Milan Nič: nem éri meg bezárkózni

POZSONY- Milan Nič külpolitikai elemző szerint a menekültválság felénél tartunk csupán, s az EU jövőjét is meghatározhatja, miként birkózik megvele. A V4-es országok különutas politikájáról úgy véli, nem vezet sehova, mert ellentétes a fejlődéssel.

* Az EU néhány napja egyezett meg Törökországgal arról, hogy Ankara nem engedi át az Európába tartó menekülteket. Valóban megoldottuk ezzel a menekültválságot, ünnepelhetünk?

Pezsgőbontásra nincs okunk. A Törökországgal kötött egyezség azt mutatja, hogy az EU-nak fél évig tartott, amíg eljutott a kérdés rendszerszintű kezeléséhez és egy olyan közös megoldáshoz, amely hosszú távon is működhet. Ennek magas ára van. Három milliárd eurót adunk Ankarának, hogy az ország területén tartsa azt a kétmillió szíriai menekültet, akik már most különböző törökországi táborok lakói.

* Ezenkívül Ankara ígéretet kapott a vízumkötelesség fokozatos eltörlésére.

A török állampolgárok szempontjából ez volt a legfontosabb momentum. Persze, ez egy olyan folyamat lesz, amely menet közben bármikor leállítható. Az egyezmény tartalmazza továbbá, hogy újraindulnak Ankarával a befagyasztott csatlakozási tárgyalások. A Törökországgal megkötött megállapodás egyfajta kísérletnek is tekinthető, amely ha beválik, más országokra is alkalmazható lenne – elsősorban Libanonra és Jordániára, ahol további körülbelül 4 millió menekültet voltak kénytelenek befogadni.

* Képes lesz Ankara valóban visszatartani az EU-ba igyekvő tömegeket?

Törökország egy rendőrállam. Ha tényleg fel akar lépni az embercsempészet ellen azon a kis határszakaszon, amely a legközelebb esik Európához, megteszi. Csak néhány órával az egyezség megszületése után érkezett a hír, hogy a török partoknál 1300 bevándorlót és embercsempészeket fogtak el, ami nyilván nem véletlen. Ankarának tehát megvannak a kellő eszközei, erős titkosszolgálattal rendelkezik, mindezek bevetésével gátat tud szabni a migránshullámnak.

* Hosszú távon is működhet ez a megoldás?

Ez majd kiderül. Ami közvetlenül érezteti majd a hatását, az az Európába érkező menekültáradat megállítása. Ezzel egyidejűleg zajlik a határok lezárása Bajorországtól egészen Macedóniáig, ahol már csak a háborús zónákból érkezőket engedik át. Tudni kell, hogy Szíria körül jelenleg körülbelül hatmillió menekült halmozódott fel, akiket már különféle táborokban helyeztek el, Szírián belül pedig több millióan vannak olyanok, akik a háború folytán menekülni kényszerültek otthonukból. Ha ekkora tömegek érkeznének az EU-ba rövid időn belül, azzal Európa nem tudna megbirkózni. A jelenlegi mérleg az idei évre mintegy 880 ezer ember, ami négyszeres növekedést jelent a múlt évhez képest. Ez a trend várhatóan jövőre is folytatódik, ám a határok már nem lesznek annyira nyitottak.

* Mi Európában tulajdonképpen csak nyár óta észleljük, hogy van valamiféle menekültválság. Valójában melyik fázisában vagyunk most?

Valahol a félidőben. Azzal még el se kezdtünk foglalkozni, mi legyen a már itt lévő embertömegekkel. Igazából két ország van, amely a legnagyobb terhet vette a vállára, Németország és Svédország, s ezek mára megteltek. Most az a nagy feladat áll előttünk, hogy eldöntsük, mit kezdünk ezzel a helyzettel. Az egyik megoldás a kvótarendszer, ami azonban nem mindenki számára elfogadható. Nyilvánvaló azonban, hogy nem maradhat az összes ember két országban, tehát valamilyen megoldást találni kell.

* A V4-es országok láthatóan megtalálták a megoldást, mondván, nem a mi gondunk, oldjátok meg magatok. Mi lesz ennek a következménye?

A V4-es országok vezetői nagyban hozzájárultak a menekültellenes hisztéria fokozásához, miközben nem tettek semmilyen szolidáris gesztust. Ez a hozzáállás tovább gyengíti az EU-n belül a közös megoldások keresése iránti készséget. Ennek az erős migránsellenes álláspontnak a leghangosabb szószólója a magyar miniszterelnök, aki most azzal henceg, hogy Magyarország már hónapokkal előbb megtalálta a megoldást, amit most más országok is átvesznek. Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy az Angela Merkel által szeptember 4-én meghirdetett nyitás közvetlen kiváltó oka éppen a budapesti Keleti pályaudvaron kialakult tarthatatlan helyzet volt, ami a magyar hatóságok hozzáállása miatt fajult el. Egy biztos, Németország még sokáig emlékezni fog erre, aminek az egyik jele, hogy felmerült, a szolidaritást vállalni nem akaró országok esetében vizsgálják felül a különféle EU-s pénzek elosztását.

* Bizonyos vélemények szerint a V4-es országok hozzáállásukkal bizonyították, nem értek meg az európaisághoz.

Az ilyesfajta moralizálással óvatos lennék. Igaz, hogy az országok vezetői egyhangúlag léptek fel, azonban ha a társadalmakat nézzük, más a helyzet. Nálunk is érezhető a szolidaritás, amit például Andrej Kiska köztársasági elnök vagy a civil szféra képvisel, de ide sorolhatnék számos értelmiségi tekintélyt vagy akár a katolikus egyházat is. Látnunk kell, hogy ez a régió az elmúlt húsz évben sokkal több változáson esett át, mint Nyugat-Európa. Ugyanakkor az az elképzelés, hogy képesek vagyunk teljes mértékben elzárkózni anem kívánt külső hatásoktól, illúzió. Ha elővesszük a térképet, látjuk, hogy a gazdag és biztonságos Európa perifériáján helyezkedünk el, így nem tudjuk magunkat hermetikusan elzárni a külvilág elől. Az embereknek el kell magyarázni, hogy nincs szó teljes határnyitásról, de ez nem jelenti azt, hogy a szolidaritás jegyében ne fogadhatnánk be néhány embert. A polgárok tele vannak félelmekkel, s Orbán és Fico nem tettek mást, mint hogy tudatosan meglovagolják ezt. Ha megnézzük a két politikus népszerűségi adatait, világos a helyzet. Ez a politika azonban nem vezethet sikerre – nem tudunk elzárkózni, azért sem, mert itt van Schengen, amit mindenki meg szeretne őrizni. A schengeni rendszer azonban összeegyeztethetetlen azzal a politikával, hogy senkit sem akarunk befogadni. Sokkal jobb lenne, ha lenne egy átgondolt integrációs politikánk, amely a hozzánk érkezők beilleszkedését segítené.

A cikk folytatása>>>

ujszo.com