Komoly csalódást keltenek eddig a törökök

Amikor a 2021-re eltolt Európa-bajnokság esélyesei után meg kellett nevezni egy-két úgymond „sötét lovat”, akik szép eredményt érhetnek el a tornán, akkor a legtöbben Dániát és Törökországot említették. Nos, a „félholdasok” két vereséggel rajtoltak, és már csak abban bízhatnak, hogy az utolsó fordulóban egy Svájc elleni győzelem elegendő lesz az egyik csoportharmadikként továbbjutó helyre.

A torna legfiatalabb keretével érkező, Senol Günes irányította török válogatott ha nem is a végső győzelem egyik esélyeseként, de mindenképpen olyan csapatként vághatott neki a kontinensviadalnak, amellyel számolni kell.

A csoportbeosztás során úgy gondolhattuk, hogy bár Olaszország – főleg hazai környezetben – felfelé lóg ki a kvartettből, de az utóbbi idők szép eredményei alapján a törököknek is lesz keresnivalójuk és a továbbjutásuk nem lesz kérdéses.

KÉT A FÉLIDŐBEN ELRONTOTT MÉRKŐZÉS

Azt nem lehet állítani, hogy a 69 éves Günes mester hatalmas újításokkal állt volna elő a kinevezése óta. A sikeresen megvívott Eb-selejtezők után némi kísérletezésre is felhasználta a Nemzetek Ligáját (utolsóként végeztek a B-liga 3. csoportjában, a mieink is oda-vissza legyőzték őket), hogy a világbajnoki kvalifikációs találkozókon már több opcióval tudja pályára küldeni legénységét.

Az olaszok elleni nyitómérkőzésen egy 4-1-4-1-es, eléggé defenzív felfogású játékkal kezdett a török csapat, amely a sikereik kulcsát, a magasra tolt letámadást teljes mértékben hátrahagyta. Ekkor az első félidőben az azzurrik féloldalas támadójátékának is köszönhetően még tudták tartani magukat, mert javarészt csak a jobb oldaluk volt támadva, ahol a védő Zeki Celik jó napot fogott ki, és még úgy is tartotta a frontot, hogy az előtte játszó Kenan Karaman védekezésben egyáltalán nem volt meggyőző.

Wales ellen ugyanezzel a formációval indították a találkozót, de sokkalta offenzívebb játékot láthattunk. Két váltás volt a kezdőben, az első meccsen öngólt szerző Merih Demiral és a félidőben lecserélt Yusuf Yazici ezúttal a padon kapott helyet, míg a pályán Kaan Ayhan és Cengiz Ünder lehetett ott a kezdő sípszó pillanatában. A felfogás tehát támadóbb volt, és ezúttal már láthattunk egy keveset a presszingből is, de a túlzott akarásnak az lett a vége, hogy a kontrára berendezkedett „sárkányok” meg is találták a területeket, ahol kialakították a helyzeteiket, s a szünethez közeledve Aaron Ramsey a harmadik ziccerét már gólra váltotta.

Az első találkozó szünetében Günes Yazici helyett beküldte Ündert, hogy változtasson a teljes beszoruláson, hogy legalább egy-egy kósza kontra után helyzetük legyen, mert addig Donnarumma labdába is csak akkor ért, ha a társak odapasszolták hozzá.

Ezzel viszont az volt a gond, hogy bár a középen játszó Yazici sem játszott igazán jól, azt a védőmunkát, hogy a Jorginho/Locattelli kettős egyikét zavarja és lassítsa a támadásépítést elvégezte, és ez a szélső Ünder érkezésével elveszett. Ezáltal Okay Yokuslu egyedül maradt szűrőként egy hatalmas terület bejátszására, ezt pedig az olaszok gyors oldalváltásokkal kezdték el megtámadni, és amikor az Umut Meras–Domenico Berardi egy az egy elleni párharcok kialakultak, akkor már csak az volt a kérdés, hogy középen tud-e valaki menteni.

A második fordulóban aztán Günes a félidőben éppen Yokuslut vette le, akinek a helyére Ayhan tolódott fel, és jött Demiral a védelembe, másrész a minden téren gyengén teljesító Ozan Tufan nem jött ki a folytatásra, akinek a helyét Yazici vette át.

A Wales elleni második félidőben az eredménykényszer egy még offenzívebb stílust igényelt, amit a labdatartás során olykor három védőre váltással igyekeztek stabilizálni, hogy a szélső védők bátrabban segíthessék előretöréseikkel a támadásokat.

A terv valamennyire működött (bár egyben önveszélyes is volt), a beadások megvoltak, de jelentős helyzetig nem jutottak, mert a walesi „légvédelem” kiválóan üzemelt és Ward ezúttal sem volt rosszabb formában, mint Svájc ellen.

Folytatás

Forrás: bunteto.com