Öltözz úgy, akár egy oszmán

Régen megkülönböztették, hogy mit viselhetett egy muzulmán és egy nem-muzulmán. A megkülönböztetés alapját valójában a Korán és a vallási hagyományok képezték.

A kezdetektől fogva megkülönböztették, hogy milyen ruhát viselhetett egy muszlim és milyet egy nem-muszlim. Ennek a megkülönböztetésnek az alapját a Korán és a hagyományok képezték.

Az úgynevezett Omár kalifa paktuma, amelyet azért adhattak ki, hogy megvédjék a nem-muszlimokat Szíriában az arab hódítás után, számos kikötést szabott meg, beleértve az öltözködést is. Előírta, hogy az emberek ugyanúgy öltözködjenek attól függetlenül, hogy éppen hol tartózkodtak, valamint egy meghatározott övet is viselniük kellett.

A későbbi évszázadokban, a nem-muszlimok speciális jelképeket viseltek, mint a sárga jelvény, amit később a középkori Európában a zsidók megkülönböztetésére használtak. A nem-muszlimoknak kötelező volt a nyakukban medált hordaniuk, amikor a török fürdőbe (hamam) mentek, valamint ha csak kifejezetten el nem rendelték, tilos volt keresztet, vagy a ruhájukon jelképeket hordani.

A 14. század folyamán az oszmánok a korábbi muszlim kormányok nyomdokait követték. Az egyetlen különbség az volt, hogy kezdetben a meghódított népek többnyire keresztény görögök és örmények voltak.

Nem sokkal Konstantinápoly 1453-as bevétele után Hódító Mehmet szultán egy rendeletet bocsátott ki a nem-muszlimok istentiszteletével és szokásaival kapcsolatban. Ebben alapvetően arról biztosította őket, hogy életüket a megszokott módon folytathatják. Annak ellenére, hogy a dokumentum nem tesz említést róla, ez egyesek szerint az öltözködés szabadságára is kiterjedt. A zsidók létszáma Anatóliában nem volt számottevő, egészen addig, amíg a spanyolok ki nem űzték őket 1492-ben, Spanyolország példáját később Portugália és Franciaország is követte.

Ilyen körülmények között nehéz lett volna az oszmánoknak olyan szigorúan ragaszkodni az öltözködési előírásokhoz, hiszen ők voltak kisebbségben.

Költekezést szabályozó törvények

Ezeket az oszmán törvényeket, amelyek költekezést szabályozó törvényekként ismertek –  a nyugat-európai országok öltözködést érintő súlyos korlátozásaival ellentétben – nem tanulmányozták komolyabban. Az sem tűnik bizonyosnak, hogy a törvények kihirdetése után ezeket ténylegesen kikényszerítették volna. Ez azért lehetett, mert amikor egy szultán meghalt, vagy az uralkodót megfosztották trónjától, a korábban életbe léptetett törvényeket az új szultánnak meg kellett újítania. Azonban az új uralkodót lefoglalhatta a hadjáratok irányítása és a lázadók által okozott problémák elsimítása.

Amit biztosan tudunk, hogy a törvény meghatározta, mit viselhetett egy férfi, mint például a fejfedő, a felsőruházat (beleértve az anyagát és a hosszúságát) és a cipő színét. A felsőruházat többnyire sötét volt. A keresztények színes turbánt és piros, vagy sárga színű cipőt viseltek, míg a zsidók ruhája fekete vagy lila volt. Egy 1702-es törvény meghatározta, hogy a zsidók már nem viselhettek sárga papucsot, csak fekete lábbelit és fejfedőt. Ez lehetett érvényes a keresztények számára is. Az olyan luxuscikkek, mint a selyem vagy a szőrme, kizárólag az uralkodói család és a legmagasabb rangú tisztviselők kiváltsága volt.

A törvény általában nem tért ki a női ruházatra, mivel a nők többnyire csak otthon tartózkodtak. Azonban a 17. század óta a nők az uralkodói családon belül jelentős hatalomhoz jutottak, ami által a női jelenlét egyre hangsúlyosabb szerepet kapott, még akkor is, ha fátylat viseltek.

Ezt segítette a külföldi nők által birtokolt szabadság is (mindaddig, amíg ez a szabadság nem sértette a muszlim érzékenységet). A nem-muszlim nők, akik már nagyobb szabadságot élvezhettek muszlim társaiknál, gyakran igyekeztek felülmúlni a külföldieket. A 18. században ez számos nyilvános megjelenést érintő tilalomhoz vezetett.

Büntetőeljárás a törvény alapján

Egy alkalommal III. Murád szultán (1574-1595) elrendelte a birodalom összes zsidójának kivégzését csupán azért, mert bosszantotta az öltözékükben megnyilvánuló luxus. Végül Askenázi Salamon és más befolyásos zsidók nagyvezírnél való közbenjárása, továbbá egy hatalmas összegű pénztámogatás hatására, a rendeletet egy öltözködést korlátozó törvény váltotta fel.

Mindezek után a zsidók kötelesek voltak turbán helyett meghatározott sapkát hordani és tartózkodni a selyemből készült ruhák viselésétől.

IV. Murád szultán igazságszolgáltatása olyannyira kíméletlen volt és olyan méreteket öltött, hogy éjjelente álruhába bújva saját maga ellenőrizte alattvalói engedelmességét, valamint tetten érés esetén, a helyszínen szabta ki a büntetéseket. Állítólag egy alkalommal véletlenül összetalálkozott egy keresztény koldussal, aki olyan időben viselt sárga csizmát, amikor csak muszlimok hordhattak sárga lábbelit. Annak ellenére, hogy a koldus beismerte, a csizmát, mint kiselejtezett darabot egy muszlimtól kapta, a szultán kivégeztette.

Gibb és Bowena következőt írta IV. Murád szultán tilalmairól Az Oszmán Birodalom és modern Törökország című könyvükben: „Mindenkit arra köteleztek, hogy olyan ruházatot és fejfedőt viseljen, amire vallása, rangja, társadalmi osztálya, foglalkozása feljogosítja, valamint minden felekezet hívének engedelmeskednie kellett a saját vallása vezetőinek, törvényeinek és a hagyományoknak.”

Látjuk, hogy mire Halil Hamilt kinevezték nagyvezírré 1782-től 1785-ig, az öltözködést érintő költekezést szabályozó törvényt ismét meg kellett újítani. Ezúttal a kikötés az anyagokat érintette. Hamil elrendelte, hogy „a Tulipán-korszakban divatossá vált indiai és európai köntös helyett” mindenki csak a hagyományos anyagokból készült ruhákat viselje. Ennek tulajdonképpen az volt a célja, hogy felélessze az oszmán ruhagyártást és csökkentse a ruhaneműk behozatalát.

III. Szelim szultán, az Oszmán Birodalom megreformálására tett kísérletként szintén elrendelte, hogy az alattvalói térjenek vissza a hagyományos öltözékek viseléséhez. A korszerűsítés helyett a szultán és tanácsadói a régi szokásokat követték. Annak érdekében, hogy elkerülje az összetűzéseket, a kávéházakat és vendéglőket bezárták, a városokba áramló parasztoknak, akiknek földjeik már nem biztosítottak megélhetést, egy rendeletben előírták, hogy térjenek vissza oda, ahonnan jöttek. Azonban a szultánnak nem sikerült elfojtania az elégedetlenséget és 1807-ben megfosztották trónjától.

II. Mahmud szultán már nem kötötte szabályokhoz az öltözködést, így a turbán helyett elterjedt a fez viselése. A şalvar (török buggyos nadrág) lett a népszerű viselet, a köntösök felváltották a kabátok. Az ing stílusára a külföldi darabok voltak hatással. II. Mahmud szultán kétszer festette meg az arcképét: az egyik képen hagyományos köntöst viselt, a másikon pedig „nyugati” katonai egyenruhát öltött magára.

Forrás: Hürriyet Daily News

Fordította: Petrovics Bianka