Kikészült a szurkolóktól, cserét kért a BL-meccsen

A RB Leipzig játékosa, Timo Werner besokallt attól a hangulattól, amit a török Besiktas szurkolói teremtettek a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen, ezért a 32. percben lecseréltette magát.

Az isztambuli Vodafone Stadionban körülbelül 37 ezer néző volt kint, érthetően a törökök voltak hatalmas fölényben, és az ott megszokottnak megfelelően elég ijesztő atmoszférát teremtettek.

A 21 éves Werner nem bírta kezelni a helyzetet, kiment a kispadhoz, ahol füldugót kapott. Ez sem segített neki kizárni az ellenfél szurkolóinak hangját, így végül cserét kért. A játékos később elmondta, nem tudott a meccsre koncentrálni. A Bild úgy tudja, hogy Wernernek keringési problémái is lettek, szédülni kezdett.

A Leipzig 2-0-ra kapott ki, az első gólt a 11. percben a másodikat a 43. percben kapta első idegenbeli BL-meccsén. A német csapat menedzsere is elismerte, a hazai szurkolók által teremtett hangulatot nem tudták a helyén kezelni.

„Lehetetlen olyan atmoszférára felkészíteni a csapatodat, mint amilyen itt van. Fülsüketítő volt a hang, és ez már a meccskezdéstől hatott ránk” – nyilatkozta Ralph Hasenhüttl.

Az sem segített a lipcseieknek, hogy a második félidőben 12 percre elment a stadion világítása.

Forrás: index.hu