Magyarország várai – Siklósi vár

A keresztények ösztönzésére a vár és város lakosai Eszék, Dárda, Szerém vidékét pusztítani kezdették. Végre a 950. esztendőben Szulejmán szultán Valpo várát meghódítván, Siklós vára felé fordította gyeplőjét, és ostrom alá fogta. Mikor Szulejmán Siklós völgyében sátorát felállította, hét napig igen heves harc volt, s hála istennek, azon évben Rebi-ül-ákhor hó 4-ik napján (1543. július 7-én) az alsó várat Allah segítségével elfoglalta.

Az egész lakosság a felső sziklára vonult, s a belső várba zárkózott, míg végre a negyedik napon a várat kegyelemre feladták, s kulcsait a Padisah ő felségének átadván Szigetvár várába mentek.

A 950. esztendőben, Szulejmán kán összeírása szerint e Siklós a budai elájetben volt, utóbb pedig az 1009. évben (kezdete 1600. VII. 13. – vége 1601. VII. 1.), Mohamed szultán kán idejében Kanizsa vára elfoglaltatván, jelenben a Kanizsay pasának vojvodasága. Van kethkudája, a budai katonaság szerdárja, muhteszibje, parancsnoka, 150 várkatonája, előkelősége. Siklós vár földje. Egy tágas síkságnak egészen a közepén, az égig felnyúló magas vár ez, melynél a belső vár magas csúcsáig menve háromszoros, erős kőfal emelkedik. A belső vár magas halma csúcsban végződő kőből áll. A régi időkben e vár a királyok saját palotája volt.

A belső várban számos csarnok és tanácsterem ékeskedik, különféle aranyozott kis szobákkal, szép kilátást nyújtó tornyocskákkal és erkélyekkel díszített, bámulatot keltő palota ez. Északról Pécs vára, délkeletről Valpo vára látszik. Azon oldalon igen erős, töméses fala van. A palota tetejét különféle keramit fedi. A belső várban Szulejmán kán dzsámija, a parancsnok, a kethkuda és müezzinek házai, a fegyvertár és élelmiszerek raktárai vannak. Itt van egy kút is, amelynek mélysége teljes nyolcvan öl, sziklába vágták, s vize mint az életvíz. Nagy folyó módjára folyik a vize, és senki sem tudja, hogy honnan jön s hová megy. E vár árkában egy nagy báljemez ágyú néz az égre. E magas várnak hídon megközelíthető három kapuja van. Siklós alsó vára. Hármas vár. Összesen tizenhét erős, magas tornyát a csúcsig deszka borítja. Mikor Szihráb Mohamed pasa Kanizsay váli volt, akkor fedette be a tornyokat deszkával. Az erős bástyák között száz-száz lépés az út. E számítás szerint az alsó várnak körülete ezerhétszáz lépés. E vár körül csupa mély és széles sziklaárok húzódik, mely mélységes mély gödör. A keleti oldalon egy kapuja vagyon. Belül jó vizű kút várja a szomjasokat. A kapun kívül csigás fahíd van, melyet éjszakánként felvonatnak. E várban összesen ötven, kert nélküli, deszkazsindellyel fedett, alacsonyabb-magasabb szép ház található. Hét imahelye közül első a Szulejmán kán dzsámija, melyet templomból alakítottak át egy kis dzsámivá, ugyan nem díszes, de van benne egy különösen szép részlet. A vár fölött magas óratorony emelkedik. Van egy egészséges vizű csorgókútja, melynek verses felirata (tárikhja) így szól. Akarod tudni, vándor, kit dicsér ez a kút itt, Omer aga nagy lelkét, Allahnak ezzel kedvez, Ki jót iszik belőle, az mától jóra buzdít, Haszán s Husszein áldja, mert jó az emberekhez. (1051. esztendő)

Erről és még sok másról tudósít Evlia Cselebi, a tudós utazó, miközben leírja a külső várost, az eszéki, a pécsi és a szigetvári kaput, a külváros hét városrészét, melyből öt iszlám, kettő pedig keresztény. Oly szépen és érzékletesen írja le az általa látottakat, hogy érdemes tovább olvasni a siklósi úti beszámolót. „800 deszkatetejű és deszka udvarkerítésű alacsonyabb-magasabb tágas ház van benne, melyek mindegyikénél a paradicsomhoz hasonló kert van. Hét dzsámija van: az első a Malkuds bég dzsámija, mely egy liget közepén áll és valóságos rózsaliget dzsámi. Ólomtetejű magas házat magába foglaló ez a dzsámi. Ezután az Eszki Iszkander dzsámi szintén régi imahely. A többiek városrészi mecsetek. Van három medresze (főiskolája). E városban a tudósokat megbecsülik, de igazában tudósa nincs, csakis kezdő tudományos emberei vannak. A három derviskolostor és egy elemi iskolája mellett egy kisebb levegőjű, jó fürdője is van, valamint két fogadója néhány szobával, melyben a jövő-menők megszállnak. A negyven bolt mellett olyan patkolókovácsa van e városnak, akinek a világon sincs párja. Lakossága potur – moszlimmá lett bosnyák – nyelven beszél, a határszéliek ruháit viseli, és kereskedésből él. Vendégeskedők, barátságosak, vitéz emberek. A város levegője oly kellemes, mint Pécsé. Pécs északra öt óra ide…”

Meg kellene köszönni Evlia Cselebinek ezt a pontos, szép, néha költői leírást, nemcsak a várról, de a városról és az emberekről. 1663–64-ben született ez az útleírás. Akkor már a török régóta úr volt Siklóson. Fejtsük fel az utókor számára az idő szövetét, hadd lássuk, kik építették és mikor a várat? És hogyan száguldott át a város fölött a történelem kereke. Mert forgott alaposan… Most hagyjuk állandó kísérőnket, efendi Cselebit. Csukjuk be a könyvét. Menjünk vissza a régmúltba. Siklós egyike a legszebb, legegységesebb és legépebben maradt várunknak. Mintha nem fogott volna rajta az idő. De ez csak az első látszat. Örök őrvár volt a Dráva síksága fölött. Messzire tekintő, főúri várnak épült a kezdetekben. Sokféleképpen nevezték: Soklos, Soklyos, Suklos, Siklós. 1191-ben említi először oklevél. A Kán nemzetségbeli Suklósiak várának épült. Hogy a vár adott nevet a gazdának, vagy fordítva történt, nem tudható. Valószínű, hogy a helységről vették nevüket a Siklósiak. 1294-ben várat említenek itt, melynek Siklósi Gyula várispán a gazdája. Hogy csakugyan állt itt román kori vár, azt a későbbi ásatások bizonyítják. A pincében látni a román kori vár falait, ott, ahol ma a múzeum déli szárnya található. Itt állt az első palota! 1387-ben Zsigmond király elkobozta a várat addigi gazdáitól, és a Gara-családnak adományozta. Garai Miklós erejét, hatalmát, vagyonát többek között arra használta, hogy korának megfelelő gótikus lovagvárat emeljen a nagyharsányi síkságból kiemelkedő várhegyen. Új és új szárnyakat emeltetett, s utódai is folytatták a várépítést, hatalmassá növelve az épületegyüttest. Kaputornyot építettek, körülárkolták és körbekerítették a várdombot. A hatalmas falakat tornyok törték meg, pártázatos, lőréses bástyák tették védhetővé. A várfalat vizesárokkal is körbekerítették. Hatalmas barbakánt emeltek a felvezető út védelmére. Mintha egy eljövendő ostromra készültek volna.

Siklós korának egyik legkorszerűbb vára volt. 1401-ben híres foglya lett: április 28-án a Zsigmonddal elégedetlen főurak elfogták a királyt. Előbb Visegrádon őrizték, majd Garai Miklós (akkor macsói és szlavóniai bán) a zendülőket rábeszélte, hogy bízzák az ő kezére, s így került a siklósi várba, nem vasravert fogolyként, hanem védőőrizetbe. Ősszel Pápára vitték. A király országgyűlést hívott össze, ahol közkegyelmet adott az ellene vétkezőknek, majd Garai Miklóst nádorrá tette. A Garaicsalád kígyós címerpajzsa a kápolnában díszlett. A ma is gyönyörű kápolna újjáépítve, restaurálva fogadja a vár látogatóit. A vár régi és mai csodája a palota falán ékeskedő gótikus zárt erkély. Ide egy asszonyt kell elképzelni a nézelődőnek, hercegkisasszonyt vagy grófkisasszonyt, és tökéletes a látvány hitele. Itt is ott van a Garai-címer, ahogyan oly szépen leírta Czeglédy Ilona a siklósi várat bemutatva: „Az erkély szekrényét keresztrózsákkal lezárt, szív alakú ívekből kapcsolt fríz, szoborfülkék, fiatornyok borítják, és Garai-címeres konzolív támasztja alá. A zárterkély belső terét figurális vállköveken nyugvó keresztboltozat hidalja át.” Erről az erkélyről verset írtam. AZ A ZÁRT ERKÉLY A siklósi várban Az a zárt erkély a siklósi várban, kifaragva az álom-reneszánszból, ugyan kit rejtett örökké bezártan, – a férfiember oly sokszor volt távol –, lányt, várkisasszonyt, epedő szerelmest, boldogtalan asszonyt, ki elvágyódott, s aki az ölelésbe belereszket, nem akar soha más lenni, mint boldog! Milyen lehetett forgatag időben a határtalan eget nézni s várni, tavasztól kezdve már minden időtlen, ha nem jön, akit várnak, vagy akárki, akkor mit nézzen az, akit azt várja, hogy az erkélye csillagokra nyíljon! Nyíló virágnak nem szép a halála, ha csupán dísz lehet egy hősi síron! * 1482-ben Garai Jóbbal kihalt a család. Siklós visszaszállt a királyra. Mátyás a „sánta hercegnek”, vagyis természetes fiának, Corvin Jánosnak adományozta a várat, ahogy szépasszonyoknak szokás ékkövet ajándékozni. Emlékezzünk, Gyulát is így kapta meg az utódul kiszemelt fia. De korai halála után Corvin felesége, Frangepán Beatrix örökölte, majd miután Brandenburgi György feleségül vette az özvegyet, a vár az övé lett. A felgyorsult korban csakhamar Újlaki Lőrinc vásárolta meg. 1515-ben megint királyi birtok, de a jószívű király Perényi Imre nádornak adományozza.

Ekkor már az ország határán a török. Talán azt gondolta a király, ha a nádor birtokolja, talán meg is védi majd a várát és az országot. Szinte hihetetlen, hogy a török közeledte ellenére is volt kedv, pénz, erő és idő, hogy a vár reneszánsz köntöst öltsön. Korszerűsítik a várvédelmet, ágyúteraszokat létesítenek, pajzsgát alakú védműveket hoznak létre. Az egyik Perényi-címeres és feliratos kőtáblára ezeket a szavakat vésték a kőfaragók: „Midőn a fegyveres erők őrzik házát, békességben vannak mindenek, akikkel bír. 1540.” És persze a legfontosabb, a védelmen túl, a belső vár szépsége, lakhatósága és otthonossága. Tehát a palotában is építkeztek. A kései utódok hol mindenhol találtak Perényi-címert? Kandallópárkányon, ablakszemöldökön, kőkeretes ablakon, törpepilléreken és oszloptörzseken. A kápolnát is kedv szerint csinosították a szebbnél szebb reneszánsz kőcsipkék a díszes ajtó- és ablakkereteket. S hogy nem akárkik voltak a Perényiek, arra egyetlen példa. Perényi Imre második felesége az a Kanizsay Dorottya volt, aki a mohácsi csatavesztés után összeszedette és eltemettette a halottakat. De miután a törökök jövetele után elment kedves várából Sárvárra, fiai Sárospatakra távoztak, hogy ott folytassák vár- és kastélyépítő szenvedélyüket. Siklóst elfoglalta Szulejmán serege.

Erről így számolt be Dselálzáde török történetíró: „Mivel Magyarország, ez a tévhitben élő tartomány (!), mint a győzelmes padisah hódítmánya, János király kormányzása alatt állott, a többi hitetlen országok királyainak fekete szívét a féltékenység és az irigység tüze égette. Nemcsak királya, az esztelen Ferendus (Ferdinánd) a királyság menyasszonyával való egyesülés vágya miatt nyugtalan levén, soha nem szűnt meg háborgatni ama vilajet bálványimádó sereggel, sőt az is kitudódott, hogy az iszlám országának vízen és szárazon leendő megtámadása céljából szövetséget szándékozik kötni az összes keresztyén fejedelmekkel. Ennélfogva a győzelmes és szent harccal foglalkozó padisah, a Dárius méltóságú, Efrasziab hírnevű uralkodó, a Ferdinandushoz hasonló világhódító, kinek Dsem is szolgája lehetne, istentől sugalmazott fényes elméjében hadjárat indítását határozta el. (Egy másik történetíró, Pecsevi, azt is felemlíti a hadjárat okául, hogy a magyar főurak és várak birtokosai közül sokan átpártoltak a német királyhoz.) Legfelsőbb parancsának kiadása után az Aszaf bölcsességű nagyvezír a hadjárat előkészítésén fáradozva szél gyorsaságú és madár röptű futárokat küldött, hogy a ruméliai és anatóliai vitézek gyűljenek össze hadi szerekkel és fegyverekkel a magas udvarnál…” 1532. április 25-én indult útjára a had. Július 16-án Szerém várát elhagyva az Öszik (Eszék) vár mezején állapodott meg a sereg. Tízezer hitharcos is érkezett Khoszrev bég vezetésével.

Újra a mesélőé a szó: „Továbbá ide jött a Magyarország végvidékén lakó keresztyén főurak közül Pereni Petri nevű bég is – vagyis Perényi Péter –, aki mint ősi hitetlen családból való, számtalan várnak, tartománynak ura volt, és méltóságánál fogva reményt táplált a magyar királyság iránt. Ez előbb a padisah őfelségének Alamán országa ellen indított hadjárata alkalmával, egy ellenségének kezébe és fogságába került, s kétségbe esvén életben maradása miatt, hódolattal a kegyes padisah őfenségéhez folyamodott, aki e hódolatát kegyesen fogadva kiszabadította ellenségei keze közül, s várait és birtokait visszaajándékozta neki. Azon idő óta színleg őszinte volt a világ menedékhelyéül szolgáló udvar irányában, de valójában egyetértett a hitetlen ellenséggel: sőt a föntebb említett átkozottal szövetkezve azt szándékozott tenni, hogy összegyűjti az alája tartozó néhány ezer fegyveres és páncélos hitetlent, s mikor a müszülmán hadsereg behatol a gonosz gyaurok országába, váratlanul hátulról megtámadja a győzelmes sereget és tőle telhetően kár okoz neki… Ha az említett Pereni Petri dolga könnyen hagyatik, bizonyosan megbánás következett volna belőle. Ennél fogva a padisah őfensége szépszerével sátorába vezetvén, összes szolgáival és párthíveivel együtt elfogatta, rabláncra verette és elzáratta (mindez július 21-én történt), azután a Dirava (Dráva) vizén hajókon Belgirad várába küldte, és őrizet alatt tartotta. A rossz úton járónak lakhelyül szolgáló Siklós nevű vár magas dombon fekszik, fala hosszú és terjedelmes, tornyai hegymagasságúak, bástyái belenyúlnak az égbe, mély árka olyan, mint a siralom völgye, belül van egy magas vára, rakva különféle palotákkal, s azonkívül egy nagy külvárosa… A hadsereg támadásától eszüket vesztett gonoszok a várba futottak, s annak erősségére és szilárdságára bízták életüket. Mikor az Aszaf bölcsességű padisah a hadrendbe állított ezredekkel, s utána az országhódító pasa az ég csillagainak számával vetélkedő hadsereggel elvonult a nevezett vár előtt, az ördöngös gyaurokat félelem és ijedség szállta meg, a győzelmes hadsereg pedig kirabolta és lerombolta a külső és belső várost. A falak mögé zárkózott pokolra való lázadók megrettenvén az iszlám győzelmes zászlóinak fényétől, kegyelmet kértek a boldogságos udvartól, s kijövén átadták a vár kulcsait és meghódoltak…”

A történethez tartozik, hogy a fogságba esett Perényi Péter – ahogyan megírta Pecsevi történetíró – nem sokáig volt a padisah foglya, mert János király kérésére a török szabadon bocsátotta, de ő kezesül adta hétesztendős fiacskáját, aki Isztambulba vitetett, ott körülmetéltetett, törökké lett, és soha többé nem látta édesapját. A szultán utolsó feltétele volt, hogy a siklósiak hódoljanak meg János királynak. 1543-ban újra megjelent a török a vár falainál.

Ekkor Dselálzáde Musztafa újra ír a várról, felhasználva a dicsérő ékesszólást, ami a kor történetíróinak sajátja, így tudják hősiességüket még magasabbra emelni. Egy időben a magyar történészek közül sokan hiteltelennek találták a törökök leírásait, ámbár épp ez a csillogó stílus emeli és teszi élvezetessé évszázadok múltán a hiteles leírásokat. „A tévelygő gyauroknak ezen a vidéken lévő várai közé tartozik Siklavis vára, mely szilárd építésű, erős oszlopokon nyugvó vár, számos toronnyal. Vára kettős: alsó és felső, magas falai a Kis Medve csillagzatig, bástyáinak csúcsai az égig nyúlnak fel, alapja a Hal csillagzatára támaszkodik. Lakói az ördöggel cimborálnak. Előbbi lakói egy ízben már meghódoltak a boldogságos udvarnak, mikor uruk, Petri Peter az engedelmesség útjára lépett…

A következő napon (június 30-án) Siklavus mezején lőn a hit harcosainak táborozó helye. Az ostromlással megbízott vezírek és emírek a megszállás után azonnal hozzáfogtak a vár vívásához. Az ostrom alá fogott feslett erkölcsű gyaurok megkezdvén a harcot, ágyúkkal lövöldöztek az iszlám népére. A várvívó harcosok pedig semmit sem engedve nekik, köröskörül faltörő és sárkánytorkú ágyúkat állítottak fel, és tüzelni kezdtek… A puskások több helyen lesben álltak, mint a rablók, s a réseknél alkalomra váró átkozottaknak pokolra való lelkeit puskáik golyóival a pokolra küldötték… A harc és küzdelem éjjel-nappal szüntelenül tartott, miközben a golyók és nyilak röpködtek a csatatéren. A hit harcosainak halált okozó nyilai a lázadóknak pokolra való testibe elvágván az élet fonalát, a hitetlenek előtt megnyitották a pokol kapuit. Július 4. Allah kegyelméből, az ellenség életének végződése volt. Szerdai nap vala s díván tartatván, az állam oszlopai a dívánteremben ültek, és a várra néző magas helyről látható volt a hit harcosainak küzdelme és viaskodása a várbeli alávaló gyaurokkal. Az anatóliai gázik felmásztak a vár falára, s mihelyt a győzelem napja felkelt a teremtő Allah kegyelméből, az igaz hit harcosai diadalmaskodtak a bálványimádókon, és a réseken benyomultak a várba… A külső vár elfoglaltatván, ama pokolra való dögök (szó, ami szó, nem éppen finom kifejezést használ a magyarokkal szemben a török történetíró), akik megmenekültek a kardok elől, a felső várba futottak. A győzelmes harcosok az ágyúkat a városba húzatván, ott felállították a felső vár ellen és azt éjjel-nappal lőtték, minélfogva a gyaurok erőtlenekké lettek és megtörettek. A rumi harcosok támadása megrémítvén a szerencsétlen és gyalázatos gyaurokat, kegyelmet kértek. A nevezett hónap 4. napján (július 7. szombat) Allah kegyelméből egészen elfoglaltatott a vár. A győzelmes zászlókat kitűzték az égig érő tornyokra…”

Szinán Csausz történetíró is megemlékezett az ostromról, s nagyjából ugyanúgy adja elő a történteket. Tőle azt idézzük, hogy a magyar védők mi módon kértek békét. Íme: „Két derék gyaur leereszkedett kötélen a falról és azt mondta: ti igazságos pasák és bégek vagytok, kegyeskedjetek jelentést tenni a mi helyzetünkről a hatalmas padisahnak. Ha össze akar zúzni, ám zúzzon össze bennünket. De ha lehet, kegyelmezzen meg. Az irgalmas szultán megkönyörült rajtuk és kegyelmet adott a vár népének.”

Siklóst Buda felszabadítása után foglalták vissza a császári csapatok. Badeni Lajos őrgróf hat napig ostromolta, miután a váron hatalmas réseket törtek az ágyúk. Siklóst gróf Caprara tábornok szerezte meg magának, és első dolga volt teljes egészében átépíteni, ma is látható formájára. 1929-ben a várat műemlékké nyilvánították. 1944-ben a Honvéd-kincstár vásárolta meg tiszti üdülőnek, de a háború – mint annyi más tervet – ezt is elsodorta. Ma a várban múzeum, képtár, szálloda és étterem található. Siklós őrzi a múltját.

Takács Tibor