Összedőlhet Szaúd-Arábia és Törökország?

Meglehetősen nagy bajban van Szaúd-Arábia és Törökország, a Közel-Kelet két legerősebb szunnita állama. A szír polgárháború játszótéri verekedés ahhoz képest, ami bekövetkezhet, ha ezek az országok megrendülnek.

Megjelent a nemzetközi sajtóban két izgalmas elemzés a legerősebb szunnita közel-keleti államok, Szaúd-Arábia és Törökország helyzetéről. Mindkét cikk súlyos bajokat jósol. Azt pedig Szíria óta tudjuk, hogy a Közel-Keleten a súlyos bajok mit jelentenek Európa számára. A tét hatalmas: a 78 milliós Törökország a világ egyik vezető katonai és gazdasági hatalma, a Nyugat régi szövetségese és a kevés többé-kevésbé mégiscsak működő muszlim demokráciák egyike. Szaúd-Arábia pedig olajnagyhatalom, a nyugatiak ugyancsak régi szövetségese – és egyben a radikális iszlám eszmék legfőbb finanszírozója világszerte.

Szaúd-Arábia összeomlása elkerülhetetlen

Ezzel az elsőre meglepő tézissel állt elő Nafeez Ahmed neves újságíró és biztonságpolitikai szakértő a Middle East Eye hírportálon. Meglepő, mert mindeddig közhelynek számított, hogy Szaúd-Arábia immunis a közel-keleti válságra. Az „arab tavasz” szinte meg sem legyintette, az olajból származó gazdagság minden társadalmi problémát kezelhetővé tett, a dinasztia szigorú kézzel fogja a gyeplőt. Mi okozhatna tehát problémákat?

A legjelentősebb probléma az olaj, Szaúd-Arábia gazdagságának gyakorlatilag egyetlen forrása. A szaúdiak az elmúlt években csúcsra járatták az olajkitermelést, hogy megszorongassák versenytársaikat, és ezáltal alacsonyan tartották a világpiacon az olajárakat. Csakhogy a végtelennek hitt tartalékok nem végtelenek. Egy tanulmány szerint a szaúdi olajkitermelés hamarosan eléri a lehetséges csúcsot, és azután megállíthatatlan csökkenésnek indul. Valójában a nettó olajexport már 2006-ban hanyatlani kezdett, és évente 1,4%-ot csökkent, elsősorban a belső fogyasztás növekedése miatt.

A belső fogyasztás felfutásának fő oka, hogy a lakosság elképesztő ütemben növekszik: 2030-ra a mai 29 millióról 37 millióra nőhet. Az export hanyatlása és az alacsonyan tartott olajárak miatt a szaúdi költségvetés nem jut annyi bevételhez, mint korábban, és lassan elkezdte felélni hihetetlen mennyiségű felhalmozott tartalékát. A szaúdi állam működése igen pazarló, a nagyhatalmi ambíciók, például a szír polgárháborúba való kártékony beavatkozás is sokba kerül. Az olajiparon kívül az országnak alig van működő gazdasági ágazata. A helyzetet súlyosbíthatja a krónikus vízhiány, mivel az ivóvíz nagy részét a tengervíz sótlanításával állítják elő, ami nagyon energiaigényes procedúra. A vízkészletek 88 százalékát elpazarolja a mezőgazdaság, amely nem állít elő elegendő terményt a lakosság ellátására, a sivatagi körülmények közt inkább presztízscélokat szolgál.

Amint érezhetően apadni kezdenek az olajból származó bevételek, előjöhetnek a szőnyeg alá söpört problémák: a szunnita-síita megosztottság, a fiatalok meglepően nagyarányú munkanélküliségi rátája, a diktatórikus rendszerrel szembeni elégedetlenség, a jogfosztott vendégmunkás-tömegek helyzete. A bajokat tetézi, hogy Szaúd-Arábia március 25-én népszerűtlen és sikertelen háborút indított a szomszédos Jemenben, és a dinasztián belül is egyre élesebbek a feszültségek a hercegi ágak között. A szaúdi dinasztia elképesztően szerteágazó, a hatalom és a vagyon körülbelül 2000 herceg között oszlik meg. A januárban trónra lépett új király, Szalmán nem olyan megfontolt, józan és óvatos, mint elődje, Abdullah volt, és a tekintélye sem akkora, mint korábban a bátyjának.

Törökország komoly bajban van

Ezt az állítást a Washington Institute Törökország-szakértője, Soner Cagaptay fogalmazta meg a The Atlantic hasábjain. A szerző korábban könyvet írt arról, hogy Erdogan elnök alatt hogyan vált Törökország a 21. század első muszlim nagyhatalmává, vagyis nem nevezhető ellendrukkernek, most mégis azt állítja, hogy Törökország nagyon súlyos kihívások előtt áll, és nehéz megjósolni, hogy képes lesz-e a katasztrófát elkerülni.

A török problémák gyökere Erdogan elnök elmúlt években folytatott elhibázott politikája, illetve az elnök személye. Cagaptay szerint a 10-12 milliós kurd kisebbség még soha nem idegenedett el annyira a török nemzetállamtól, mint most. A lakosság 15%-át kitevő, a keleti tartományokban többségben élő kurdok korábban ugyanis megosztottak voltak. Az 1990-es években egy részük a baloldali nacionalista PKK függetlenségi pártot és/vagy terrorszervezetet támogatta, amely véres polgárháborút vívott a hadsereggel, de nagyon sok kurd szavazott a szekuláris török pártokra is. A konzervatív, vallásos kurdok a 2000-es évektől az Erdogan-féle AKP szavazói lettek, és 2012-ben úgy látszott, hogy sikerül a PKK-val is fegyverszünetet kötni.

A cikk folytatása>>>

valasz.hu