„Mi többet szeretnénk megmutatni a hátranyilazó ősöknél”- Interjú Fodor Gáborral, az Isztambuli Magyar Intézet igazgatójával

2015 szeptemberében nevezték ki az Isztambuli Magyar Kulturális Központ élére  Fodor Gábor turkológus-történészt, aki  a 19. és 20. századi török történelem kutatójaként számos tanulmányt publikált. Az intézet létrejötte után – rendhagyó módon – két évig igazgató nélkül működött. Erről a kezdeti időszakról, az intézetben megvalósult programokról, a tapasztalatokról és a jövőbeli tervekről beszélgettünk.

Hogyan lesz történészből kultúrdiplomata?

Az ELTE-n végeztem török és történelem szakon, de engem a kezdetektől az új- és legújabb kori magyar-török kapcsolatok érdekeltek mióta az egyetemet elkezdtem. Édesapám révén (Fodor Pál turkológus, történész, 2012-től az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója és az MTA BTK Történettudományi Intézet igazgatója. megj: szerk) pedig nagyon sok mindenkit ismertem ebben a körben, így inkább megtalált a lehetőség, mintsem kerestem.

Éltél huzamosabb ideig Törökországban?

Csak az egyetemi évek alatt. Előtte több, mint egy tucatszor jártam Törökországban, de csak pár hetet voltam kint alkalmanként.

A török szakot úgy kezdted el, hogy a nyelvet nem beszélted?

Így van. A török szakon alapvetően nagyon kevesen tudnak törökül, amikor elkezdik. A turkológia szakon egyébként két szakirány van. Van a filológia, ők foglalkoznak a török nyelvekkel, a régi szövegekkel, és van az oszmanisztika. Én az oszmanisztikán voltam, ez történelmi jellegű szakirány. Volt modern török nyelvóránk is a kezdet kezdetétől. Igazából az Erasmusszal kint töltött idő nagyon meghatározó volt nyelvtanulás szempontjából. Úgy gondolom, itt kell élni ahhoz, hogy az ember megtanuljon törökül.

Mit szóltál a felkéréshez? Te alapvetően történész vagy, vannak publikációid, a doktorit csinálod, van már neved a szakmában. Nem nagy kitérő ez a tudományos pályához képest?

Én szerettem a kutatói létet, de van egy izgágább énem is, például kijártam Törökországba is idegenvezetni. Nem voltam benne biztos, hogy alkalmas vagyok arra, hogy egész életemben a könyvtárban vagy a levéltárban üljek. Persze sokat olvasok, a mai politikától a 15. századi történéseken át minden érdekel, nemcsak Törökország, hanem az egész arab világ. Szóval ez egy nagy dilemma volt, és ez a felkérés most átvágta a gordiuszi csomót. Szakmailag pedig óriási megtiszteltetésnek tartom. Fiatal és dinamikus csapat van itt nagy munkabírással, de úgy gondolom, hogy tudjuk tartani a lépést a többi Balassi Intézettel. Az Isztambuli Magyar Intézet egyébként az egyik legfiatalabb, nincsenek kialakult struktúrák, nincsen jelentős számú magyar kisebbség, és a kairói intézet mellet az egyetlen, amely muszlim közegben működik.

2 éve nyílt az intézet, hosszú ideig nem volt gazdája, mégis megvalósultak programok, kiállítások, például a 2014-es könyvvásár.

Tényleg nagyon nehéz körülmények között jöttek ki a kollégák, akik itt vannak most is. Gyakorlatilag egy évbe telt, mire az intézet elkezdett a működés tekintetében úgy kinézni, mint egy kultúrintézet, de nyilván nehezítette a dolgokat az igazgatóválasztási hercehurca.

2014 novemberében jártam erre, éppen akkor nyílt egy fotókiállítás.

Kiállítások a kezdetek kezdetétől voltak, ezek megszervezése személyes kapcsolatok által – persze némi finanszírozással – tudott megvalósulni.

A programokat mi alapján szervezitek meg?

A Balassi Intézet részeként egy éves programtervet kell kidolgozni, gyakorlatilag naptárszerűen – ehhez persze kapunk segítséget, kiajánlásokat, más intézetekben már fellépett művészekről véleményeket.

A programterv összeállítása úgy zajlik, hogy összeülnek az intézet dolgozói és ötletelnek, milyen fontos évfordulókhoz milyen programok köthetők, utána tárgyalunk a konzulátussal, a nagykövetséggel, hogy ők milyen programokat terveznek, ebből alakul ki aztán az éves terv.

Miből finanszírozzátok ezeket?

Van egy kiajánlott költségvetésünk, első körben erre tudunk alapozni. Utána vannak a pályázati lehetőségek, legfőképpen az NKA és a Magyar Művészeti Akadémia. A konzulátus és a nagykövetség révén igyekszünk állami szponzorokat is bevonni.

Török támogatótok is van?

Igen, persze. Több olyan üzletembert is ismerek, aki például fordít magyarról törökre és imádja a verseket. Ők szívesen támogatják a magyar kultúrát.

Az intézet 2015 decemberében új helyre költözött. Mennyiben lesz más az élet Kağıthanéban?

Nyilvánvalóan profilváltás kell. Eddig az İstiklal sugárúton voltunk, ahol az aktuális kiállításra bejöttek naponta 100-an, 150-en. Bármit kitettünk a kirakatba, készült róla egy csomó kép, ami aztán meg is jelent a közösségi médiában.

Az új közegben nincs gyalogosforgalom, de ezzel szemben fontos szempont, hogy autóval megközelíthető. Sokkal nagyobb tereink vannak, teljesen más lehetőségekkel rendelkezünk itt. Ez egy modern épület, ahová összeköltözik az összes magyar jellegű intézmény, tehát a főkonzulátustól az Eximbankon át a kereskedőházig, mindenki egy épületben működik. Viszont ez kevésbé frekventált helyen van, másfajta reklámra lesz szükség.

Elsősorban mire gondolsz itt? A közösségi média szerepe fontos lehet…

Ez eddig is nagyon fontos volt. Fent vagyunk a Facebookon, az Instagramon, a Twitteren.

Mennyi követőtök van a Facebookon?

Körülbelül 2000. Próbálunk akciókat, ajándékokat, ösztönzőket kitalálni. Tervezzük, hogy a Törökországban fellelhető minden magyar vonatkozású épületet, emléket egy applikációba felteszünk – egy helymegjelölés, egy fénykép és egy rövid leírás formájában. Ezt egy internetes felületre feltöltjük majd, és a későbbiekben mobil alkalmazás is készül hozzá.

Lesz olyan missziója az intézetnek, hogy a Magyarországon turkológia szakot végző hallgatóknak segít, ha ki szeretnének jönni – kutatni például?

Megpróbálunk mindenben segíteni, nem csak a fiataloknak, hanem az otthon dolgozó turkológus-oszmanista kör munkáját is segítjük, például a kutatáshoz szükséges anyagok beszerzésével, elérhetővé tételével.

Mennyire juttok ki az intézet falain kívülre?

Erre is vonatkozik a profilváltás. A városközponttól messzebb vagyunk, de igyekszünk majd egyre több közös programot szervezni másokkal, külső helyszínekre is egyre inkább kimenni. Kocaeliben, Rodostóban is voltak már programjaink.

Erről mesélj egy kicsit többet!

Van négy város, ahol magyar múzeum van. Osmaniye elég nehezen elérhető, de jövőre oda is tervezünk egy Bartók-koncertet. Isztambulhoz relatíve közel van Kocaeli és Tekirdağ, azaz Rodostó, ahová szintén szeretnénk évente több programot vinni, mivel országos hatáskörrel rendelkező intézmény vagyunk. Kütahyában pedig a következő hónapokban nyílik meg a Kossuth Múzeum új kiállítása.

Van-e lehetőségetek nemzetközi kulturális eseményeken megjelenni?

Isztambulon belül az európai országok képviseletei által szervezett egyik legfontosabb programsorozat az Európa Nap, illetve a European Day of Languages, ahol mindig van magyar stand. Isztambulban és Ankarában is van nemzetközi filmfesztivál, ahová mindig küldünk magyar filmeket. Vannak különböző fesztiválok itt Isztambulban, például a Beyoğlu Fesztivál vagy a Fotóhónap, ahol szintén szoktak magyar programok lenni. Novemberben az İzmiri Rövidfilm Fesztiválon külön magyar szekció volt: a BuSho Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjnyertes filmjeiből vetítettek egy másfél órás válogatást, óriási sikerrel.

Az irodalom népszerűsítésével kapcsolatban mik a tervek? Lesz-e például könyvtár?

A könyvtár megvalósításával kapcsolatban első célunk, hogy a Törökországban megjelent magyar könyveket kezdjük el szisztematikusan gyűjteni. Most jelenik meg Dursun Ayan bibliográfiája, ami a török fordításban megjelent magyar könyveket szedi lajstromba, ez 300-400 könyvet jelent. Az interneten is igyekszünk felkutatni a korábban megjelent könyveket, a könyvfesztiválok alkalmával igyekszünk az újakat megszerezni. A következő cél a törökről magyarra fordított művek összegyűjtése és végül a könyvek kölcsönözhetővé tétele.

Milyen kép él a magyarokról a köztudatban, mit tapasztaltok?

Van egy intellektuális, könyvet olvasó, világ felé nyitott réteg, ők például nagyon szeretik a magyar verseket, Petőfit, József Attilát. De ha statisztikát csinálnánk, akkor 99% Attilára és a hunokra asszociál, illetve általános vélekedés, hogy Magyarország az kis Törökország.

Van még dolgunk… Mi többet szeretnénk megmutatni a hátranyilazó ősöknél. Gyakorlatilag mondhatjuk, hogy minden programunk meglepetés.

Az a tapasztalatom, hogy vannak viszont olyan megnyilvánulások, amire figyelni kell. Nekünk elsőre nem tűnik fel, de rengeteg magyar filmben előjönnek olyan dolgok, mint a disznóvágás, a pálinka, vagy akár egy erotikus jelenet. Most, hogy itt vagyok és már más szemmel nézem a dolgokat, érzékelem, hogy ez itt esetleg sértőnek vagy undorítónak számít. Ugyanakkor ez is a magyar kultúra része, de amit például Isztambulban levetíthetünk, nem feltétlen küldeném el vidékre. Tudni kell ilyen szemmel is nézni a dolgokat.

Novemberben a Visegrádi Négyek Filmfesztiválon a Taxidermia is lement. Hogy fogadták?

Mi is úgy voltunk vele, hogy egy kicsit erős, de ez egy nemzetközi filmfesztivál volt, közép-európai filmekkel. Nem akarunk mi tabudöntögetők lenni, de ez is a magyar kultúra része, ez még bele kell hogy férjen. Teltház volt, fiatalok, idősebbek egyaránt beültek megnézni.

Alapvetően azonban keressük azokat a dolgokat, amik összekötnek.

Pintér Tamásnak (építész, az Oszmán-török építészet Magyarországon című kötet rajzolója, megj: szerk) is volt itt egy előadása, meghirdettük az építészkaron, tele volt az előadó.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit az intézet működéséhez, a nyelvtanfolyamokhoz!

Az intézetben 2-3 magyartanár segítségével működnek a nyelvtanfolyamok több turnusban, több szinten, választhatóan hétvégén vagy hétköznap. 30-40-en járnak, elég széles a paletta, a diáktól a nyugdíjasig mindenféle hallgatónk van.

Erre vonatkozóan is rengeteg tervünk van. Szeretnénk a magyar nyelvet az egyetemi oktatás részévé tenni Isztambulban és más városokban is, mert sok olyan egyetem van, ami csak olyan országgal köt Erasmus-szerződést, aminek a nyelvét tanítja. Szeretnénk elérni, hogy a Tömernél legyenek magyar nyelvű kurzusok Ankarában és Isztambulban is. Ezzel együtt nagyon fontosnak tartjuk az egyetemi kapcsolatok fejlesztését. Szeretnénk egy körülbelül másfél órás kedvcsináló előadást tartani a magyar egyetemekről, főiskolákról, ezzel kimennénk a török egyetemekre, hogy a török hallgatók értesüljenek ezekről a lehetőségekről. Ott van a Stipendium Hungaricum, amelynek révén ingyen tanulhatnának – ez Törökország esetében 150 helyet jelent, ezt a kontingenst ezidáig nem sikerült betölteni.

Isztambulban is és Ankarában is van török-magyar baráti társaság, a tagok közül sokan a 80-as, 90-es években Magyarországon tanultak és azóta a szívügyük a magyar kultúra. Ez a kultúrák közötti kapcsolatok ápolásának egyik mozgatórugója.

Milyen más ötletek vannak még?

Ez egy tapogatózó év lesz. Szeretnénk szorosabb együttműködést kialakítani a többi kultúrintézettel, kiemelten gondolok itt a Visegrádi Négyekre. Aztán ott van a sport, ami szívügyem, apropó lehet a magyar futball napja, az itt játszó játékosok, itteni csapatok korábbi magyar edzői – megemlékezés, közös programok, valamint Budapest olimpiai pályázata.

2016-ban sok nagy évforduló van, ezekre is próbálunk programokat építeni.

Most lesz Szigetvár ostromának 450-ik évfordulója – mind Szulejmánra, mind Zrínyire emlékezünk majd, például konferenciákat szervezünk. A Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet megalakulásának 100-ik évfordulója, – ez az elődje a mostani magyar kultúrintézetnek – aminek egyik első ösztöndíjasa Kós Károly volt, akinek van egy Isztambul kötete, ami törökül is megjelent, ezt egy kiállítás keretein belül szeretnénk bemutatni és e köré különféle programokat szervezni. Rákóczi születésének és újratemetésének is évfordulója van, szeretnénk a Rodostói Cseresznyefesztiválon is aktívabban részt venni, mint eddig.

Tervezünk egy állandó magyar innováció és design kiállítást, ami abszolút modern, 21. századi köntösben, a kreatívipar magyar termékein keresztül mutatná be Magyarország kultúráját, természeti szépségeit, turisztikai lehetőségeit.

A könyvkiadás támogatása szintén kiemelten fontos, négy nagyobb és számos kisebb projektünk is van. Törökországban megjelent például Bartókról egy könyv, ezt szeretnénk újra kiadatni, ott az említett Kós Károly-kötet, van Örkény-projektünk, történelmi jellegű könyvek török nyelvű fordítását is tervezzük, illetve a Pintér Tamás-féle törökországi magyar emlékeket összegyűjtő kötet elkészültét is támogatjuk. A magyar szépirodalom törökországi megjelenését is elősegítjük azzal, hogy megkeressük a török kiadókat egy-egy művel és beszállunk a finanszírozásba.

Ezen kívül a lehetőségek köre nagyon tág, a teljes kultúrát lefedi, a zenén, színházon át a gasztronómiáig.

Az intézet honlapja>>>

Kertész Erika – Türkinfo