Rossz előjelnek hitték, ezért száműzték az oldaluknál összenőtt ikreket a 10. századi Bizáncból

Nagyon kevés középkori forrás ismert, amely a valamely testrészüknél összenőtt ikerpárokról szól. Vajon mit gondolhatott egy évezreddel ezelőtt élt ember erről a különös „jelenségről”? A Medievalist nevű középkori portál egy 10. századi bizánci forrás segítségével mutatja be, hogy tekintettek akkoriban a sziámi ikrekre. A Diakónus Leó bizánci történetíró tollából származó írás (a minden bizonnyal) a legkorábbi ismert sebészi kísérletet is bemutatja, amely az összenőtt testvérek szétválasztására irányult.

A szét nem vált, a köznyelvben összenőttnek nevezett egypetéjű ikrek jelenségére már évmilliókkal ezelőtti leleteket is találtak a kutatók az állatvilágban. Az emberre vonatkozólag az ókortól kezdve maradtak fenn feljegyzések. (Érdekesség, hogy egyes elméletek szerint a római mitológia kétarcú istenét, Janust is összenőtt ikerpárok ihlették.) A tudományos szaknyelv kettős torzoknak nevezi őket, míg a köznyelvben az összenőtt kifejezés mellett a sziámi ikrek megnevezés a leggyakoribb. Ez utóbbi szófordulat az 1811-ben született, az egész világot beutazó Csang és Eng Bunkerhez köthető, akik a törzsüknél nőttek össze. A mai Thaiföldön látták meg a napvilágot, amit akkoriban Sziámnak hívtak, innen az elnevezés. Tulajdonképpen nekik köszönhető, hogy világszerte ismert lett ez a jelenség.

A középkorban azonban még meglehetősen szokatlan, ritka és szinte egyáltalán nem volt ismert a különleges fejlődési rendellenesség. Diakónus Leó bizánci krónikás a 940-es évekből származó művében első kézből mutatja be, mit jelentett akkoriban egy összenőtt ikerpár látványa:

„Abban az időben egy Kappadókiából [a Római Birodalom, majd Bizánc egyik provinciája, ma Törökország része] származó férfi ikerpár a Római Birodalom [a korabeli szóhasználatban nem Bizáncnak nevezték az államot] számos részén keltett nagy feltűnést. Én magam, aki írom ezen sorokat, gyakran láttam őket Asiaban [Asia római provincia a mai Kis-Ázsia nyugati részét jelentette]. Egy szörnyű és újszerű csoda. A testük különféle részei egészek voltak, azonban az oldaluk a hónaljtól a csípőig összekapcsolódott egyesítve a testüket és összeolvasztva őket a másikba.

Az egymás melletti karjaikkal átkarolták a másik nyakát, a másik kezükben pedig botot tartottak, amelyek segítségével tudtak csupán járni. Akkoriban harminc esztendősek voltak, fizikailag fejlettek, fiatalosak és erőteljesek. Hosszabb utazások során egy öszvéren lovagoltak, a nyeregben oldalt ülve, ahogyan a nők szoktak. Különösen jó kedélyűek voltak.”

Folytatás

Forrás: mult-kor.hu