Kiűzetés és szétszóratás

A magyar-zsidó együttélés évszázadai: Mátyástól Buda elestéig (3. rész)

Hunyadi Mátyás (1458–1490) uralkodása alatt növekedtek a zsidók adóterhei, az erős királyi hatalom ugyanakkor nagyobb biztonságot jelentett számukra. A budai zsidók díszes küldöttsége örömmel fogadta 1476-ban a városba érkező Mátyás királyt és Beatrixot, s részt vettek az uralkodó esküvői menetében. A zsidók előkelői díszruhában, strucctollas kalapban, kivont karddal lóháton vezették a 200 tagú, baldachint vivő és zászlókat lengető hódoló menetet a királyi pár elé. Majd átnyújtották ajándékaikat: egy díszkardot markolatában héber zsoltárversekkel, valamint ezüsttel teli edényeket.

Mátyás megszüntette az országos zsidóbíró tisztségét, s helyette a zsidóprefektúra intézményét hozta létre, amely 1526-ig állt fenn. A hivatal élére Európában egyedülálló módon zsidó főtisztviselőt (praefectus Iudaeorum) nevezett ki a budai Mendel Jakab személyében, aki 1516-ig látta el feladatát, majd tisztsége a Mendel családban öröklődött. Az először 1482-ben említett prefektus közvetített az uralkodó s az ország zsidósága között, fő feladatát az adók felosztása és beszedése jelentette.

A védelem megszűnt

A Mátyás halálát követő zavaros időszakban, II. Ulászló (1490–1516) uralkodása alatt a városi polgárság több helyen is erőszakosan lépett fel a zsidók ellen (Pozsony, Buda, Sopron, Tata). 1494-ben Nagyszombatban elsőként rendeztek vérvádpert Magyarország történetében. Az eseményekről részletesen beszámolt Antonio Bonfini A magyar történelem tizedei című művében, hitelt adva a szörnyű vádaknak. A zsidókat rituális gyilkossággal vádolták meg egy keresztény gyermek eltűnésével kapcsolatban, akit a zsidó utcában láttak utoljára. A gyanúsítottak a kínvallatás hatására „beismerték”, hogy a zsinagógában megfojtották a gyermeket, majd ereit felmetszették, a vérét részben megitták, részben pedig félretették. A vérre állítólag négy okból volt szükségük: körülmetélésnél vérzéscsillapításra, menstruáció gyógyításához, szerelmi szer elkészítéséhez, valamint istenáldozathoz, melyet ebben az esztendőben a zsidók Nagyszombatban tartottak. Az ítélet következtében szeptember 8-án (elul hó 20-án) 14 zsidót (12 férfit és 2 nőt) küldtek máglyára. A kivégzés előtt keresztény papok és szerzetesek a keresztség felvételére biztatták az elítélteket, enyhébb büntetést vagy esetleges felmentést ígérve számukra, akik azonban valamennyien visszautasították az ajánlatot.
Budán súlyos zavargásokra került sor az 1496-os, 1505-ös és 1515-ös országgyűlések alkalmával, amikor a zsidónegyedbe behatoló rabló, fosztogató tömeget csak királyi, illetve főúri csapatok bevetésével sikerült megfékezni.
II. Lajos (1516–1526) uralkodása alatt tovább romlott a zsidók helyzete a gyengülő királyi hatalom, a városi polgárok növekvő zsidóellenessége és néhány zsidó származású közszereplő, például a híres-hírhedt kitért Szerencsés (Fortunatus) Imre alkincstárnok ténykedése következtében. Pozsonyban 1525-ben a királyi menlevéllel érkező Mendel Izráel prefektust is bántalmazták.
A Mohács előtti zsidóság létszámát Kohn Sámuel 20 ezer főre becsülte, mások ennél kevesebbre. A zsidó községek (kehilák) többségét az ország nyugati felében lévő szabad királyi városokban találjuk, de egyes főúri-főpapi joghatóság alatt lévő városokban is jelen voltak. Jelentősebb zsidó községek léteztek a már említett városok mellett Székesfehérvárott, Győrben, Esztergomban, Tatán, Kőszegen, Kismartonban, Ó-Budán és Kassán, s a nagyobbak mellett számos kisebb létszámú község is akadt. Buda 10-15 ezer lakosából 500 fő volt zsidó.
Részletek

2012-03-25
hetek.hu