Selda Bağcan – A török népzene mestere

Sokan gondolhatnák, hogy a török nők a férfiak árnyékában éltek az Oszmán Birodalomban. Ha azonban közelebbről is górcső alá vesszük élettörténetüket, könnyen láthatóvá válik, hogy milyen meghatározó szerepet töltöttek be Törökország felemelkedésében.

Ezeken a hasábokon hétről-hétre azokat a nagy jelentőséggel bíró török nőket mutatjuk be, akik életük során hozzájárultak Törökország fejlődéséhez, kulturális örökségéhez. Olyanokat, akiknek a munkásságát világszerte elismerés övezi és olyan „hétköznapi hősöket” is, akik tetteikkel kiemelkedtek a férfiak – esetenként – elnyomó világából.

Elena Favilli és Francesca Cavallo Esti mesék lázadó lányoknak – 100 különleges nő története című könyv nagyszerű olvasmány fiatal lányok számára, ezért hetekig állt a sikerlisták élén. Második kötete Törökországban a nőnapot megelőzően, az angliai kiadással egy időben jelent meg az üzletek polcain. Az új könyvet izgalommal várók és megvásárlók számára nagy meglepetést okozott, hogy egy török nő is szerepel oldalain. Ez a nő: Selda Bağcan énekesnő. Ismerkedjünk meg vele, hogy megtudjuk mivel érdemelheti ki a fiatal olvasók érdeklődését.

Selda Bağcan 1948-ban született Nyugat-Törökország Muğla városában. Apja török-macedón származású állatorvos, anyja krími tatár származású tanár. Két bátyja volt: Savaş és Sezer, és egy öccse, Serter, aki Selda két éves korában született. A család ezután hamarosan Van városba költözött, ahol Selda gyerekkorának nagy részét töltötte. Édesapja, Selim zenerajongó volt, szaxofonon és fuvolán játszott, ezért gyermekeit is arra ösztönözte kiskoruktól, hogy kezdjenek zenét tanulni. Selda öt évesen mandolinon kezdett el játszani. A család sok estét töltött el együtt muzsikálva.

Az édesapa tífuszláz miatti váratlan halálát követően a család Ankarába költözött. Selda folytatta a mandolinozást, majd gitáron kezdett játszani középiskolai évei alatt. Eleinte olyan angol, olasz és spanyol dalokat énekelt, melyeket a rádióban hallott. Egyetemi tanulóként már érdeklődést mutatott a hagyományos török ​​népzene iránt, illetve munkásságát korai anatóliai rock énekesek is inspirálták, például Cem Karaca, Barış Manço és Fikret Kızılok, valamint a népzenész Saniye Can.

Egyik bátyja az Ankara központjában működő, népszerű Beethoven bár tulajdonosa volt, ahol személyesen találkozhatott ezekkel az énekesekkel, és saját maga is énekesként léphetett fel.

Karrierjét profi zenészként 1971-ben kezdte el, az egyetemen töltött utolsó évben, az ankarai Erkan Özerman zenei producer ösztönzésével és támogatásával. Hat kislemezt adott ki az első évben, amelyeken török népdalokat adott elő érzelmes hangon, egyszerű akusztikus gitárral vagy bağlamával (török húros népi hangszer) kísérve. Ezek a lemezek hozták meg számára a hírnevet. 1972-ben a Török Külügyminisztérium őt választotta, hogy képviselje Törökországot a nemzetközi Golden Orpheus dalversenyen. 1980-ig további tizenkét kislemezt és három nagylemezt adott ki, s számos törökországi és nyugat-európai városban turnézott. Dalai erős társadalmi kritikát fogalmaztak meg, szolidaritást tanúsítottak a szegényebb rétegekkel és a munkásosztállyal, mely különösen népszerűvé tette a baloldali aktivisták és szimpatizánsok körében.

Kísérletezett szintetikus és elektronikus hangzással, továbbá rock and roll zenei stílussal is, de minden esetben népi hagyományokon nyugodott zenéje. Az 1980-as török ​​államcsínyt követően a katonai vezetők politikai tartalmú dalai miatt üldözték. Háromszor került börtönbe 1981 és 1984 között. Útlevelét elkobozták, ami többek között megakadályozta abban, hogy részt vegyen az első WOMAD Reading Fesztiválon 1986-ban (a nemzetközi fesztivált azóta is minden évben, júliusban tartják Angliában). Részben a WOMAD szervezőinek nyomására, útlevelét 1987-ben visszakaphatta, így azonnal európai turnéra indult, és még ugyanebben az évben Hollandiában és az Egyesült Királyságban is koncerteket adott.

Azóta is albumokat készít és Törökországban, valamint a világ számos országában koncertezik.  A török ​​zenei élet aktív szereplője. Cikkünk írásakor, 2018. júliusában is hatalmas sikerű, 2 órás koncertet adott 40 tagú szimfonikus zenekari kíséret mellett az isztambuli Harbiye Cemil Topuzlu Szabadtéri Színházban.

Az 1993-ban meggyilkolt újságíró, Uğur Mumcu temetésére írt Uğurlar olsun (Búcsú) dala nagyon népszerű lett, és az 1990-es években jellemző politikai események szimbólumává vált, egy olyan időszakban, amely számos megoldatlan gyilkosságot hozott Törökország történetébe.

A 2000-es évek végén súlyosan megsérült egy autóbalesetben, útban egy antakyai koncertre és csak hosszan tartó kezelés után épült fel teljesen a zúzódásokból és törésekből.

Szolidaritását fejezte ki 2013-ban a Gezi Park nevéhez fűződő tiltakozások mellett, noha – belgiumi koncertjei miatt – ezeken nem tudott részt venni.

2014 novemberében Selda Bağcan a hollandiai Le Guess Who? Fesztivál díszvendége volt Utrechtben. Olyan együttesekkel együtt lépett itt fel, akik zenéje követőinek tartják magukat (St. Vincent, Tune-Yards and Suuns zenekarok).

Fordította: Erdem Éva – Türkinfo