Lábprotézissel hegyeken, folyókon és az egyetemen

Gökhan Daş most 26 éves, negyedéves orvostanhallgató. 12 évesen egy közlekedési baleset miatt elveszítette egyik lábát, ezért szeretne ortopéd szakorvos lenni, és ugyanúgy segíteni másokon, ahogy őt támogatta orvosa. Hogyan vezetett idáig az útja?

Gökhan 8 gyermekes családba született Batman megye egy falujában, és nélkülözésben nőtt fel. 2006-ban édesanyjával és egyik testvérével együtt közlekedési baleset áldozata lett. Súlyos sérülést csak ő szenvedett, bal lába a jármű alá szorult, és annyira roncsolódott, hogy amputálni kellett. 12 éves volt ekkor. Mikor felébredt és nem volt meg az egyik lába, félt, rettegett, óriási traumát élt át. „Hetekig úgy álmodtam magamról, hogy még van lábam. Később már álmomban is láb nélkül láttam önmagam. Ekkor kezdtem megérteni, hogy az álmaimat láb nélkül kell megvalósítanom” – mesélte.

A baleset miatt 6 hónapig nem járhatott iskolába, de nem adta fel, és még szorgalmasabban tanult, mint addig. Matematikából gyenge volt, ezért a törökórák alatt is matematikafeladatokat oldott meg. Az iskolája 1986-ban alakult, ő volt a legjobb tanulója, és az első, akit felvettek egy jó nevű természetismereti gimnáziumba.

Egyetemi felvételit követően tanárai javaslatára az Isztambul Egyetem elektromérnöki szakán kezdett el tanulni, ám 2 év múlva abbahagyta. Jó iskola volt, tetszett neki a város is, de érezte: így nem a vágyait valósítja meg. Hazatért, készülni kezdett egy újabb felvételire, majd orvosi egyetemre jelentkezett. Most a Düzce Egyetem negyedéves orvostanhallgatója, tanulmányait egy alapítvány ösztöndíjjal támogatja.

„Azt, hogy egy protézissel hogyan élhetek, nem azonnal tanultam meg, legalább 6 évig tartott a folyamat. Hogyan vigyázzak a sérült lábamra, hogy ne fázzon meg? Hogyan üljek egy kanapén? Míg ezeket nem tudtam, a séta is nehezemre esett. Úgy gondolom, hogy a sorstársaimat empátiával és tapasztalattal taníthatom, illetve minden kérdésükre meg tudom adni a választ, ezért mindenképpen ortopéd szakorvos szeretnék lenni.”

Gökhan Daş kiemeli, hogy annak ellenére, hogy gyermekkorában a családja anyagi nehézségekkel küzdött, és hogy megszenvedte a sérültlét minden nehézségét, már nem érzi magát hiányosnak.

Néhány éve a lábizmainak erősítése miatt kerékpározni kezdett. Falujában és családjában ő nemcsak az első orvos, hanem az első kerékpáros is. A szülőföldje hegyes, dombos, így senkinek nem jut eszébe, hogy biciklire üljön. Ám Gökhan úgy gondolta, hogy a sport kiegészítheti életét. A bátyját és az unokaöccsét is bevonta az edzésbe, és együtt indulnak hosszabb túrákra.

Rokonaival együtt Diyarbakırtól Muş, Bitlis érintésével Batmanig 18 óra alatt 200 km utat tettek meg. 18 óra még autóbusszal is nagy út, protézissel nem könnyű. „Ha akarod, menni fog. Mikor indultunk, az unokaöcsém lábán sérülés volt, így az édesanyja aggódva engedte el. Sérülés van a lábán, igen. De a másiknak lába sincs. Neki mit mondasz?” – kérdezte a bátyám a feleségét, és ezen mind csak nevettünk.

„A fizikai sérülés nem akadály, pont az ellentéte, inkább energiát ad.” – mondta a fiatalember. „Batman tartomány Sason kerületében található a hegy, melyet a helyiek  Xılovit-hegynek hívnak. Biciklivel mentem fel, ami számomra hatalmas élmény és teljesítmény. Mások csak gyalog másznak fel, én kerékpárral tettem. Normál körülmények között protézissel síelni lehetetlen, én azt is kipróbáltam. Raftingolok és úszom is.”

„Az, hogy elvesztettem a lábam, teljesen megváltoztatta az életem. Most a legfőbb célom, hogy az USA-ban szerezhessek szakvizsgát és ahogyan az engem kezelő doktor is, ortopéd szakorvos lehessek.”

Mi pedig ámulattal figyeljük őt, az erejét, és sok sikert kívánunk álmai megvalósításához!

Erdem Éva – Türkinfo