Menekültügyek: Egy afgán fiú története

Debrecen határában az egykori szovjet laktanya jelenleg menekülttáborként működik. Az [origo] itt találkozott Falsival, egy tízéves afgán fiúval és édesanyjával. A fiú veséjében egy ötcentis ciszta van, amelyet folyamatosan ellenőrizni kell, a vizsgálatok egy részét és egy esetleges operációt viszont nem támogat a tb. A törvény a befogadotti státuszban lévő családnak csak a sürgősségi ellátást teszi lehetővé.

Egy kisfiú a debreceni táborban

Mi is van Debrecenben? A debreceni befogadó állomás átmenet a zárt békéscsabai és a már menekültnek nyilvánított emberek integrációját elősegítő nyitott bicskei tábor között. Debrecenben jelenleg mintegy 800 ember él, többségük kérelmező, és akad néhány befogadotti státuszban lévő család is – ők jelenleg arra várnak, hogy eldőljön további sorsuk. Innen útjuk vagy hazájukba, vagy a bicskei integrációs táborba vezet. Utóbbiba abban az esetben, ha megkapják az oltalmazott vagy a menekültstátuszt. Kérelmező nem, befogadott dolgozhat munkavállalási engedéllyel, ugyanolyan feltételekkel, mint más külföldi állampolgár. Ugyanakkor a munkaerőpiacon nincs nagy kereslet a magyarul nem vagy csak kicsit tudó és gyakran szakképzetlen emberek iránt. A debreceni tábor nyitott, 24 órára el lehet hagyni, azon túl viszont csak a táborvezetés engedélyével. A tábor területén naponta kétórás ambuláns orvosi ellátás működik, ha a tábor lakóit szakorvoshoz küldik, tolmács nélkül nemigen boldogulnak, ezért, ha kérik,a Menedék Egyesület munkatársai elkísérik a betegeket a vizsgálatokra. Minden felnőtt havonta 7200 forint zseppénzt kap, a befogadotti státuszban lévő gyerekeknek ez az összeg 14 éves koruk fölött jár. Az afgán tévén látható összes slágert kívülről fújja, mivel énekes szeretne lenni, amúgy pedig biciklizni és focizni szeret legjobban Falsi, egy menedékjogot kérő afgán család középső gyereke. A fiú szüleivel, nyolcéves öccsével és 15 éves bátyjával kilenc hónapja él a debreceni táborban. Minden nap legalább egyszer kilép a kapun, mert Debrecenbe jár iskolába, néha biciklijén elviharzik a boltba, de előfordul, hogy kelletlenül hagyja el a tábort, mert anyja orvosokhoz viszi. Falsi jobb veséjében ugyanis van egy ötcentis ciszta. Az elmúlt években nem sok időt töltött iskolapadban: családjával körülbelül hét évvel ezelőtt hagyta el Afganisztánt, majd hat évig hivatalos papírok nélkül élt Iránban, ahol testvéreihez hasonlóan nem járhatott iskolába, asztalos apja viszont talált munkát. „Tudtuk, hogy papírok nélkül előbb vagy utóbb tovább kell állnunk” – mondja Falsi 34 éves édesanyja, a nyugodt és mosolygós Ferzone a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület narancssárga falú debreceni irodájában. Papírok nélkül embercsempészekkel Magyarországra Szűk egy évvel ezelőtt az apa bevételeiből félretett pénzből a család ismét útra kelt: előbb embercsempészek segítségével Törökországba mentek, ahol egy szobában töltött 27 nap után a Balkánon át jutottak Magyarországra. Összesen két hónapig tartott az út Irántól a magyar határig, és alighogy az embercsempészek kitették őket, rendőrökbe botlottak. Szerencséjükre. „Összességében nagyon sokat gyalogoltunk az út alatt. A nagyobbik fiam asztmás, és a nagy gyaloglások nem tettek jót neki. Törökország egy részén autóval vittek minket, de olyan is volt, hogy csak mentünk étel és víz nélkül. Amikor átléptük a magyar határt, a rendőrök Békéscsabára vittek minket, ahol a legnagyobb fiam rögtön kórházba került, mert a sok gyaloglás és a víz hiánya miatt nagyon felerősödött az asztmája. Akkorra már elhagytuk a gyerekek ruháival megpakolt két bőröndöt, az összes poggyászunk egy válltáska volt” – mondja akadozva oroszul Ferzone családja történetét. Apját és nagybátyját megölték, Iránban maradt anyjáról és egyik testvéréről pedig hónapokkal korábban hallott utoljára. Azóta nem működik az a mobilszám, amin addig hívni tudta őket. Nem nevezi háborúnak a háborút, helyette problémát emleget, a tálibokat is csak egyszer említi, amikor arról beszél, hogy miattuk nem tudott iskolába járni, mert elvették az afgán nők valamennyi jogát. Férjével az iszlámról áttért a katolikus vallásra, az azonban nem derül ki, hogy ez még Afganisztánban történt-e, vagy utána. „A problémák előtt nagyon szép életet éltünk, volt saját házunk. Aztán elkezdődött a fejetlenség, és nagyon veszélyessé vált minden: elfoglalták a házunkat az akkor hatalmon lévők. Nagyon féltettük a gyerekeinket, mert voltak olyan ismerőseink, akiktől elrabolták a gyerekeket. Nem volt víz, nem volt villany. Egyszerűen nem volt ott tovább maradásunk” – mondja. Magyarul tanulnak, és maradnának „Harasó” – vágja rá mosolyogva, amikor családja debreceni életéről faggatom. Reggelit, meleg ebédet és főleg konzervekből álló vacsorát kapnak, az ötfős család kollégiumi körülményekhez hasonlóan egy szobában él az egykori szovjet kaszárnyában, ahol a zuhanyzók, közös helyiségek a folyosón vannak. Nemrég kérvényezték, hogy átkerülhessenek a kicsit komfortosabb részre az egyesület irodája mellé, ahol saját konyhasarokkal, zuhanyzóval és vécével felszerelt lakásokban élnek a családok. Ferzone és férje tagjai annak a kilenc felnőttből álló csoportnak, amelynek tagjai a tábor 800 lakója közül magyar nyelvtanfolyamra járhatnak.