Török gyerek megvágta – hogyan lép Erdoğan a háborús játszmában?

Az ukrajnai háború és folyományai újra előtérbe hozták Törökországot. A kis-ázsiai hídország civilizációk és geopolitikai törekvések metszéspontjában fekszik, és Ankara ennek tudatában is van – s nem is fél használni ütőkártyáit a végtelen játszmák során.

A három hónapja pusztító ukrajnai háború bizonyos szereplők számára talán meglepő módon az európai biztonsági és szövetségi rendszer átalakulását is magával hozta. A konfliktus, amelynek az oroszok részéről többek között az is célja volt, hogy megakadályozza Ukrajna közeledését az euroatlanti szövetségi és politikai rendszerhez, egyelőre éppen ellentétes hatást látszik kiváltani.

Az orosz agresszió emellett két másik államot is arra sarkallt, hogy adja fel semlegességét, és csatlakozzon a NATO-hoz. Svédország és Finnország katonai integrációja elé azonban váratlan akadály gördült: Törökország ellenállása.

De miért ellenzi Ankara a két északi ország csatlakozását?

A kurd szál
Már önmagában is érdekes, hogy éppen Ankara az, amely akadályt gördít a svéd és a finn NATO-csatlakozás elé. Törökország ugyanis hagyományosan támogatja az észak-atlanti szövetség „nyitott ajtók” politikáját, ráadásul Svédország és Finnország felvétele a NATO szempontjából is nagy előnyökkel kecsegtetne. Finnországnak a folyamatosan fejlesztett haditengerészete mellett rendkívül jó fekvésű hadikikötői vannak, a világszínvonalú svéd hadiipar termékei pedig számos NATO-tagállam haderejében – köztük hazánkéban – is megtalálhatók.

Nem is ezzel van Ankarának problémája. A török kormány és Recep Tayyip Erdoğan elnök a hivatalos indoklás szerint azért nem szeretné csak úgy beengedni a NATO-ba a svédeket és a finneket, mert szerinte nem lépnek fel elég határozottan a kurd terrorizmussal szemben.
Ez ismerős lemeznek tűnik: Törökország évtizedek óta folytat háborút a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) és szárnyai ellen, amelyek az Oszmán-török Birodalom feloszlásakor megígért független Kurdisztánért küzdenek. A PKK az Európai Unióban és az Egyesült Államokban terrorszervezetnek számít, és nem állíthatnánk, hogy erre nem szolgált rá – Ankarának ez ugyanakkor kevés. Svédországban ugyanis már a politikai mainstreambe is betörtek a kurdok, ráadásul Stockholm még támogatta is a szíriai háborúban harcoló kurd egységeket, ami aztán végképp sok volt a törököknek. Erdoğan egyszer azt mondta, hogy az északi országok úgy fogadják a terroristákat, mint a vendégházak, amiből legalábbis sejthető, hogy Ankarában nincs mindenki lenyűgözve a szóban forgó államok bevándorláspolitikájától.

Az egyik elmélet szerint Erdoğant valójában mégsem az izgatja annyira, hogy kivel parolázik a finn miniszterelnök, azt viszont jól tudja, hogy a kurdkártya előhúzásával mindig javíthat egy kicsit az otthoni népszerűségén. Ugyan a következő választást majd csak jövőre tartják Törökországban, ha sikerül ezt a kérdést még néhány hónapig napirenden tartani, akkor Erdoğan és pártja joggal reménykedhet abban, a választók honorálni fogják, hogy Ankarának sikerült nemzetközi politikai kérdést csinálnia a kurdok ügyéből – méghozzá a saját szájíze szerint. A török gazdaság utóbbi időben bemutatott siralmas teljesítményét figyelembe véve erre a politikai tőkeinjekcióra Erdoğannak egyébként szüksége is lenne.

Folytatás

Forrás: mandiner.hu