Tarhana (szegény ember főztje) leves – Betty Gün

Ücsörögtem az erkélyen és elmerengtem a gyermekkoromon. Eszembe jutottak azok a szép régi szokások Magyarországon, amikor még szerettünk mindent együtt csinálni. Ilyenek voltak például a vidéki disznótorok, szőlőszüretek, csigatészta csinálások és a kukorica morzsolások. Összejött olyankor a család, felnőttek és gyerekek. Mindenki kivette a részét a munkából, ki-ki hozzáértése szerint. Közben beszélgettek a nők, viccelődtek a férfiak és finom ételek gőzölögtek a tűzhelyen, várva, hogy elfogyasszuk őket a jól végzett munkát megkoronázva.

Kellemes melegség árad el bennem, amikor visszaemlékszem arra, amit akkor ott éreztem, azt a biztonságot, azt a szeretetet. Jó visszagondolni arra az egymás iránti kölcsönös figyelmességre és a mesékre, amit a kukoricamorzsolás közben hallgathattunk nagyszüleinktől. Sokat meséltek a II. világháborúról is. Azokban a mesékben mindig minden jóra fordult.

Aztán végül keresgélni kezdtem a két ország közötti hasonlóságokat és eszembe jutott a tarhana. Azt is együtt csinálják itt a nők és a gyerekek ugyanúgy ott sertepertélnek, mint annak idején én és kíváncsian figyelik anyjuk, nagyanyjuk bűvös kezeit, ahogy gyúrják, teregetik télire ezt a tápláló ételt.

Hadd meséljek most én nektek! Gyertek velem a múltba, elmondok egy történetet!

A tarhana leves története

Az akkori idők szultánja a Ramadán ideje alatt egy napon álruhába öltözve elindult, hogy szétnézzen a városban öt vezére kíséretében. Azt mondja a szultán a pasának:

-Akinek a háza előtt felhangzik a müezzin hangja, annak a házában esszük meg a böjt utáni vacsoránkat.

Közeledett az estebéd ideje. Befordultak egy kis utcába. Minden ház előtt ácsingózott egy-egy ember, arra várva, hogy találjank valakit, akit megvendégelhetnének szerény vacsorájukkal, hogy örömet szerezzenek a vándornak és Isten tetszését is elnyerjék. A szultán és vezérei kilétüket álcázva fejbólintással köszöntek a kapukban állóknak. Elhangzott az ágyúlövés, amely azt jelezte, hogy vége az aznapi böjtnek és kezdődhet a vacsora. Egy szegény, de jó szívű muzulmán ember háza elé értek. A szegény ember behívta őket vacsorára. Az asztal megterítve várta az odavetődőket. A szerény vacsora sóból, kenyérből és illatosan párolgó levesből állt. Egy csipetnyi sót vettek magukhoz, ezzel törték meg a böjtöt, majd finom ropogós kenyérrel kanalazták be az ízes, erőt adó levest, mely átjárta ereiket. Nagyon ízlett a szultánnak a leves, így megkérdezte a házigazdát:

– Nagyon finom volt, de milyen leves ez?

Az eszes és leleményes házigazda így felelt:

– Darhane (szegény ember főztje) leves, kedves szultánom.

A darhane az Anatóliában élőktől a tarhana nevet kapta, néhány vidéken pedig csak egyszerűen, lerövidítve „taraná”-nak hívják. A tarhana, akárcsak a bulgur, török eredetű étel. Nyáron készítik és télen fogyasztják. Magas vitamintartalma mellett íze és illata fenséges ezért közkedvelt az egész ország területén. A tarhanát általában hántolt őrölt búzaszemek vagy liszt és joghurt, tej, vöröshagyma, paradicsom, paprika, só illetve fűszerek alkotják. Valójában a tarhana egy könnyen emészthető, ugyanakkor természetes, főzésre kész házi levespor.

Hogyan is készül a tarhana?

Mint ahogy meséltem, sok-sok szorgos kéz összegyúrja az alapanyagokat, majd hagyják erjedni. Azután kiterítenek egy szobába egy hófehér, patyolattiszta vásznat és kisebb darabokra szagattva rárakják, majd hagyják száradni, ami eltart akár egy hétig is. Miután megszáradt, apró darabokra mállik, szinte porrá válik, amit aztán vászonzacskókban tárolnak. Ma már mindenhol kapható, úgy a boltokban, mint a piacokon.

Video 1

Azt kívánom, hogy őrizzük meg ezeket a szép szokásokat és csináljunk sok mindent együtt, meséljünk a gyerekeknek, hogy ha ücsörögnek majd valahol felnőtt korukban, el tudjanak merengeni a szép gyermekkori emlékeikben!

Video 2

2014-06-29
Betty Gün – Türkinfo/Isztambul