt alkalmazták, de Indiában és Észak-Afrikában más gyógyhatásai miatt is használják, úgy mint a gyulladáscsökkentés, a vérzéselállítás és a fájdalomcsillapítás. A hennát, mint festőnövényt évezredek óta ismerik és használják testfestésre.

 Elsősorban bőrt festenek vele, de használják, bőrrel bevont hangszerek (dob), valamint haj és köröm festésére. Henna a török piacon A hennafestés gyakorlatának az iszlám, hindu, kopt és szefard zsidó kultúrákban Indiában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten vannak hagyományai. A hennafestés elsősorban az emberi élet fordulóihoz kötődő ünnepeken (születés, házasság, halál) kap szakrális jelentőséget, mivel óvó-védő szerepet tulajdonítanak neki, ezen felül pedig a hennafestés maga a rituálé része. A török hennakultúráról már a 15. századból vannak adataink. Egy késő 15. századi kéziratban, „Khamsa of Nizami” egy csörgődobon játszó hölgyet ábrázol. A hölgy kezén ék alakú minta látható, további kisebb mintákkal az ék körül, melyek úgy jelennek meg, mint írott betűk. Ez az illusztráció és hennaminta Irán török tartományára volt jellemző a késő 14. századtól a 15. század közepéig. Ebben az időszakban a törökök oszmán tartományt tartottak fenn a bizánci birodalom keleti határán, a mai Irán területén. A török szultán, II. Fatih Mehmet 1453-ban leigázta Isztanbult és megalapította az Oszmán Birodalmat, magával hozva a török politikai erővel együtt a kultúrát is. Az 1590-ben született Vidobonensis-kódexben kétféle hennaminta ábrázolást láthatunk. Az egyik egy geometrikus aszimmetrikus ék alakú, a másik pedig egy finom virágos jellegű. Mindkettőt előszeretettel használták, és más török hivatkozásokban is megtalálhatóak. Ezek a minták nagyon népszerűek voltak Törökországban, mivel ezeket a mintákat ábrázolták a leggyakrabban a török nőkön a 16. századtól a 19. századig. Az illusztráción öt nő szerepel, a hennaminták különböző társadalmi szinteket is szimbolizálnak egyben. A szolgálólánynak csak az ujjbegyei vannak befestve, a gazdasszonynak minden ujja a második ujjpercig diagonál alakban, míg a felsőbb osztályba tartozó nőnek erős kontúrvonalú, asszimetrikus ék alakú minta van a kézfején. A török női ábrázolások nagyon gyakoriak voltak ebben a periódusban, és észrevehető, hogy mennyire fontos volt az illusztrátorok számára a szimbólumok megjelenítése. Egy ugyancsak 1590-ben születetett illusztráción szintén láthatjuk az aszimmetrikus szögletes ék alakú mintát, de már egy virágos motívumot magában foglalva, amik az ujjakra vannak festve. A Ravzat el Usak (Szerelem kertje) kódexben levő illusztráción szintén csak a telt ék alak látszik jól, sajnos a finom virágos motívumok nem teljesen kivehetőek. Az ábrázoláson egy hercegnő látható, jobb kezén a hennamintával. Az ék alak a kézfej közepén található, míg a finom virágos motívum az ujjakon diagonál alakban fut végig. A török kézzel rajzolt hennaábrázolások nagyon hasonlítanak az aszimmetrikus ottomán hennamintákra, de sokkal részletesebbek. További adatok és bizonyosságok az oszmán stílusú hennával kapcsolatban török feljegyzésekből gyűjthetők, amik kulturálisan összefüggenek és amelyek alapján a török henna mintakincs karaktere látszólag kialakult. A 19. században a Törökországba utazók feljegyzéseiben olvashatunk a hennafestésről. A nők viseltek hennafestést esküvőkön, a fürdőkben, valamint mindennapi díszítésként is. Az ábrázolások szinte ugyanolyanok, erős ék alakú kontúrok, kisebb mintákat magukba foglalva. A 20. században a henna testfestés visszaszorult az anatóliai falvakba, mert a városiak csúnyának és idejétmúltnak tartották. Az 500 éven át fennmaradt mintakincs és szokás három generáció alatt szinte eltűnt. Ennek oka komplex, köszönhető a demokratikus forradalomnak, a szabadságért történő megmozdulásoknak, valamint a régi birodalom összeomlásának. A késő 19. és a korai 20. században Törökország, Európa többi államaihoz hasonlóan fokozott ipari, oktatási és politikai fejlődésen ment keresztül. A török burzsoázia az európai „javak” felé fordult, és fordítva, európai országok előszeretettel vásároltál a török és keleti portékákat. Gazdag török családok európai oktatókat fogadtak gyermekeik mellé, európai divat szerint járatták őket, és beszerezték azokat az európai termékeket, melyek a gazdagságot jelképezték. Az első világháború végére egyre inkább Európára koncentráltak, mint a saját hagyományaikra. 1923-ben Mustafa Kemal Atatürk megalapította a Török Köztársaságot. Atatürk elnöksége alatt a nőket egyenjogúsították, eltörölték a különféle címeket és titulusokat, ruházkodási reformot vezettek be, elfogadták a nemzetközi mérték-, szám- és időrendszert, a latin ábécét, egységesült az oktatás, szekularizálták az államot, illetve etatista gazdaságpolitikával fejlesztették a nemzetgazdaságot. A reformok révén a múlt szimbólumai a ködbe vesztek, a török nép igyekezett felejteni. A nők is elhagyták a hennát a városokban, mert idejétmúltnak, babonásnak tartották és a régi világ attribútumait látták benne. Inkább a nyugati kultúra felé fordultak, hiszen a modernizáció is ezt sugallta, a hennafestést pedig a falusi nőkre hagyományozták. A 20. századi közepére a hennafestést már furcsának, régiesnek tartották. Néhány idősebb falusi nő, aki még emlékezett gyermekkorából a szokásra, néha alkalmat adott a festésre, sőt eldugott piacokon árult hennát.A 21. század elejére pedig a turisták által felkapott területeken újra felélesztették a hagyományt, és mint „újdonság” vonult be a köztudatba.

Kislány hennával a kezén Ankarában Manapság a törökök a hennafestést esküvő, valamint Ramadan után, az úgynevezett Eid ul-Fitr /Ramadan Bayrami ünnepségen használják. A házassági előkészületek a 19. században egy egész hetet vettek igénybe Törökországban. Ebben az egész család, valamint a barátok is részt vettek. Miután a fiú szülei megtalálták a legalkalmasabb lányt a házasságra, megalkudtak. Ma már természetesen nem a szülők döntik el, hogy a lányukat kihez adják, de a falvakban még a mai napig is szülői beleegyezés kell a házassághoz. Az esküvő előtti éjszaka neve kina-gecesi (hennaéjszaka). Ezen az estén zenészek, táncosok szórakoztatják a vendégeket, amíg a menyasszony egy külön szobába elvonul, hogy megfessék neki az esküvői hennáját.

Henna éjszaka A hennáról minden esetben a vőlegény családja gondoskodik, valamint a vőlegény édesanyja keveri be a hennapasztát is. Ezt a pasztát először egy tálba teszik, melynek közepébe egy gyertyát helyeznek, amit meggyújtanak. A festés előtt a tálat egy lány a kezébe fogja, majd a többi nővel együtt körtáncot jár. A tánc végeztével a vendégek egy-egy pénzérmét helyeznek a hennapasztába gazdagságot és jólétet kívánva. Leoltják a villanyokat, csak a hennapasztában levő gyertya ég, és énekelve köszöntik a menyasszonyt. Ezután beviszik a tálat abba a szobába, ahol a hennafestés készül. Kétféle technikát alkalmaznak. Az egyik az úgynevezett zsinóros technika. A zsinórt körbetekerik csomózva a kézen, hogy mintát adjon ki, és a zsinórok közötti helyet töltik ki hennával, ez a negatívfestés. A másik pedig csak annyiból áll, hogy a tenyér közepébe egy pénzérmét helyeznek és bevonják a hennával,ezen kívül pedig az ujjbegyeket festik be.

Pénzérme körbehennázása  

A megfestett kezeket egy hímzett, általában selyemből készült kis zsákba bújtatják, az úgynevezett kina ortusu-ba. Faluhelyen báránygyapjúval is körbetekerik a kezeket, mielőtt a zsákot ráhúznák. Ha a kézfestéssel elkészültek, a lábakat is befestik bokáig a zsinóros technikát alkalmazva, és ezt is befedik valamilyen színes ruhával. Miután a festés teljesen elkészült, a festőasszony egy pár pénzérmét helyez még a menyasszony erszényébe és altatódalt énekelve álomba ringatja. Egyes esetekben a vőlegényt is kihennázzák, de ennek nincs akkor szokásköre, mint a menyasszonyi hennafestésnek, csak szűk baráti körben történik, és nem is jellemző minden török esküvőre. A hennának külön szimbolikája van ezen az ünnepen. A henna illatát a menny illatának nevezik. A hennapaszta szimbolizálja a nőt és a menny tiszta földjét, a gyertya pedig a férfit és a megtisztított szűz magot, melyeknek házasítása a tökéletességre való törekvés. Az Eid ul-Fitr / Ramadan Bayrami a Ramadan végét jelző három napos ünnepség, melynek jelentése „a böjt megtörése”. Ilyenkor a muszlim családok korán kelnek, elmondják az első reggeli imájukat, valamint korán táplálékot vesznek magukhoz ezzel is jelezve a böjt végét. Ezután egy közösített imán vesznek részt a mecsetekben, vagy nagy nyitott tereken, stadionokban, arénákban. Az ima általában rövid, és egy prédikáció követi. Ezután a hívek köszöntik és megölelik egymást. A speciális ima után hazamennek, meglátogatják a rokonokat és barátokat. A kisebb gyerekek házról házra járnak jókívánságokat mondva, amiért manapság cukorkát és csokoládét kapnak hasonlóan az amerikai Halloween ünnephez. Törökországban ezeken a napokon a magas rangú idősebb polgárokat kézcsókkal köszöntik a lakók, ellátogatnak a temetőkbe a halottaikhoz, szomszédokhoz, rokonokhoz. Az ünnep nemcsak a böjt végét jelenti, hanem ezek a napok a megbocsátás, erkölcsi győzelem, összetartás, testvériesség és egyetértés jegyében zajlanak, továbbá hálát mondanak Allahnak az erőért és az önkontrollért, ami végigkísérte őket a Ramadan alatt. Az ünnepen általában ünnepi vagy vidéken helyi viseletbe öltöznek az emberek. A hennafestés már csak vidéki falvakban jellemző. A technika ugyanaz, ami az esküvőn, a zsinórral körbetekert kezet festik meg, bár léteznek mintásra – általában virágosra – horgolt kesztyűk is, melyeket csak ráhúznak a kézre, teljesen behennázzák a kezeket, és a kesztyű mintája adja magát a mintát. A lábakat ilyenkor nem hennázzák. A török hennázási szokások illetve technikák tehát az adatokat és leírásokat tekintve nagyon régre nyúlnak vissza. Hasonló mintákat szinte egyik hennafestést használó kultúrában sem találunk. A henna szépsége a múlandóságában is rejlik. Nemcsak díszítési mód, hanem fontos szimbolikus szerepe is van keleti kultúrákban, aminek a szellemiségét mi, nyugati emberek is lassan talán kezdjük megérteni, és elfogadni. Minél többet foglalkozunk a keleti kultúrkincsekkel, annál jobban vágyunk arra a harmóniára és belső egyensúlyra, amit az ott élő emberek életmódjában felfedezhetünk. Ebben talán kis segítségünkre lehet a henna is, aminek a felfestése maga egy relaxációs módszer, és a viselője úgy érezheti hogy a tiszta természettel találkozik.

Siklósi Szilvia

hennafestő

www.hennart.hu