Nuri İyem: a szomorú arcok festője

2018. máj 16.

Nuri İyem művészt leánytestvérének szeme és arca ihlette, mivel gyermekkorában halálának szemtanúja volt. A „félénk, gyönyörű és melankolikus” arcok művészetének ikonikus részévé váltak.

A török festészet története egészen a barlangfestményekig datálódik, a türk és a hun időkig nyúlik vissza, és magában foglal olyan klasszikus és jelentős iskolákat, mint az ujgur és az oszmán művészet. A modern török festészet azonban úgy tűnik, hogy nem kezdődött el a 19. század előtt. A török festészet esetében a modern és a klasszikus művészet teljesen más irányt jelent.

A modern török festészet azzal kezdődött, hogy festésórákat adtak a Mühendishane-i Berr-i Hümayun nagyhírű iskolában, ahol eredetileg mérnököket képeztek. A helyi keresztények, főleg az olasz származású betelepültek segítették a török – a szó modern, nyugati értelmében vett – festőművészet indulását.

Az első modern festők, mint például Osman Hamdi és Şeker Ahmet, külföldön nevelkedtek és éltek több évig, így párizsi csoportnak nevezhetnénk őket. Mások a párizsi csoport lépéseit követték és ennek megfelelően alakították működésüket. Az 1914-es Generáció nevű csoport főleg portréfestészetre szakosodott. A Függetlenek nevű, kevéssé ismert alkotócsoport munkája az európai művészet kubista forradalmát tükrözi. A híres D Csoport követte a Függetlenek alkotóit, és az 1950-es évekig jelentős szerepet töltött be az elismert török festők között. Végül az Újoncok csoportját alapították meg, hogy szocialista-realista megközelítéssel ellensúlyozza a fő áramlatokat.

Az Újoncok csoport tagjai Avni Arbaş, Agop Arad, Turgut Atalay, Haşmet Akal, Kemal Sönmezler, Selim Turan, Fethi Karakaş, Ferruh Başağa, Mümtaz Yener és Nuri İyem voltak. Később „Kikötői festők” néven is hívták őket, mivel első csoportos kiállításuk A kikötő címen nyílt meg. Az Újoncok közül Nuri İyem a leghíresebb, a szomorú, de igen emberi módon, leginkább helybéli nőket ábrázoló portréinak köszönhetően.

Korai Évek

Nuri İyem 1915-ben született Isztambul Aksaray kerületében. Hetedik és utolsó gyermeke Hüseyin Hüsnü köztisztviselőnek, és Melek asszonynak, aki háztartásbeli volt. Három évvel később – édesapja áthelyezése miatt – az İyem család Cizrébe, Mardinba költözött, Törökország délkeleti részére. 1922-ben vesztette el nővérét, Aliye-t, akinek szeme és kinézete domináns hatást gyakorolt művészetére. Testvérének halála mélyen megérintette.

Egyszer így mesélt a festészet iránti rajongásáról: „Már kisgyermekkoromban beleszerettem a festészet művészetébe. Apám vagy tízszer megvert a festészet iránti szenvedélyem miatt. Egy nap a borotváját használtam arra, hogy kihegyezzem a színes ceruzáimat. Sajnos a borotva eltört. Az apám megtudta, hogy mit csináltam, és már rám is csapott, mielőtt bármit kérdezett volna. A festészet ennyire kedves volt számomra. Gondoljanak csak bele!”

Különböző török-oszmán városokban, köztük Mardinban, Shkodrában (ma Albánia) és Isztambulban tanult. Amikor Isztambulban a Pertevniyal középiskolába járt, beiratkozott a Képzőművészeti Akadémiára. Nazmi Ziya Güran, az 1914-es Generáció egyik híres festője segítette a kezdeteknél. Güran egyik tanára is volt az Akadémián. Több más – ehhez az alkotócsoporthoz tartozó – festővel is dolgozott, többek között İbrahim Çallı és Hikmet Onat festőkkel. Tanpınar híres költő és regényíró volt az esztétikatanára az Akadémián.

İyem 1937-ben végzett az Akadémián, és egy évvel később csatlakozott a hadsereghez kötelező katonai szolgálatára, majd leszerelése után a Giresun Gimnázium rajztanárává nevezték ki.

A fiatal festő 1940-ben tért vissza Isztambulba, hogy tanulmányait az Akadémia Képzőművészeti Tanszékén folytassa, ahol 1944-ben végzett.

Az Újoncok

İyem 1941-ben csatlakozott az Újoncok (Yeniler Grubu) mozgalomhoz. A csoportba olyan szocialista-realista művészek tartoztak mint például Avni Arbaş, Agop Arad, Ferruh Başağa, Fethi Karakaş, Haşmet Akal, Kemal Sönmezler, Mümtaz Yener és Selim Turan. A csoport első „Isztambul, kikötőváros” című kiállítását a Beyoğlu kerületben nyitotta meg. Kiemelkedő filozófusok és szerzők – többek között Hilmi Ziya Ülken és Tanpınar – támogatták a csoportot és a kiállítást.

İyem barátaival, Fethi Karakaşsal és Ferruh Başağával együtt egy lakásban nyitották meg az első magánfestészeti iskolát.

Az Újoncok 1942-ben mutatták be második kiállításukat, „A nő” címmel. Ülken támogatásával pedig a csoport a harmadik kiállítását is megnyitotta Eminönü kerület közösségi házában.

A művész csatlakozott a hadsereghez második katonai szolgálatára a második világháború miatt. 18 hónapot töltött Edirnében és Isztambulban. 1944-ben feleségül vette Nasip Özçapant. A következő évben letartóztatták, mert politikai megmozdulásokat szított az egyetemen a diákok között. 18 hónap után szabadult.

A szomorú arc

Az ikonikusnak tekinthető arcnak számos változata van, de mindegyik érzékelhetően „félénk, gyönyörű és melankolikus” – ahogy Tanpınar jellemzi. Tanpınar úgy véli, hogy ezek a jellemzők İyem festményeit nemzeti kinccsé teszik.

Az 1950-es években İyem részt vett a Török Festők Kiállításán, Hollandiában. Később csatlakozott a Velencében és a San Paoloban megrendezett biennálékhoz is. Eközben kezdett el absztrakt és figuratív absztrakt festményeket készíteni.

Első szomorúarcú hölgyportréját az 1960-as években készítette, amelyek nehéz idők voltak a köznép számára. A bevándorló nők sokat szenvedtek a gyors modernizáció miatt. İyem női portréinak szomorú arca azonban kettős jelentéssel bír. Az egyik a szocialista-realista álláspont, míg a másik a személyes gyász, amely a művész húgának – számára felejthetetlen – halálából gyökerezik.

1973-ban megkapta a köztársaság ötven éves évfordulójának tiszteletére kiosztott díjat. Az 1980-as években országos hírnévre tett szert. 1997-ben a 7. Isztambuli Könyvvásár tiszteletbeli vendégművészeként hívta meg. Festményeit több alkalommal is bemutatták, többek között a Törökország számos városában megrendezett 5. Anatólia Zenei Fesztiválon. 2001-ben a „Visszatekintés Nuri İyemre” rendezvényen több mint 1500 festményét mutatták be.

İyem 2005. június 18-án Isztambulban hunyt el. Az Evin Művészeti Galéria – halála óta – évente osztja ki a „Nuri Iyem Festészeti Díjat”.

1 of 8