Szilveszter Bilecikben

Amikor Isztambulból elindultam, szemerkélt az eső. Hosszú volt az útaz Otogarig (Isztambul buszpályaudvara, törökül Büyük İstanbul Otogarı, egy hatalmas létesítmény Bayrampaşa negyedben, ahonnan az ország minden részébe indulnak autóbusz járatok), így szóba elegyedtem a kurd taxisofőrrel. Megtudtam, hogy Diyarbakırba való. Elmesélte mennyire várja már, hogy leteljen a szolgálata, és hazamehessen a családjához, hogy láthassa a gyerekeit és az unokáit, akikkel együtt ünnepli majd az év utolsó napját.

Jó szokásomhoz híven korán, majd egy órával a busz indulása előtt érkeztem. A jegyemet még előző nap este megváltottam, így letelepedtem a fűtetlen, üres váróteremben. Csendben figyeltem a pult mögött facebookozó két fiatal jegyárusító srácot, akik hol a huzattól folyton kinyíló ajtóval viaskodtak, hol a hősugárzót igazgatták, és próbálták a megfelelő irányba beállítani. Az idő nehezen telt, de a kis váróterem végül lassacskán benépesült. Kintről harsány kiáltások hallatszottak – minden busztársaság (van belőlük jó sok!) ily módon kívánja felhívni magára az utasok figyelmét.

Isztambul és Bilecik között az út valamivel több, mint négy óra. Bilecik, Törökország Bilecik tartományának székhelye; keletről Bursa, északról Kocaeli és Sakarya, nyugatról Bolu, délkeletről Eskisehir, délről Kütahya határolja. Az utazás – mint mindig – kellemesnek ígérkezett. Már a fele utat megtettük, amikor hatalmas pelyhekben elkezdett esni a hó, és csak esett, és esett szakadatlanul. A szűnni nem akaró hóesésben egyre lassabban araszolgattunk a kacskaringós hegyi utakon. Pillanatok alatt összefüggő hótakaró borított mindent, és eltűnt az út széle. Kérdésessé vált, megérkezünk-e valaha, s ha igen, akkor hogyan jutok majd vissza Isztambulba… lévén az utak addigra járhatatlanok lehetnek…

Jókora késéssel ugyan, de megérkeztünk. A buszból kiszállva térdig süppedtem a hóban. Az utcákon szatyrokat cipelő, botorkáló, csetlő-botló emberek igyekeztek hazafelé. Szilveszter este volt. A behavazott város megkapó, meseszerű látványt nyújtott – gyerekkorom csodaváró, ünnepi hangulatát idézte.
Az est hátralévő részét barátaim társaságában töltöttem. A városra időnként teljes sötétség borult – már amennyire sötét lehet egy vastag, puha hótakaróval beborított táj, aminek fehérsége a sötétből is kiragyog -, a folyamatos és intenzív hóesés következtében ugyanis akadozott az áramellátás. Észrevétlenül jött el az éjfél. Az óévet török teával búcsúztattuk, és azzal köszöntöttük az újat is.

Másnap délelőtt sétáltunk egy nagyot a városban, és meglátogattuk a szentéletű dervisfőnök – Şejh Edebalı, valamint hozzátartozói (felesége és lánya) síremlékét a hegyen. Senki nem járt arrafelé azon a reggelen, így a szűz hóban magunknak kellett kitaposni az odavezető utat.

Şejh Edebalıról (aki Oszmangazi apósa volt) a következő történet maradt fent:

„Az Oszmán Birodalom alapítója I. Oszmán gázi (1281–1326) volt, akinek korát Ásikpasazádé 15. századi történetíró is feldolgozta. Munkájában Oszmán álmát a következőképpen írta le: „4. fejezet, amely arról szól, hogy Oszmán gázi mit álmodott, kinek szólt erről, és mi lett álmának megfejtése. Oszmán gázi imádkozott […] Lefeküdt és elaludt. Látta, hogy maguk között egy bölcs van. Nagy kegyessége megnyilvánult és az egész nép bizalommal volt iránta. És ennek a dervisnek a belsejében benne volt a világ. Boldogsága, kincse és tanítványa sok volt, ő pedig bölcs volt. Vendégszobája üres soha nem volt. Oszmán gázi ennek a dervisnek a vendége volt. Oszmán gázi álmában látta, hogy ennek a dervisnek az öléből hold kel fel, feléje száll és egyenest Oszmán gázi mellébe megy be. És amikor a hold Oszmán gázi mellére ért, a köldökéből fa nőtt ki, amely az egész világnak árnyat adott. A fa árnyékában hegyek magasodnak, a hegyek tövéből vizek fakadnak. Az emberek isznak, kertet öntöznek, és közkutakat táplálnak a vízből. [Oszmán gázi] a hozzáérkező sejhnek erről hírt adott.

A sejh azt mondta: »Fiam, Oszmán, a padisahság neked és leszármazottaidnak adatott, legyetek áldottak. És az én lányom, Malhunhatun a Te kijelölt feleséged. „Azonnal eljegyzést ültek”.Sejh Edebáli, az após, aki szent életű ember volt, megfejtette Oszmán álmát: ivadékai egy világbirodalom uralkodói lesznek.” (Kerekes Dóra: Tradicionális birodalom – modern birodalom)

A hegytetőn csodálatos panoráma nyílt a környező vidékre. A természet érintetlen tisztasága, és a jótékony csend gyógyírként hatott a lelkemre. Milyen jó volna megőrizni ezt a békét… milyen jó volna, ha ez a tiszta fehérség elfedné kudarcainkat, csalódásainkat, sérelmeinket, hogy elfeledkezhessünk sebeinkről, melyeket a gondokkal terhelt mindennapok harcában kaptunk, kapunk…

Miután leróttuk tiszteletünket a szent ember sírjánál, és kigyönyörködtük magunkat a látványban, jókedvűen indultunk lefelé a hegyi ösvényen. Igyekeztünk a korábban általunk kitaposott lábnyomokhoz igazodni, ami nem mindig sikerült. Gyakran melléléptünk, elsüppedtünk, nagyokat csúsztunk, nagyokat nevettünk…
Életem legemlékezetesebb szilvesztere volt…

Küzmös Enikő  – Türkinfo

1 of 34