Két asszony: egy „szabálytalan öltözékű” iráni mártír és egy fejkendős török hitvalló története

                     

            1934 nyarán különös incidens zavarta meg egy ünnepi díszbe öltözött kis anatóliai vasútállomás áhítatos hangulatát. Egy európai öltönyt és kalapot viselő középkorú férfi egyetlen mozdulattal váratlanul lependerítette a turbánt egy közelben álldogáló másik jelenlévő fejéről. Az előbbi, aki erre a meghökkentő cselekményre ragadtatta magát, még „csak”Gázi (Hős Veterán Hitharcos) Mustafa Kemal pasa, de négy hónappal később, az akkor bevezetett névreform, a kötelező vezetéknévadás jóvoltából, már hivatalosan Atatürk, vagyis Atyatörök, az egy évtizeddel korábban általa megalapított Török Köztársaság elnöke volt. A szenvedő fél pedig egy egyszerű mufti, azaz muzulmán jogtudós pap volt.

            A gázi azonban azonnal meg is bánta a hirtelen felindulásból elkövetett meggondolatlan tettét. Miután ugyanis „áldozatától” megtudakolta a maradiság megnyilvánulásának tartott ódivatú fejfedő viselésének indokát, kiderült: nem „az oszmán szultánság visszaálmodóinak”, a „reformok vakhitű elszabotálóinak” egyikére akadt, hanem nagy műveltségű, felvilágosult férfiúhoz van szerencséje. Az államfő ezért bocsánatot kért tőle, és végleges kiengesztelésül ajándékot is küldött neki. Már csak azért is, mert a papi-vallási öltözék nyilvános viselését hivatalosan csak öt hónappal később tiltották meg.

            Ám e „történelmi nagyjelenetben” a főszerepet mégsem az ő török kettősük, hanem valaki más, egy külföldi alakította. Olyan nemzetközi tekintélyű személyiség, aki szem- és fültanúként csendben a háttérben maradt, de minden bizonnyal ámulva-bámulva figyelte a történteket. Az illető Riza Pahlavi perzsa sah volt, az elnök meghívottja, aki – részben a vendéglátója kíséretében – június 16-tól július 2-ig vonaton beutazta az országot, s akit egész életére szólóan megejtettek a török elnök viharos gyorsasággal véghez vitt lenyűgöző újításai az élet minden területén. A látottak-tapasztaltak annyira elbűvölték az egyszerű katonából lett perzsa uralkodót, hogy már az új török fővárosból, a végtelen Anatólia kellős közepén a terméketlen sztyeppből lassan kiemelkedő Ankarából üzent haza: otthon többé senki ne kerüljön a szeme elé csadorban, fezben, turbánban. Hamarosan meg is szüntették a fátyolviselést, s bevezették a kemalista kalpagot és a férfiak hétköznapi fejfedőjét, a nemezkalapot. Török mintára megszüntették a többnejűséget, a nemesi címeket, törvénybe iktattak változtatásokat a nők hátrányos társadalmi helyzetének javítása végett, világi egyetemeket alapítottak. Mindezt a nagybirtokos arisztokrácia és a síita mollák reformellenes agitációjának közepette.

            Néhány évvel korábban a török reformok csodájától elragadtatva-ámuldozva még két mohamedán zarándok is megfordult „minden muzulmánok Mekkájában”, ahogy egy újság akkoriban Ankarát nevezte. Fejszál iraki emír és Amanullah afgán király. Utóbbi koronás fő hazatérve szintén megkezdte hazája szekularizálását. Mindenekelőtt török oktatókat és tanácsadókat hívott be hazájába, hogy megvalósíthassa a fegyveres erők és a közoktatás korszerűsítését. Végül már – a mollák megbotránkozására – odáig merészkedett, hogy javasolta: a nők dobják el fátylukat, és a fodrásznál a divatnak megfelelően tétessék rendbe hajkoronájukat. Törzsi lázadás tört ki, a király kénytelen volt megtagadni meghirdetett nemes szándékait és számkivetésbe vonulni…

             Azóta – mint észrevehettük – mérhetetlenül nagyot fordult a világ. Olyan nagyot, hogy napjainkban szinte hihetetlen és felfoghatatlan, hogy az iráni teokrácia és az afganisztáni tálibok uralma előtt valaha egyáltalán még volt olyan kor is, amidőn Teheránban és Kabulban követésre méltó példaképnek tekinthették a szultánság és a kalifátus mohamedán béklyóit levetkőző világi Török Köztársaságot.

            De maga Törökország is folyamatosan sokat változott, sokban előnyére, utóbb részben hátrányára, kiváltképp az utóbbi két évtizedben a magukat „muzulmán demokratáknak” tartók kormányzása idején. Nem utolsósorban éppen a muszlim nők, asszonyok fejkendőviseletének elsődleges társadalmi kérdésnek számító megítélésében. Ezért is keltett Törökországban országszerte általánosan együttérző visszhangot, és ösztönözte tiltakozó tüntetésékre a lakosságot Mahsza Amini 22 éves iráni fiatalasszonynak egy teheráni rendőrőrszobán elszenvedett tragikus halála. Az ország kurdlakta nyugati vidékéről, a Rodzshilatról származó, feltűnő szépségű Mahszát, akit kurdul Jînának hívtak, a perzsa erkölcsrendészet az utcán fogta le és kísérte be. A rendőrök a drákói szigorúság síita „előírásokba ütköző öltözékére” hivatkoztak, elsősorban a hajtincseit „hanyagul és szabálytalanul szabadon hagyó” fejkendőjét kifogásolták.

            A világközvélemény kételkedve fogadta a halottkém hivatalos jelentését, amely szerint testén és fején nem voltak külsérelmi nyomok, s halálát szívroham okozta, amely „voltaképpen gyermekkori betegségéből visszamaradt szívgyengeség következménye” volt…

            A viharos erejű iráni megmozdulások nyomán Törökországban Isztambul, Izmir és a túlnyomórészt kurd lakosságú Diyarbakır volt színhelye az iráni nőket támogató és a teheráni elnyomó rendszert elítélő felvonulásnak. A részvevők, közöttük sok iráni nő, vörös rózsákkal, iráni zászlók alatt haladtak, s feliratos táblákat vittek, amelyeken a hagyományos kurd szabadság- és nőmozgalmak jelmondata: Jin-Jiyan-Azadî, vagyis Asszony, Élet, Szabadság volt olvasható. Ezt skandálták számos tüntetésen nyugat-európai országokban is. Isztambulban az iráni nővéreikkel való szolidaritás jegyében többen levágták a hajukat, ami a zsarnoksággal való szembenállás ősi perzsa jelképe. Példájukat követte két nemzetközi hírű bebörtönzött törökországi kurd politkus is: Selahattin Demirtaş, a Népek Demokratikus Pártja, a HDP volt társelnöke és Selçuk Mızraklı, Diyarbakır korábbi főpolgármestere, akiket a „terrorista PKK-hoz fűződő kapcsolataik” jól begyakorolt vádjával két külön börtönben tartanak hosszú ideje fogságban. Az esetről, vagyis hogy leborotváltatták koponyájukat, a volt társelnök felesége, Başak asszony tájékoztatta a közvéleményt Twitter-üzenetben. Mint közölte, férje és harcostársa így kívánt tiltakozni Mahsza meggyilkolása miatt, illetve kifejezni támogatásukat az iráni ellenállási mozgalom iránt.           

            A síita Iránban, ahol a mártíromság fontos erény és vallási fogalom, az önkényuralom ellen tiltakozók tömegei mind a mai napig a vakhitet megtestesítő „erkölcsrendőrség” áldozatává vált Mahsza nevével tüntetnek.

            A tragikus Iráni eseményekkel szinte egy időben – különös egybeeséssel vagy a sors játéka folytán – ötéves kiküldésének végén, 2022 júniusában tért haza malajziai állomáshelyéről a muzulmán női fejkendő viselését mindenütt elidegeníthetetlen emberi jognak tekintő Merve Kavakci asszony, eddigi török nagykövet. Ebben a megrendíthetetlen meggyőződésében – állhatatos küzdelmének egyik drámai fordulata után – 2007-ben meg is erősítette az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

            A strasbourgi testület akkor kimondta: a konzervatív és iszlámbarát Erény (Fazilet) pártja frissen megválasztott parlamenti képviselőjének emberi jogait 1999-ben megsértették azzal, hogy megfosztották nemzetgyűlési mandátumától. Nem nézhették el neki ugyanis, hogy a mélyen vallásos hafiza, vagyis a Koránt betéve tudó képviselőnő szabályellenesen muzulmán fejkendőben, hidzsábban, törökül türbanban jelent meg a törvényhozás fórumán, s így is óhajtotta volna letenni hivatali esküjét. Ebben azonban sorfalat állva megakadályozták a szigorúan világi beállítottságú Bülent Ecevit kormányfő Demokratikus Baloldal Pártjának (DSP) honatyái. A már korábban is háromszoros miniszterelnök, híres államférfi, orientalista, diplomata, költő és műfordító, aki a nagy indiai bengáli költő és gondolkodó, Rabindranath Tagore műveiből is többet átültette törökre, a legelszántabb szekularisták, mondhatnánk úgy is, hogy „ultrakemalisták” közé tartozott. Arra törekedett, hogy a török politikában mindenáron visszaszorítsa az iszlám akkoriban erősödő befolyását. Kijelentette, hogy a török nagy nemzetgyűlés a világi állam jelképe, ezért Kavakci asszonyt, aki szerinte ezt a szimbólumot semmibe vette, „helyre kell tenni”. Az ügyben az államügyész is vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy ez „a fejkendős provokáció nem meríti-e ki vallási gyűlölet felszításának tényállását”. Mervét kormányrendelettel megfosztották török állampolgárságától is, arra hivatkozva, hogy a választások előtt eltitkolta amerikai állampolgárságát.

            Merve konzervatív muszlim családban nőtt fel. Felső tanulmányait az Ankarai Egyetem orvostudományi karán kezdte, de két év után a fejkendő tiltása miatt az Egyesült Államokba távozott. Először a Texasi Egyetemen informatikát tanult, majd a Harvardon közigazgatási, a Howard Egyetemen politológiai diplomát szerzett. Férjhez ment, két leánya született. Megkapta az amerikai állampolgárságot. Válása után visszatért Törökországba, s ekkor kezdődött politikai pályafutása. Először a hadsereg által lemondásra kényszerített iszlámista Necmettin Erbakan kormányfő Jólét (Refah) Pártjában, ennek betiltása után pedig a már említett, szintén iszlámbarát Erény (Fazilet) Pártjában. Ennek színeiben került be a nemzetgyűlésbe. Ám ez a párt is a betiltás sorsára jutott 2001-ben. Száz képviselője azonban függetlenként benn maradt a parlamentben.

            Négy hét múlva utódszervezetként megalakult a Boldogság (Saadet) pártja. Ebből azonban kivált a reform szárny Recep Tayyip Erdoǧan és mások vezetésével, és megalapították az Igazság és Fejlődés (Adalet ve Kalkınma) Pártját (AKP). Kinyilvánították hűségüket a kemalista alapelvekhez, hitet tettek Törökország nyugati orientációja mellett, és elhatárolódtak bármiféle iszlámista rendszer bevezetésének követelésétől. Földcsuszamlásszerű győzelmet arattak a 2002-es választásokon, és azóta kormányoznak. Ám politológusok, történészek szerint a kormányzó AKP eredeti hitvallásához képest az évek folyamán változott, s ismét közel áll az iszlám konzervativizmushoz.

            Merve a közbeeső időben sokat utazott, és számos amerikai és európai egyetemen, valamint parlamentek szószékéről elhangzott előadásaiban védelmezte a muzulmán nők jogait, elsősorban a fejkendőviseléshez való jogát. Kivívott tekintélye alapján beválasztották a világ 500 legbefolyásosabb muzulmán személyiségei közé. A hidzsábról vagy török türbanról folytatott heves vita végigkísérte az utóbbi több mint négy évtized történetét. Noha a köztársaságot alapító Atatürk szigorúan különválasztotta az államot és a vallást, soha nem tiltotta a fejkendőt, amelyet nagyon sokan nem is vallási megkülönböztetésül viselnek. Tilalmát Törökországban először az 1980-as véres és kegyetlen katonai puccs után alkalmazták közintézményekben és egyetemeken. Az iszlám előretörésétől tartó kemalisták nagy ellenállása miatt még a kényelmes parlamenti többséggel kormányzó AKP is csak hosszú évekig tartó vita után volt képes megszüntetni a tilalmat. Az egyetemeken azonban 2010-ben mégis keresztülvitte megszüntetését. Akkoriban ezt erélyesen, de sikertelenül ellenezte, s az alkotmánybíróságon is igyekezett megakadályozni a magát szociáldemokratának valló, ellenzéki szekularista-kemalista Köztársasági Néppárt, a CHP elnöke, Kemal Kilicdaroğlu. Ám az Erdoğan szorgalmazta reformok folytatódtak, s 2013-ban már minden állami intézményben felszámolták a kendőtilalmat. Kétségtelen, hogy mindez kedvezően hatott az AKP politikai vonzerejére, növelve népszerűségét a közép-anatóliai vallásos szavazórétegek körében. 2017-ben helyreállították Merve Kavakci török állampolgárságát is. Merve azóta előad több amerikai egyetemen, a muzulmán világ ügyeiben konzultánsa az Egyesült Államok kongresszusának, s rendszeres szemleírója a Vakit (Idő) című konzervatív török napilapnak. Idén augusztusban pedig a Török Köztársaság elnökségének megbízásából kinevezték a külügyminisztérium tanácsadó testületének tagjává.

            A 2023-as elnök- és nemzetgyűlési választások közeledtével hirtelen újra az ellenzék érdeklődésének középpontjába került a muzulmán női kendőviselet. Kemal Kilicdaroğlu CHP-elnök ugyanis váratlanul bejelentette: javasolja, hogy egyenesen foglalják törvénybe a kendőviselet szabadságát, védelmét. Ez a pálfordulás éppen az ő részéről sokakat csodálkozásra késztethet. Mindamellett éppen most tűnhet logikusnak. Szemlátomást arra törekszik ugyanis, hogy az Erdoğan államfővel szembeni ellenzéki választási összefogás várható közös elnökjelöltjeként ezen az érzékeny területen még időben „behozza lemaradását”. Sőt túl is akar tenni régi ellenfelén a konzervatív és vallásos muzulmán szavazók megnyerésében. Azokhoz az anatóliai lakossági rétegekhez fordul, amelyeket jámbor, istenfélő muzulmánoknak tekintett, de akiknél eddig kevés volt a hitele, támogatottsága.

            Az államfő és AKP-vezér válaszolt neki a javasolt „fejkendővédelmi törvény becikkelyezésének” felvetésére. „Rendben, gyerünk, lássunk hozzá – jelentette ki pártcsoportjának értekezletén. De akkor már ne törvény, hanem alkotmányozás szintjén! Ám a dologhoz – fűzte hozzá – hozzátartozik, hogy ezt a kérdést kormányzásunk alatt már megoldottuk.” Ellenjavaslatát nem részletezte, de megfigyelők szerint arra utalt, hogy alkotmányban kellene rögzíteni a muszlim nők, asszonyok fejkendőviselési jogát. Kilicdaroğlut feltételezhetően felbátorították legutóbbi közvélemény-kutatások. Ezek szerint vezet az elnökkel szemben. Más felmérések viszont a kormányzó szövetség előnyét mutatják, s az erőviszonyok kiegyensúlyozottak. A CHP-elnök azt mondta Erdoğan alkotmányozására vonatkozó állásfoglalásáról, hogy „ha nincs mögötte ravaszkodás, akkor természetesen fenntartás nélkül támogatni tudjuk”.

            Ekkor különös fordulat következett be. Abdullah Gül volt köztársasági elnök, aki annak idején Erdoğan eszme- és harcostársaként az AKP-alapítók közé tartozott, a Karar (Döntés) című napilapnak nyilatkozva elismerően szólott Kilicdaroğlu javaslatáról. „Csak gratulálni lehet neki ahhoz, hogy élére állt e változásnak. Pártja szempontjából fontos, hogy beismerte tévedését, és jóvá is akarja tenni. A CHP éveken át abban vélte megtalálni küldetésének értelmét, hogy ellenezte a fejkendőviselést, s ezzel nagy szenvedést okozott nőknek.”

Mint hírmagyarázók emlékeztetnek, 2007-ben Gül maga is támadások céltáblájává vált.

    Amikor abban az évben elnöknek jelölték, a hadsereg és a szekularista tábor, élén a CHP-val azon az alapon fordult szembe jelölésével, hogy felesége, Hayrunissa muszlim fejkendőt visel. Attól tartottak, hogy az iszlámista AKP a kormány és a parlament után az elnöki tisztet is ellenőrizheti majd. A hadsereg mint a „szekularizmus rendíthetetlen őrzője” emlékeztetőben figyelmeztetett arra, hogy „terjedőben van a reakciós iszlám mentalitás”. Az ellenzéki pártok és társadalmi szervezetek a CHP vezetésével tiltakozó tömeggyűléseket rendeztek. Katonai puccstól lehetett tartani. Gül a parlamenti bojkott hatására visszalépett a jelöltségtől, de miután később az AKP az előrehozott általános választásokon elsöprő győzelmet aratott, megválasztották köztársasági elnöknek.

            Kérdés, hogy van-e jelentősége annak a körülménynek, hogy a Gül-interjú abban a konzervatív, muzulmán irányultságú napilapban látott napvilágot, amely szellemiségében közel áll az Erdoğantól elpártolt és ellenzéki pártot alapító Ahmet Davutoğluhoz, az AKP egykoron egyik legbefolyásosabb tagjához, volt miniszterelnökhöz. A kiváló közgazdász, politológus és iszlám-tudós jelenleg mint a Jövő (Gelecek) Pártja elnöke az ellenzéki szövetség tagjaként készül a 2023-as választásokra volt párttársa ellen. Gül pedig – bár hangos politikai szerepet már nem vállalt – köztudott, hogy szintén eltávolodott Erdoğantól, és mind kritikusabb álláspontra helyezkedett annak „demokráciahiányos” államvezetési rendszerével szemben.

Flesch István – Türkinfo