„PONT AZ IRODALOM AZ, AMI FELNYITHATJA AZ EMBEREK SZEMÉT” (BESZÉLGETÉS SCHMIDT SZONJÁVAL)

A török irodalom jóval sokszínűbb, mint amennyire Magyarországon látják. Ennek a gazdagságnak jártunk utána Schmidt Szonja Emese turkológussal, műfordítóval készült beszélgetésünkben.

1749: Mi vonzott, fogott meg a török kultúrában annyira, hogy azon túl, hogy török szakon végeztél, műfordító vagy?

Schmidt Szonja Eemese: Tizenkilenc éves koromtól sokszor utaztam Törökországba, mindig vidékre, Közép- és Dél-Anatóliába, hol hosszabb, hol rövidebb időre. Sok időt töltöttem az ottani emberek között, ezért valamilyen formában mindig azonosulni tudtam az életükkel, érzéseikkel, múltjukkal, és nálam ez az emberi tényező adta meg azt a pluszt, ami által elhivatottságra tettem szert. Tudományos pályára készültem, amit nem is hagytam el teljes egészében, de közben kerestem az eszközöket, és az irodalomban találtam meg azt, amivel úgy érzem, átadhatok valamit, amit fontosnak tartok, és talán közelebb viszi a magyar embereket ehhez a világhoz, mellyel valamilyen sorsszerű módon sokunknak dolga van.

1749: Könnyen jöttek az első fordítások, nem telt komoly erőfeszítésedbe, hogy eljuss az első munkáidhoz, hogyan, mi alapján tájékozódtál, hogy kit, mit érdemes magyar nyelvre átültetned?

SchSzE: Szegeden, altajisztika szakon végeztem, ahol nagyrészt összehasonlító- és történeti nyelvészettel, kis arányban pedig történelemmel foglalkoztunk, de török irodalommal semmit. Önállóan ástam bele magam a törökországi irodalomba, először népköltészetet fordítottam, később kinti írókat is megismertem, de a sokféleségben egyedül bizony nehéz volt eligazodnom. Intézményektől függetlenül és a fővárostól távol élve sokáig eleve reménytelen dolognak éreztem azt, hogy valaha fordításom jelenjen meg. Egy magamban dédelgetett álom volt ez, ami szép lassan, sok év után hozta meg gyümölcsét, amikor egy törökországi irodalmi nyári egyetem résztvevőjeként több irodalmi szakemberrel volt szerencsém megismerkedni, ennek köszönhetően pedig itthon is volt már hova kapcsolódnom. Az első választásomat nagyban befolyásolta a neves novellista és regényíró Sevinç Çokummal való személyes találkozásom, majd rácsodálkozásom a regényére, amelyről úgy éreztem, egy számomra oly kedves, ám itthon kevésbé ismert szegletével foglalkozik Törökországnak. Meg kell jegyeznem, mivel ez a Török Kulturális Minisztérium égisze alatt szervezett kurzus volt, meglehetősen egyoldalúan, a konzervatív oldaláról mutatkozott be a török irodalom.

1749: Magyarországon jobbára Orhan Pamuk neve ismert, bár az ő könyvei sincsenek az eladási listák élén, szemben például a skandináv irodalommal. Hogy látod, miért nem hódíthatta meg a magyar olvasóközönséget a török irodalom?

SchSzE: A török irodalom, úgy érzem, itthon továbbra is csak kuriózumként, egzotikumként van elkönyvelve, ehhez hozzáadódik még a mi európaiságunk miatti fölényérzet, a magyar embereknek tagadhatatlanul ellenérzései vannak mindennel szemben, ami török vagy keleti. Tudatosan vagy tudattalanul bennünk van ez, talán a mi identitáskeresésünk miatt is, és ezt nehéz legyűrni. Holott pont az irodalom az, ami felnyithatja az emberek szemét, és segítene helyre tenni ezt. Ráadásul nagyon sokszínű a törökországi irodalom itthoni felhozatala, igazán jól kiművelheti magát belőle az, aki keres. De sajnos tényleg csak az, aki keres, hiszen az itthoni nagy kiadók alig adnak ki török írókat, a kisebb kiadóknál megjelenő művek pedig nem jutnak el a nagyközönségig. Talán ez idén kissé változni fog, hiszen a török-magyar kulturális évad miatt több piacvezető kiadónál napirendre került a török kortárs irodalom itthoni megismertetése. Ennek ellenére azt hiszem, bőven vannak hiányosságok, és ez a kiadók érdektelensége miatt is van.

A BESZÉLGETÉS FOLYTATÁSA

Aki kedvet kap a török irodalomhoz, az böngéssze könyvekről szóló rovatunkat!