Piaci vásárlás utáni gondolatok

Már egy éve, hogy nem élek Törökországban, de visszatértem a nyári hónapokra. Előtte nyolc éven át intéztem a család bevásárlásait, és majdnem minden héten kimentem a piacra is. Néhány itt töltött nap után teljesen egyetértek a Survivor játékosaival, akik hosszan tartó dominikai küzdelmük után hazatérnek és azt mondják: nem ott van az igazi túlélési verseny, hanem itthon, Törökországban.

Az első sokk akkor ért, amikor szokás szerint rendeltünk egy 19 literes műanyag tartályos ivóvizet. Ismert tény, hogy a csapvíz nem iható, még főzni is ritkán szoktunk vele, ezért mindenki próbálja megoldani, hogy tiszta vízhez jusson. Van, aki szerencsés, és a közelében forrás vagy kút található, de a legtöbb városi vásárolja. Pontosan emlékszem, hogy 2013-ban 4,5 TL áron vettük ugyanezt a márkát, majd 7-8 TL volt, és pár éve 12 TL-re kúszott fel az ára. Akkor olcsóbbra váltottam, de nem szerettük, így visszatértünk a drágább, de finomabb forrásvízhez. Egészen pontos adatot tudok mondani, mert a telefonomban ott a régi üzenet: 2021. október 29-én 16,5 TL-t fizettem érte, most, 2022 nyarán ugyanez 27 TL. Igen, kedves olvasók, ez bizony éppen 70%-os infláció, amiről nemrégiben jelentett a sajtó.

Június utolsó napjaiban a reggeli híradóban elmondták az új statisztikai adatot, mely szerint egy négyfős család éhezési küszöbe 6.319 TL, az ún. nincstelenségi küszöb 20.818 TL. Nem tűnik kritikusan magasnak az érték, ha forintra számoljuk át: 143.000 Ft és 472.000 Ft. Hasonló ez a határ Magyarországon is. Talán rögtön világosabb lesz, hogy ez döbbenetesen magas összeg, ha tudjuk, hogy általában a családok egykeresősek, és hozzátesszük, hogy egy tanár kb. 8.000 lírát, egy nővérke 6.500 lírát keres, a nyugdíjak 3.500-5.200 líra között vannak, a minimálbér pedig 4.230 líra (éppen újratárgyalás alatt volt, péntek délután 5.500 lírára emelték).

Ezen információ birtokában indultam el a szokásos szerdai piacra. Közvetlen közelünkben van Izmir híres hetipiaca, a Bospa. Nem csak széles árukínálata, de jó árfekvése miatt is népszerű. Teljesen megdöbbentő, hogy a teljes kiőrlésű kenyeret (vagyis egy cipó felét), amit 4-5 líráért vásároltam mindig, most 15 líráért tudtam megvenni. Egy kevéske gyümölcsöt, uborkát, borsót, salátát szereztem be még, ami pár nap alatt elfogy, és 200 lírát költöttem el rá. Hol van már az az időszak, amikor 50-60 lírával a zsebemben tele tudtam tölteni a kerekes piaci kocsimat, és egy hétig is főztem belőle?

Tudják, mi tűnt még fel? Nincsenek kiírva az árak a termékekre. Korábban a hatalmas rakásokba halmozott zöldségekre és gyümölcsökre mindig kitették a kézzel írt táblákat az egy kilóra jutó árral. Most nincs felirat, nincs ár. Ez azért van vajon, mert állandóan változik az ár? Vagy azért, hogy ne üldözzék el a vásárlót még azelőtt, hogy közelebb lépne a pulthoz és megcsodálná az árut? Így is, úgy is vesz belőle, hiszen enni kell. Ha húsra már nem jut, legalább egy kis tököt vagy padlizsánt vegyünk.

Előre látom lelki szemeim előtt a kommenteket, amit az ilyen hírek esetén szoktunk kapni: hiszen Magyarországon is drága a gyümölcs, átszámolva forintra ez még mindig olcsóbb. Nyugtassák magukat ezzel azok az olvasók, akik nem tudják átérezni a törökök nehézségeit! Ők nem értik annak kellemetlenségét, hogy eddig ezek az emberek megtehették, hogy egy egész dinnyével vonultak ki a parkba esténként, és hatalmas karéjokban adták gyermekeik kezébe. Most pedig egy-egy negyedet vesznek meg a nyári gyümölcsből, mely lehet, hogy még mindig édes a napsütéstől, de már nem annyira sok jut belőle, mint régen.

Míg nyáron Törökországban vagyok, igyekszem majd megosztani Önökkel újabb tapasztalataimat. Biztos vagyok benne, hogy kellemesebb élményekben is lesz részem.

Erdem Éva – Türkinfo