Megéltem a török románcot: „Semmit sem bánok, ez egy hatalmas élettapasztalat nekem” I. rész

Ki ne hallott volna már olyan történetet, ahol a főhősnő sírva temeti arcát a kendőjébe, mert a török lovagja csúnyán átejtette. Más vallás, más világ – „felejtsd el, fiam!” És vannak azok, akik hercegnőként ülnek a török legény tenyerén, mert az bizony ott hordozza őket – „az élet szép és jó, keleti hercegem!”

Bármilyen is legyen a békacsókolós történet – átváltozós, nem átváltozós –, egy biztos, aki kapcsolatba kerül velük, nem tudja többé kitépni magából. Belső, intim titkok ezek, néha fájnak, néha simogatnak, de elmesélőik mindenképpen tiszteletet érdemelnek, amiért megengedik, hogy bepillantsunk életükbe.

A főhősnők története évekkel ezelőtt kezdődik, akkor még megválaszolatlan kérdések sokasága nehezítette a törékeny párkapcsolatok kibontakozását. Vajon mi történt velük azóta? Lányok, nők, akik nem csak az életükről mesélnek, de azt is megosztják velünk, hogy mit szűrtek le az egészből – ennyi idő után.

„Semmit sem bánok, ez egy hatalmas élettapasztalat nekem”

BIANKA határozott léptekkel érkezett, magabiztosan ült le mellém a padra. Kutatóan nézett a szemeim közé, éreztem, hogy nekem kell megtörni a csendet és mesélni magamról, hogy oldódjon a feszültség. Mindketten ellazultunk, a tekintete megenyhült. Némán ültünk pár pillanatig, láttam rajta, ahogy homlokát ráncolva szedi össze a gondolatait. Ha vagyunk olyan viszonyban, biztatóan a vállára teszem a kezem, épp csak annyi hiányzott, hogy a réveteg tekintet mögül meginduljanak a szavak.

 „Nos, az illető úr nem konkrétan török, hanem kurd. Mindenki azt tanácsolja, hogy vigyázzak vele. Csak azt nem konkretizálja senki sem, hogy pontosan mire.” – hangzott el néhány évvel ezelőtt az első kérdése, amikor beszélgetni kezdtünk. Így folytatta:

„A kisajátítást nagyon is megtapasztalom, és azt is, hogy meg akarja mondani, hogyan éljem az életem, sőt, mit viseljek, hogy hordjam a hajam.”

És ez sajnos mostanra már-már meg is ölte a kapcsolatunkat. Igyekeztem megérteni őt, de túl sok mindenben különbözünk. Vannak nők, akik nem bánják, ha alárendelt viszonyban élnek egy kapcsolatban, én viszont nem vagyok ilyen. Nem tűröm ezt el senkitől. Az én esetemben ez a kapcsolat egy kurddal nem jön össze. Elvárja, hogy mindenben én alkalmazkodjam hozzá, nem tisztel, nem becsül meg. Sajnos nagyon a végét járja a kapcsolatunk, pedig még csak 3 hónapja tart.”

A heteken át tartó beszélgetésünket akkor ezekkel a gondolatokkal zárta: „A kapcsolatom a fiúval körülbelül a végéhez ért az elmúlt hetekben. Nem tisztel, nem tart sokra, nem hisz bennem, és enélkül egy kapcsolat nem kapcsolat. Ráadásul az sem segít sokat, hogy erős egyéniség vagyok, aki nem tűri jól, ha alárendelt szerepet próbálnak ráhúzni. Semmi energiát nem fektetett a kapcsolatba az utóbbi időkben, a munkájának él, engem teljesen elhanyagol, pedig még csak rövid ideje vagyunk együtt. Nagyon máshogy látja és értékeli a világot, az életet. De semmit sem bánok, ez egy hatalmas élettapasztalat nekem. Valamiért így kellett történnie.”

Mi történt az elmúlt 3 évben? A történet valóban véget ért itt? (A folytatásért kattints ide!)