Tayyib Gökbilgin török történész páratlan turkológiai könyvhagyatéka került a Szegedi Tudományegyetemre

Tayyib Gökbilgin a 20. századi Törökország egyik legjelentősebb történésze, akinek munkássága nemcsak jól ismert, de megkerülhetetlen is az oszmán–magyar kapcsolatokkal foglalkozó történészek és turkológusok körében. Nevét a szélesebb érdeklődő közönség is megismerhette a közelmúltban elsősorban annak révén, hogy magánkönyvtárának felbecsülhetetlen értékű része a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtárába került 2023 márciusában.

Tayyib Gökbilgin

Az 1907-ben, a Fekete-tenger partján fekvő Orduban született Tayyib Gökbilgin – ahogy mondani szokás – ezer szállal kötődött Magyarországhoz és a magyarokhoz. A kiváló nyelvismerettel rendelkező, tanítói végzettséget szerzett Gökbilgin 1929-től falusi általános iskolákban dolgozott tanárként Anatóliában, majd 1936-ban felvételt nyert az Ankarai Egyetem ekkor megalapított Hungarológiai Tanszékére. Ez óriási fordulópontot jelentett az életében, és a magyarokhoz fűződő kapcsolatának kezdete is ekkorra datálható. Az egyetemen az elismert magyar nyelvész és turkológus, az Ankarába meghívott Rásonyi László (1899–1984) tanítványa lett, az ő irányítása alatt kezdte elsajátítani a magyar nyelvet. Tayyib Gökbilgin ebben az időszakban rendszeresen utazott Magyarországra, és kutatásokat folytatott a Magyar Országos Levéltár gyűjteményeiben. Szakdolgozatának témája is ezen kutatási eredményekre épült, munkájában az oszmán történelmet érintő magyar nyelvű iratokat dolgozta fel. Az 1942-ben megvédett doktori disszertációjában alapvető forrásként – a nemzetközi szinten elismert magyar történész–turkológus, Fekete Lajos (1891–1969) tanácsára – a speciális, úgynevezett szijákat írásmóddal írt deftereket (nyilvántartó könyvek) használta fel.

Az 1940-től az 1977. évi nyugdíjazásáig az isztambuli egyetemen dolgozó Tayyib Gökbilginnek elvitathatatlan érdemei voltak a török–magyar tudományos kapcsolatok fellendítésében, és tudományszervező munkája is jelentős volt. Széles körű levelezése és kiterjedt kapcsolati hálója is bizonyítja, hogy folyamatosan tartotta a kapcsolatot magyarországi kollégáival egyfajta közvetítő szerepet vállalva a két nemzet között, és segítve számos fiatal magyar kutató boldogulását. Mindezeken túl maga is rendszeresen foglalkozott publikációban és konferenciaelőadásaiban az oszmán–magyar történelmi kapcsolatokkal, magyar és erdélyi történelmi személyek – például: Bethlen Gábor, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc – oszmán forrásokra építő értékelésével; továbbá közreműködött számos magyar nyelvű releváns tanulmány török nyelvre fordításában is.

Részletek>>>