Kovács Dalma: Tékozló leány a török egyetemen III.

‘Kiúsztam a partra’

Törökországban természetesen nincs karácsonyi szünet. Én ehhez tavaly maximálisan alkalmazkodtam is, így maradtam veszteg, és még véletlenül sem repültem sehova, ahol karácsonyi hangulat várna. Na de olyan lehangolóan telt a szeretet ünnepének időszaka, hogy idén megkíséreltem illegálisan elsurrogni két hétre. Török állami ösztöndíjasként tilos lenne elhagynom az országot az aktív szemeszteri időszakban, vagy ha mégis ilyenre vetemednék, külön engedélyhez kéne folyamodnom az egyetemen és a Türkiye Burslarınál is. A tartózkodási engedélyem megszerzése óta menekülök a török bürokráciától amennyire csak tudok, így az állami kollégiumban szívdobogás kíséretében bejelentettem, hogy átugrok az ankarai barátnőmhöz két hétre, az egyetemen meg nemes egyszerűséggel nem jelentettem be semmit, csak megkértem jordániai csoporttársamat, hogy írja alá nevemben a jelenléti ívet.

Sikeresen elhagytam az országot, bár a repülőtéren eszembe ötlött, mi lesz, ha a török állam keze idáig is elér, és azonnal értesülnek csínytevésemről? Szerencsére annyira még nem hosszú az a kéz, így inkognitóban megérkeztem Budapestre. Két legfontosabb célomat: a plafonig érő karácsonyfa feldíszítését és az éjjel-nappal evés-ivást szeretteim társaságában tökéletesen kiviteleztem. Otthonlétem folyamán struccpolitikát folytattam. Pillantást sem vetettem a vizsgaidőpontokra, mintha a karácsony örökké tartana: sétálgattam, nevetgéltem, társasjátékoztam.

Visszarepülésem napján, azon a bizonyos szombaton rám szakadt a kemény valóság. Hétfőn van az első vizsgám, onnantól pedig nincs megállás! Csak semmi kétségbeesés. Először is megpróbáltam tisztában lenni a konkrét vizsgaidőpontokkal. Törökországban nem te választod ki vizsgaidőpontjaidat, hanem mindenkit ugyanazon a napon, ugyanabban az órában terelnek be az egyetemre. Így nincs mese, ha menni kell, hát menni kell. Engem is betereltek. Megtudni a vizsgaidőpontok dátumát nehezebb volt, mint gondoltam. Nincs feltüntetve az egyéni rendszerünkben, hanem az egyetem honlapján tölthető le, valamint interaktív formában a faliújságon megtekinthető. Ami megnehezíti a dolgokat, hogy a kommunikáció tanszék minden szakának minden évfolyamának minden vizsgáját minden logikát nélkülözve besűrítették két oldalra. Se nap, se tanárok, se szakok alapján nem lehet eligazodni. Mindenki menjen, amerre lát! Én nem is kíséreltem meg kibogozni a kibogozhatatlant, inkább megkérdeztem egy nálamnál tájékozottabb csoporttársamat, és vakon bízva benne akkor mentem be vizsgázni, amikor ő mondta.

Az egy dolog, hogy bemegyek, de mégis mit tudok ott produkálni? Csodás kis felkészülési táblázatot varázsoltam magamnak, ami azt ordította felém, hogy minden vizsgára egy napom van, legfeljebb kettő. Még mindig semmi pánik. Hamar rájöttem, hogy a ‘fordítsd le-tanuld meg az új szavakat-mondd fel magadnak-ismételd át’ külföldieknek szóló négylépéses tanulási módszere ezúttal ki van zárva. Az ‘olvasd el egyszer és kész’ egylépéses metódust részesítettem előnyben.

Ezen a ponton szociális kísérletként kezdtem tekinteni a félévi vizsgákra: Vajon lehetséges-e pár óra alatt felkészülni egy-egy szemeszter végi számonkérésre? És igen! Legalábbis az első évben, ha valóban sokat tanulunk a szemeszter közepi vizsgákra, még az egylépéses tanulási módszerrel is lehet sikereket elérni!
Immáron minden elcsendesült. Az épphogy véget ért szociális kísérlet utóhatásától pihegve mélán bámulok ki emeletes ágyamról a betonrengetegként szétterülő Ankarára…

Kovács Dalma