Könyvajánló: Elsodort életek

A könyv „egy boldogtalan szerelemről és az attól való menekvésről, egy lány és nagyapja kivételes kapcsolatáról és a londoni bevándorlók megpróbáltatásairól, a minduntalan kísértő emlékekről és a felejtésről szól” – olvasható a könyv ajánlójában. (Napkút Kiadó Budapest 2018., fordította: Sipos Katalin)

Az edirnei születésű Esmahan Aykol egy isztambuli brit bentlakásos iskolába járt, ahol németül is tanult. 8 éve ingázik két város, Isztambul és Berlin között. Először azért ment Berlinbe, hogy jogi tanulmányokat folytasson a Humboldt Egyetemen. Jelenleg az írónő fél évet Isztambulban, fél évet Berlinben tölt. Kedvenc műfaja a detektívregény, ezzel vált híressé. Regényeinek főhőse Kati Hirschel, isztambuli könyvkereskedő.  A Baksheesh és a Boszporusz Hotel a törökországi bestseller listán is szerepeltek. Ezek közül a Boszporusz Hotel magyar fordításban is elérhető.

Az írónő Elsodort életek című regénye nem gyilkosságról szól. Ezúttal a regény fő témája a honvágy. „Mindig hiányzik a másik város” – mondja, „mindig azt mondom, hogy Isztambulban élek és Berlinben írok!”

És az írónő saját, országok és kultúrák közötti élete adja az Elsodort életek című regény alapját is.

A könyv főhőse, Ece új életet szeretne kezdeni, hogy megszabaduljon az otthoni korlátozásoktól és a múlt fájdalmától. Ám álmainak földje illúziónak bizonyul. A fotók, amelyeket barátai küldtek neki az angliai fényűző életről, hazugság, a képeket más emberek impozáns házai előtt készítették, nem a sajátjuk, így amikor Ece kimegy Angliába, kénytelen egy olcsó étteremben mosogatást vállalni.

„Minden könyvem valódi témája a migráció” – mondja Aykol, „talán azért, mert a szüleim is kivándorlók voltak.” Édesapja Macedóniából, nagymamája pedig Bulgáriából került Törökországba. „Az emigránsok másképp látják az országot, mint azok az emberek, akik ott nőttek fel. Úgy gondolom, hogy a kívülállók számára mindkét kultúra nagyon érdekes.”

Talán ezért van az, hogy hősnőjét, Ecet nem vesztesnek állítja be, hanem egy olyan nőnek, aki figyel a részletekre.

Ece olyan megfigyelő, aki boncolgatja, szűri és kategorizálja a körülötte lévő világ történéseit. Igen meglepő józansággal írja le, ahogy a fiatal török nők olyan nadrágot vesznek maguknak, amely túlságosan szoros nekik, hogy úgy nézzenek ki, mint az angolok. Vagy azt, hogy milyen érzés egy idegen nyelv rabságában lenni saját gondolataival.

Hogy elmenekülhessen ebből a könyörtelen világból, Ece egy időutazásra indul: csodálatos mesékkel, melyeket nagyapja mesélt neki egyszer, amelyek elbűvölők és ellentétben állnak unalmas londoni életével.

„Ez az elbeszélő hagyomány fontos része volt az oszmán kultúrának, a szóbeli irodalomnak” – magyarázza Aykol, majd hozzáteszi: „A kurdoknak és az örményeknek máig megvan ez a kultúrájuk. Egyik faluból a másikba utaznak és történeteket mesélnek.  Ezt az elbeszélő hagyományt szerettem volna a könyvemben is újjáéleszteni.”

Esmahan Aykol egy olyan világot hozott létre ebben a regényében, ahol a fikció és a valóság közötti határ fokozatosan eltűnik. Mi az igazság és mi a hazugság? És az író éppen itt ad hozzá egy csipetnyi előítéletet és klisét – elnyomott nőket, aljas idegeneket –, hogy azután, a következő pillanatban nevetségesen eltúlozza a feltételezéseket.

„Mindezekkel a klisékkel én is megküzdöttem, amikor itt, Németországban elkezdtem az egyetemi tanulmányaimat” – mondja Aykol. „Például az egyetemi oktatóimmal való beszélgetés során. Amikor először láttak engem, nem gondolták, hogy török vagyok, mert nem volt rajtam fejkendő. És ez sokkolta őket. Aztán jöttek az ostoba kérdések: Ó, török vagy? De valószínűleg a keresztény kisebbségből származol, ugye?! Ez nagyon idegesítő volt.”

Esmahan Aykol számára az írás lehetőséget ad arra, hogy megszüntesse ezt a fajta klisét. Regényeinek nyelvezete egyszerű, tiszta, néha egy kis meggondolatlansággal fűszerezve, ugyanakkor ez a mű – korábbi regényeivel szemben – komolyabb, és kevesebb humorral átitatott.

A cikk alapjául Aygül Cizmecioglu Qantara.de oldalon megjelent írása szolgált.

Forrás: Qantara.de

Kollár Kata – Türkinfo