Serdar Özkan: A megtalált rózsa

Szerencsére ismerem az ízlésemet, úgyhogy viszonylag ritkán futok bele olyan könyvbe, amit kifejezetten rossznak tartok. Sajnos ezzel sikerült is beleválasztanom rendesen. Megvettem, mert az írója török. Megvettem (a fülszöveg elolvasása nélkül), mert viszonylag kevés (de talán növekvő számú) kortárs török irodalmi mű olvasható magyarul. Mint utóbb kiderült, a fülszöveg nem-elolvasása hiba volt.

A könyv egyetlen előnye, hogy egynapos olvasmány, így gyorsan be tudtam fejezni, de a sokk azóta is tart. Szerte a világon (konkrétan 50 országban) jelent meg, 44 nyelvre fordították le. Marketingszempontból értem én A megtalált rózsa népszerűségét, csak irodalmi értéke egyenlő a nullával. Én pedig szeretek irodalmat olvasni.

Idézem a fülszöveget: „Szívet melengető, lírikus belső utazás, mely Az alkimista miszticizmusát ötvözi…”. Tehát coelhói művel van dolgunk, sőt ez rosszabb még Coelhónál is (korábban nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges).

„Hallgasd a rózsát, beszél a rózsa. A rózsát a szíveddel hallgasd, ne a füleddel.”

„Rózsák hallgatásának matematikája az a lecke, amelyet mindenkinek meg kell tanulnia, akár hisz az illető a rózsahallgatás művészetében, akár nem.”

Konkrétan a feljebb idézett butaságok miatt tartom nagyon rossznak ezt a művet. Pedig milyen lelkesen kezdtem bele! Vártam, hátha kapok egy picike szeletet a török kultúrából, vagy legalább adott volna valami kis pluszt a háttérben – megfűszerezve a könyv hangulatát egy kis egzotikummal. De nem. Játszódhatott volna bárhol máshol a világon. Az egyetlen konkrét utalás Törökországra:

„– Jó estét, Sarah, Diana vagyok. Egy szívességet szeretnék kérni. Ha jól tudom, a Topkapi Palota Isztambulban van. Legyen szíves, nézzen utána, és ha valóban ott van, foglaljon nekem helyet a pénteki járatra. A visszaút ideje nyitott legyen.”

Még most sem tudok indulatok nélkül írni erről a könyvről, pedig több, mint egy éve olvastam.

Zizzer