‘’Maradandó kárt akarnak okozni a testemnek a börtönben’’ – Interjú Aslı Erdoğan íróval

A kurd szimpatizáns Özgür Gündem magazinra lecsapó rendőrök a napilap tanácsadó testületében tevékenykedő Aslı Erdoğan regényírót is őrizetbe vették. Erdoğan a török bíróság döntése alapján a bakırköyi női börtönben, előzetes letartóztatásban várja tárgyalását, írja a Reuters. A vád  ‘’terrorszervezetben való részvétel és a nemzeti egység aláásása.’’ Közben az Özgür Gündemet bezárták, mert állításuk szerint propaganda szócsőként a kurd fegyveres mozgalmat, a PKK-t szolgálta.

Egy héttel börtönbe kerülése után, Aslı Erdoğan ügyvédjén, Nesrullah Oğuzon keresztül válaszolt a Cumhuriyet riporterének, Seyhan Avşarnak kérdéseire. Orvosságait és cukorbetegsége miatt szükséges külön diétáját nem kapja meg, egyszemélyes börtöncelláját pedig nem hagyhatja el. A politikai foglyokkal való kíméletlen bánásmód mindennapos Törökországban, ezt mutatják azok a lesújtó körülmények is, melyek közé a világszerte ismert regényíró kényszerült.

Egy börtöncellából nézve, hogyan határozná meg a szabadságot és a demokráciát?

Tolsztoj egyik regényében, egy fogoly hangjàn így szól, „Nincs abszolút szabadság, sem abszolút rabság.” Az ember megérti, hogy a szabadságot bennünk van, és még a legfélelmetesebb körülmények is megélhetők olyan személyes tapasztalatként, mely a szabaddá váláshoz vezet.

A demokrácia? Egy vicc.

Amikor a bíró előtt állt, gondolta volna, hogy a vádak alapján börtönbüntetésre ítélik?

Még azelőtt, hogy az ügyésszel találkoztunk volna, az ügyvédek felvilágosítottak arról, hogy a sajtótörvény 11. cikkelye alapján nem vagyok felelős azokért a cikkekért, amiket az Özgür Gündem publikált, ezért szabadon kell hogy engedjenek. Minden jel arra mutatott, hogy kiengednek: a rendőrök viselkedése, a kihallgatás és Sezgin Tanrıkulu (CHP-és törvényhozó) lazasága, valamint az a tény, hogy olyan cikkeket is felhoztak ellenem, amelyek nem is képezték a nyomozás részét; az egyik cikk amivel megvádoltak a Kara Kargaban jelentek meg. Ráadásul tényközlő cikkeket írok amiket hírekre alapozom, véleménynyilvánítás nélkül. Ezen felül, az Özgür Gündemnél tartott razzia során őrizetbe vett többi munkatársamat szabadon engedték. Aztán mikor az ügyész elrendelte a letartóztatásomat, sokkot kaptam és elájultam, mert leesett a vércukorszintem. A bírósági tárgyalás első 15-20 percében nagyon ideges voltam, a törvényre hivatkozva folyamatosan védekeztem. Aztán hirtelen ráeszméltem, hogy a letartóztatásomnak semmi köze nem volt a törvényhez. Azért kerülök börtönbe, mert felül így határoztak. Abban a pillanatban elillant minden félelmem. Tisztán láttam, hogy semmi rosszat nem követtem el.

Rengetek civil szervezet, politikus, egyetemi tanár, jogtudós és író támogatja az Önért indított Szabadságőrzőt. Ez hogy esik Önnek?

Mindenkinek aki részt vesz benne, üdvözletem, hálám és szeretetem küldöm. Még innen a börtön cellából is érzem a felém áradó jóindulatot. Csak azok ismerik ezt az érzést, akik már ültek börtönben.

A külvilágból érkező minden kis nesz, illat, szó magát az életet jelenti idebent.

Egyszer a Silivri Börtön előtt én is részt vettem a Szabadságörzőben Can Dündar Cumhuriyet főszerkesztő és Erdem Gül tudósító miatt, akiket azért börtönöztek be, mert megírták, hogy a török titkosszolgálat fegyvereket szállít a szíriai ellenzéki erőknek. Akkor, mintha csak megéreztem volna, azt mondtam magamnak, akár kint vagyunk, akár bent, mindannyian börtönben élünk. Ti kívülről, mi pedig innen belülről, átalakíthatjuk börtönünket a szabadságért vívott küzdelem üvöltésévé. De ez csak közösen sikerülhet.

A bakırköyi börtön hírhedt arról, hogy embertelenül bánnak a rabokkal. Ön személyesen tapasztalta ezt, vagy látott erre példát mióta benntartják?

Engem nem bántalmaztak, de nem kapok elegendő vizet, miközben egészségügyi problémáim vannak. 10 éve emésztési rendellenességgel küzdök, az emésztésem és a hasnyálmirigyem nem működik rendesen, viszont nem kapom meg a gyógyszereim. A megfelelő diéta nélkül a cukorbetegségem is rosszabbodni fog. A joghurt az egyetlen, amit itt bent meg tudok enni. Az ágyamon vizeletfoltok vannak. Mióta behoztak, nem engedtek ki az udvarra. Úgy kezelnek, hogy a testem végül maradandó károsodást szenvedjen. A körülmények már régen összetörtek volna, ha nem állnék konokul ellen.

Ön azt kérte, hogy helyezzék át a többi politikai fogvatartott közé. Miért?

 Hozzá vagyok szokva az egyedülléthez, mert egy írónak magányra és csendre van szüksége. De a körülmények megviseltek, szerettem volna ha átkerülök a többiek közé.

Hallott a robbantásról Gaziantepben? Immár egy esküvő vált az erőszak célpontjává. Ön mit gondol erről?

A gaziantepi támadásról más raboktól hallottam, mert egyenlőre nem jutottam hozzá újságokhoz. Januárban jöttem vissza Törökországba és ez már a hetedik súlyos incidens az év nyolcadik hónapjának letelte előtt. Sajnálatos módon az is sejthető, hogy nem ez volt az utolsó. Elszomorít, hogy Törökország olyan országgá válik, ahol senki sincs biztonságban.

Kapott leveleket, mióta börtönben van? Kitől, és ez hogy esett Önnek?

Rengeteg levelet kaptam. A Szabadságőrző által nyitott naplóban is kedves üzeneteket hagytak de ezeket még személyesen nem láttam, az ügyvédem olvasta nekem fel őket. Fiatal korom óta nem hatódtam meg ennyire semmitől. Mindegyikre válaszolni fogok.

Látta a Press című filmet [az Özgür Gündem újságról szól a 90-es években]? Hogyan változott azóta a sajtószabadság helyzete?

A 1990-es években, aztán 2011-2012 között, körülbelül száz újságíró ült török börtönökben. Az elnyomás mértéke mára felerősödött, a módszerek megváltoztak. Az állam hallgatólagos hozzájárulása mellett elkövetett, újságírók elleni merényletek helyett, ma tömeges letartóztatásokkal terrorizálják a sajtót. Ez nem csak a szocialista beállítottságú vagy kurd sajtót érinti, az egész mainstream média felett ott lebeg Damoklész kardja.

Manapság akkora bátorság kell az újságíráshoz Törökországban, ami már az őrültség határát súrolja.

Persze a kurd sajtót rendületlenül támadások érik, ez nem változott semmit a 1990-es évek óta. Mégcsak hivatalos sajtónak sem ismerik el.

Melyik dalokra, írókra, költőkre gondol sokat a börtönben?

Erre a kérdésre még nem tudok válaszolni. Tudatosan nem engedem magam szép dolgokra, dalokra vagy versrészletekre emlékezni. Amikor őrizetbe vettek, megkértem egy kurd lányt, énekeljen nekünk. Mindannyian sírtunk közben. Ha meghallanék egy dalt, valószínűleg most is elsírnám magam.

Van valaki a világon, akit, ha tehetné, megkeresne vagy akihez szívesen fordulna most?

Örülök hogy már nem vagyok fiatal. Nincsenek gyerekeim és a jelen körülmények között nem Kafka az, akihez szívesen fordulnék. Inkább a házastárs, gyerekek, az anya felé húz az ember szíve. Mivel nekem nincsenek gyerekeim és házastársam, hiányzik anyám és a már kimúlt macskám. Apámat nagyon rég nem láttam, rá is szoktam gondolni.

Mit fog csinálni, amikor kiengedik?

Csináltatok egy tetoválást a bal karomra, olyat, mint amit Auschwitzban kaptak a női rabok. Az enyém ’’16.08.2016’’ lesz, a dátum, amikor a rendőrök rámtörték az ajtót otthon. Azt hiszem, nem íratom ki teljesen a 2016-ot, ez túlságosan fájna. (A riport keszítője, Nesrullah Oğuz jegyzetei szerint, ezt Erdoğan mosolyogva mondta)

Üzen valamit a barátainak?

Tudom, hogy együttéreznek velem. Tisztában vagyok az erőfeszítéseikkel, őszinteségükkel és érzéseikkel, amiket az üzeneteiken keresztül sugároztak felém. Bár unalmasnak hangzik, köszönöm nektek, nélkületek elvesztem volna.

Forrás: voiceofjiyan.com

Fordította: Horváth Bálint – Türkinfo