Kedves Törökország-kedvelők!

Az elmúlt héten İzmirben és Manisában jártam,az úti élményeimet szeretném megosztani veletek. A feleségemet az idén sem engedték el a munkahelyéről,valamint a szintén török-kedvelő öcsém és unokaöcsém sem tudott velem tartani,ezért eldöntöttem:megyek egyedül!

De İzmirről igencsak hiányos helyismerettel rendelkeztem,mert eddig csak egyszer jártam ott,akkor is fél napra. Ekkor sietett a segítségemre İzmirli,akit már a Türkinfo olvasói is jól ismerhetnek,a „BloggerVilág” rovatból. Másik segítségem,-és két napon át kísérőm-Tarkan barátom volt,aki a ’90-es évek elején Budapesten élt,és Debrecenben járt nyári egyetemre,ezért jól beszél magyarul.

Először is Budapestre utaztam,innen indult a Budapest-München Railjet express,mellyel én Bécsig mentem. A vasútállomásról egy hosszú buszozás következett a schwechati reptérre. Itt nagyon sok időm volt,mert csak 18.20-kor indult a Sun Express Viyana-İzmir járata. Nehezen eltelt az idő,már a felszállást vártuk,amikor egyszer csak mindenki felállt a helyéről,és kivonult a váróból! El nem tudtam képzelni mi lehet,így hát utánuk mentem. Két török hölgyet kérdeztem,ők odavezettek egy németül tudó török sráchoz,aki elmagyarázta,hogy 2 órát fog késni a gépünk. Remek,végül ez is eltelt valahogy. Így éjjel érkeztünk meg a célunkhoz,de legalább nagyon szép volt a kivilágított Ege Denizi part mente. Határátlépés,csomagfelvétel gyorsan ment. Ismét találkoztam a török sráccal,aki mondta,hogy a metrót most már felejtsem el,mert elmúlt éjfél. Sebaj, İzmirli mindenből „B”-tervet is készített számomra,így tudtam,hogy ebben az esetben a Havaş társaság autóbuszával kell mennem Alsancak kerületig. Így is lett,Alsancakban taxiba szálltam,és mentem tovább a Basmane kerületben lévő szállodámig (10TL). Mire kipakoltam,elrendeztem magam,török idő szerint éjjel 2 óra lett.

Kedden reggel a hotelben hívott Tarkan: jó lesz-e nekem,ha a PTT központi épületénél találkozunk,9 órakor? Persze hogy jó,hiszen az csak egy ugrás a szállótól. Tarkan csak azért vett ki szabadságot,hogy engem fuvarozhasson a városban! A megbeszélt időben a Beşiktaş mezemről azonnal felismert,ahogy a járdán ácsorogtam!:) Ismerkedés után rögtön egy igen konkrét kérdéssel kezdte: -Hallotad-e,hogy tegnap reggel egy kurd sajnos robbantani akarta izmiri repülőteret,de még előtte elfogták? Nem hallottam,de nem nagyon bánom. Mármint hogy elfogták! A megkönnyebülés után meghallgattam a tervet.

-Először az Alsancak stadionba megyünk,ahol az én csapatom,a Karşıyaka játsza most a hazai meccseit-mondta. Megérkeztünk,egy utcában leparkoltunk.

-Nos,a meccsek előtt mindig ebben az utcában gyülekezünk,és mindenki iszik,-foglalta össze a helyzetet Tarkan. Mielőtt kiszálltunk a kocsiból,átadtam neki a Magyarországról hozott ajándékaimat,melyet nagy-nagy örömmel köszönt meg. Míg a stadion bejáratához értünk,megtárgyaltuk a nyugatiak tévhitét a törökök alkoholfogyasztásával kapcsolatban.:) Bemehettünk,de csak a kapu mögötti főépületbe,az ablakrácsokon keresztül még rendes fényképet sem lehetett készíteni. Jöttünk lefelé a lépcsőn,és Tarkan röviden beszélt egy ottani alkalmazottal. –Barnabás,szerencséd van,mehetünk befelé!-kiáltott oda nekem. És ez őrület,-mindenhová engedtek minket! Bejártunk mindent,különös tekintettel a pályát! Remek volt!

Ezután még nagyobb kaland következett:indultunk a hatalmas Atatürk stadionhoz! Itt Tarkan csak ennyit mondott: „-A barátom magyar,nagyon szereti a török futballt,és szeretné megnézni a stadiont”. Már akasztották is le a kulcsot a szögről,és mehettünk,amerre akartunk! A kezdőkörtől kezdve a stadion legfelső soráig (izmiri látkép) mindenhol voltunk! Hatalmas élmény volt! Amikor a török válogatott İzmirben játszik,itt szokták rendezni a meccseket. Valamint sok Török Kupa döntőnek is helyt adott már.

Szerdán reggel terveztem a Kadifekale (Bársony-erőd) meglátogatását,de barátom azt modta,ne menjek egyedül oda,mert veszélyes környék,inkább elvisz most,autóval.

Mivel İzmirli is ugyanezt mondta,beleegyeztem. Menet közben megtekintettük Törökország legnagyobb Atatürk szobrát,mely tulajdonképpen egy fél hegy kifaragva,és nagyon látványos.

Útközben nem hittem el,hogy mekkora dömperekkel milyen keskeny,és milyen meredek sikátorokba hajtanak be a török sofőrök! Az erődöt még maga Nagy Sándor építtette,és természetesen pazar a kilátás az İzmir Körfezire. Minden irányban fényképeztem és videóztam,mert volt mit nézni! Az erőd közelében található a Kale dzsámi,amit csak kívülről láttunk.

Gyerünk Bucába!-adta ki a jelszót Tarkan. A Bucaspor stadionjában (Buca Arena) a két biztonsági őr nem akart beengedni minket. Hiába próbálkoztunk mindennel,hogy én magyar vagyok,a török foci szeretete miatt utaztam ide,az Atatürk stadionba simán bemehettünk,stb. Nem-nem,nem lehet,az igazgató nem engedi-volt a válasz. Tarkan röviden összefoglalta,hogy mit üzen a direktörnek,és megfordultunk a kocsival.

-Ne próbáljuk meg az ellenkező oldalon?-kérdezte hirtelen izmiri barátom. Megkerültük az egész Arenát,leparkoltunk,lementünk egy lépcsőn,és kérem,tárva-nyitva volt minden,oda mentünk,ahová csak akartunk! Sejtettem én,hogy nem volt itt szó semmiféle igazgatóról,csak a két őr fontoskodásának estünk áldozatául. A fényképek elkészítésekor a kezdőkörbe nem mertünk bemenni,nehogy a „fontos emberek” észrevegyenek a túloldalról. Összességében igazi diadal volt,hogy a tiltás ellenére ide is sikerült bejutnunk!

Dél körül fantasztikus kánikula volt már,de én éppen ezt szeretem,szerintem jobban bírom,mint a törökök!:)

Most pedig az Öböl déli része következik,Göztepe kerületbe megyünk-tájékoztatott a folytatásról kalauzom. Itt az edzőközpontban jártunk,beengedtek volna a sportcsarnokba is,de engem csak a futballstadionok érdekelnek igazán,tehát megköszöntük a lehetőséget. Következő megálló az Agora AVM volt Balçovában,ahol egy Fenerium bolt működik. Itt elkészültek a fényképek,amint Beşiktaş mezben feszítek egy Fenerbahçe dükkanban!

-Nem lenne kedved komppal átkelni az Öblön autózás helyett?-kérdezte cankuşum. Óóó,hát dehogynem-feleltem rá mindjárt. És ez nagyon jó ötlet volt! Rendkívül szép a város tengerről nézve (is). És hasonlóan szép a megérkezés a gyönyörű,pálmafás Karşıyaka kerületbe is. Ez aztán egy igazán tipikus,futballőrült városrész! A kerület focicsapatáról,a Karşıyaka S.K.-ról szól itt minden. Piros-zöld a falak színe,a zöldség-gyömülcs árus,a taxik is piros-zöldek. Először Bostanlı mahallébe mentünk,az ottani Kaf-Kaf Store-ba,fotózkodni. Miután ez megvolt,eljött az ideje az Olvasóim megnyugtatásának! Már biztosan sokan az émelygéssel küzdöttek a „török foci” nevének említése hallatán,ezért innen egy nagyon fontos helyszínre mentünk. Atatürk anyukájának lakóházába,ahol élete végéig élt. Egy kívülről egyszerű,kétszintes épület,mely nagyon szépen,korhűen van berendezve. Odabent látható az anyuka,és Mustafa Kemal viaszszobra is. Nem tudom,más esetében hogy van,de nekem a tártlatvezető hölgy végig a vállamat ölelgette,és közölte:nem kell belépőjegyet váltanom!

Folytatásban a temetőbe mentünk,meglátogattuk Zübeyde Hanım síremlékét,és megtekintettük a temető területén lévő Osman paşa dzsámit. Hamar visszataláltunk a focihoz,Alaybeybe mentünk,itt működik Tarkan kedvenc Karşıyaka taraftar dükkanja. Itt tényleg mindenki a barátja,és engem is azonnal így kezeltek. Rögtön kínáltak mindenféle innivalóval,mindenhol fényképezkedhettem. A kulübü az idén 100 éves,erre az alkalomra díszdobozos csokit hoztak forgalomba,abból is megkínáltak. Levették a polcról a Karşıyaka sálat,hogy azzal is legyen fényképem. Én ezt a sok jót úgy tudtam megköszönni,hogy vettem náluk egy „100 yıl” című CD-t. Nagy szeretettel búcsúztak tőlünk.

-Most már ebédeljünk,meghívlak!-mondtam Tarkannak.

-Ne üljünk be sehová,a közelben a barátaim működtetnek egy mozgóbüfét,az sokkal olcsóbb lesz-felelte İzmirli barátom. Hamar meg is találtuk őket,a tengerparthoz közel árulták a hot-dogot.

Nagy ovációval fogadták Tarkant,és hát tényleg a barátai,a büfés kocsi bemázolva piros-zöldre,és mindkét végén ott volt a Karşıyaka címer! Megkaptuk a kaját,és a hátam mögött újabb nagy kiabálás támadt,megérkezett valaki.

-Ez itt İskoç,a Karşıyaka vezérszurkolója!-mutatta be az újonnan érkezőt Tarkan. Nagy élmény volt nekem a vele való közös fotózkodás. Becsomagoltattuk az ebédet,és felmentünk a K.S.K. szurkolói klubjának központjába. Ez nagyon szép helyen van,a gyönyörű,pálmafás Hasan Ali Yücel blv-n,az Öböl mentén. Kinn az erkélyen ettünk,meseszép kilátás mellett,a „Karşıyaka taraftarlar derneği” drapéria mögött. :)A szurkolói klubban is mindenhogy fényképezkedtünk,és közben láttam,hogy İskoç titokban egy original,becsomagolt Karşıyaka pólót csúsztat a pamlagon hagyott szatyromba! Nagyon szép darab!

A pezsgő és modern Çarşı városrész felé vettük az irányt. Itt is van Kaf-Kaf Store,megcsináltuk a szokásos fényképeket.

-Erre szokott járni a legnagyobb izmiri Beşiktaş szurkoló,egy bácsi,jó lenne vele összefutnod!-morfondírozott hangosan Tarkan. Ő minden meccsre utazik İstanbulba,és mindig mutatja a kamera. Belépőjegyet már réges-régen nem kell váltania. Úgy öltözik,hogy az egyik cipője fekete,a másik fehér. A szakálla egyik fele feketére,a másik fehérre van festve.

Kb.5 percet sétáltunk még,amikor hallom,hogy kegyetlenül kiabál valaki utánam. Sarkon fordultam,és-úgy is kitaláljátok-a fent említett bácsi áll a hátam mögött. Azonnal magához ölelt,és alig akart elengedni! Többszörösen is lefényképezkedtem vele,nagyszerű volt.

A Karşıyaka S.K. klubháza volt a következő állomás,amit csak lefényképeztünk.

–Most nézzük meg a csapatom régi stadionját,ahol nem engedik őket játszani,mivel nem lehet rendesen elkülöníteni a vendégszurkolókat-javasolta cankuşum. Örömmel mentem vele. Hát,a lelátó nagyon jó állapotban van,de a pályával nem törődik senki,az sajnos szörnyen néz ki.

Ettől a stadiontól visszagyalogoltunk az autóhoz,és mentünk Mavişehir kerületbe,ahol a Karşıyaka Spor Salonu,a piros-zöldek sportcsarnoka található. Ide nem mentünk be,mert engem nem igazán érdekelnek a teremsportok,viszont a csarnok alatt működik a 4. Kaf-Kaf Store. És mivel ez a város legkülső ilyen boltja,ezért itt a legolcsóbb minden. Azt tudtam,hogy Töröko.-ban általában 90 TL környékén vannak az eredeti focimezek (CyberMacs is 95-ért vett nekem a tavasszal),ezért igen jónak találtam,hogy itt 60 TL-ért már hozzá lehet jutni. Az eladó itt is rendkívül rendes volt,minden leszedhettem a polcról,mindent meg lehetett tapogatni. Ragaszkodott hozzá,hogy a teljesen izzadt testemre húzzak fel egy vadonatúj Karşıyaka mezt,és készüljön rólam úgy is fénykép.:) És a végén kibökte a személyes ajándékát: amiért magyar létemre ennyire szeretem a török focit,a 60 lírás mezt nekem odaadja 50-ért! De mivel gyakorlatilag ez volt az első napom İzmirben,így nem vettem meg,amit természetesen már nagyon bánok!

-Még egy K.S.K. helyszín maradt hátra,a klub edzőközpontja a Selçuk Yaşar spor tesisleri,innen odamegyünk-jelölte meg az útirányt cankuşum. A már megszokott szívélyes fogadtatásban volt részünk. Mindenhová bemehettünk,az edzőpályáktól a fociakadémia épületéig,bárhova. Nem is kísértek minket az épületben. És mi mindent kihasználtunk,mindent megnéztünk.

Amikor mindezekkel végeztünk,Tarkan azt mondta,hogy most Bornovába megyünk,ott fogunk találkozni az ő barátjával,aki elvisz minket Manisába. Míg Mavişehirből Bornovába értünk,megint csak bizonyságot kaphattam róla,hogy milyen óriási város is İzmir! Tarkanék lakása közelében találkoztunk a barátjával,átszálltunk az ő autójába,mert ő eleve is Manisába tartott. Ugyanis a felesége most a bandırmai kórházban dolgozik,onnan Manisáig utazik,és a férje pedig elé jön İzmirből. Gyorsan megtettük a kb.40 kilométert. Már nagyon kíváncsi voltam a városra,mert a történelemből tudtam,hogy az oszmán hercegek közül onnan lehetett tudni,hogy ki lesz a következő szultán,hogy közülük kit neveztek ki manisai beglerbégnek.

Először az Ahmet Bedevi kerületbe mentünk,ahol meg akartuk nézni 19.Mayıs stadiont,a Manisaspor focicsapat otthonát. Ez sajnos csak kívülről sikerült,mert nem engedtek be minket,és még a lelátó alatti Manisaspor Store is zárva volt. Van viszont még egy ilyen bolt a városban,odamentünk,ez egy nagyon szép üzlet,és mindent engedtek fényképezni.

-Most pedig-ha lehetséges-menjünk az itteni Fenerium boltba!-kértem Tarkant.

-Én most,tőled hallok először róla,hogy Manisában is van Fenerbahçének boltja-csodálkozott Tarkan. Van bizony!-vágtam rá,és már mondtam is az utcanevet. Kisebb kérdezősködés után meg is találtuk. Az eladó srác nem hiszem,hogy 15 évnél idősebb lett volna. De mindenfajta fényképet engedett,és én “cserébe”vettem nála egy “Fenerbahçe Mohikan Marşı” CD-t.

Visszamentünk a központba,és most már következhettek a kulturális látnivalók! Először a Sultan dzsámit néztük meg,ahová nem mentünk be. Sajnos Tarkan nem tudta,hogy hol van a Çeşnegir dzsámi,úgyhogy ez kimaradt. Viszont teljesen sikerült kárpótolni magam,mert ezután következett-szerintem-Manisa fő attrakciója,a Muradiye dzsámi! Először távolról fényképeztük a gyönyörű,kétminaretes építményt,és ezután mentünk hozzá közelebb. Nekem nem tetszett,hogy a fényképeken sokat eltakartak a fák,ezért egy jobb fotós helyet szerettem volna keresni. Barátomnak nem volt kedve visszajönni velem,ezért magam indultam el megfelelőbb pozíciót felkutatni. Találtam is egy jó helyet,ahol nem takarta semmi a kilátást. Jött is nemsokára egy fiatal török srác,aki örömmel lefényképezett engem,a dzsámival a hátam mögött. De valami nagyon különös vele számomra! A német fociválogatott mezét viselte. Ezt persze nem hagyhattam kérdés nélkül:-Ha te török vagy,miért német mezt hordasz? Megkeményedő tekintettel nézett rám,és mondta: „Arbeit macht frei”

Huhhh,ez kemény volt,errefelé még ilyen is van??

Ezután gyalogoltam vissza Tarkanhoz,és mentünk be a csodás Muradiye dzsámiba. Mesés! Jó lenne egyszer minden türkinfósnak látnia! Azt állítom-mint ez másnap kiderült-könnyedén maga mögött hagyja szépségben az izmiri dzsámikat! Jó sokáig nézelődtem bent. Visszamentünk a központba,és beengedtek a Sultan Hamamıba. Még sosem voltam török fürdőben. De a központi részt,magát a fürdőt,ami építészetileg a legjelentősebb,csak a küszöbig bírtam,az elképesztő forró gőz miatt.

Megérkezett Tarkan barátja a nejével,újból autóba ültünk,és a város fölé magasodó hegy felé vettük az irányt,hogy ott megnézhessük az Ulu dzsámit. Miközben kapaszkodtunk felfelé,nagyon figyeltem,mert tudtam,hogy az ifjú Szulejmán (Kanuni)is ezen a hegyen gyakorlatoztatta a csapatait,manisai beglerbég korában. Az Ulu dzsámi a város legrégebbi dzsámija(1366),de igen dísztelen,nekem annyira nem tetszett. Mármint belülről. Kijöttünk,és Tarkan mondta,ők vissza szeretnének menni a barátjával imádkozni,mi addig üljünk le a hölggyel a teakertbe. Nagyszerű volt a kilátás az asztalunktól az alattunk elterülő Manisára.

Miután barátaim megjöttek,indultunk vissza autóval İzmirbe. Tarkanékhoz voltam hivatalos vacsorára. Ismét megérkeztünk Bornovába. Én nem tudom,de Törökországban még a lakótelepek is olyan hangulatosak! Minden második tömb alatt volt valami “buli”,vagy sünnet,vagy valamilyen élő,török zenés étterem,vagy bármi. Vendéglátóim lakása tükrözte azt,amit a török lakásokról már előzőleg hallottam. Hihetetlen pedantéria mindenütt! Megismerkedtem Tarkan elképesztően kedves feleségével,Gamzével,és két kedves tinédzser gyerekével.

Jött a vacsora. Zöldbab! Tudni kell,hogy a káposztás tészta mellett engem ezzel a világból ki lehet kergetni…! Most mi lesz?? Szerencsére semmi sem lett,egyáltalán nem haragudtak meg,jött helyette a sigara böreği! Ez már döfi,sosem ettem még ilyet,csak mindig szerettem volna! Nagyon finom,csak éppen három embernek valót kaptam!:)

A végén görögdinnyét ettünk. Júniusban. Na de hát,ez is a mediterráneum egyik előnye a sok közül.:)

Gamze is élt valamennyit Budapesten,tud egy kicsit magyarul beszélni,Neoton Famíliát énekelni satöbbi.:) Vacsora után bement a szobába,és kihozott egy könyvet: „Petőfi Sándor összes költeménye” magyarul persze. De ez még nem volt semmi! Újabb könyvet hozott a szobából,egy Nagy László kötetet. Kinyitottam,és a következő bejegyzést találtam az első oldalon:

„Emlékül Gamzének,amiért ilyen gyönyörűen szavalt magyarul,a mi hazánk,Magyarország nemzeti ünnepén.”

Ankara,1993.március 15.

A Magyar Köztársaság nagykövete.

Teljesen elképedtem! Ez már azért felülmúl mindent! Fantasztikus!

Miután kiálmélkodtam magam,beültünk a nappaliba,beszélgetni. Valamikor 9 és 10 óra között jeleztem Tarkannak,hogy indulni szeretnék. Útközben mondom cankuşumnak,hogy majd másnap én szeretnék visszajönni Bornovába,mert a Forum AVM-ben van egy Fenerium bolt,az érdekelne még. Teljesen meghökkent.

-Miii? Amikor jöttünk Manisából,nem szóltál,hogy menjünk be a Forumba?

-Nem szóltam,mert nem is akartam szólni,mivel nagyon fáradtak voltunk már. Majd holnap visszajövök metróval.

-Dehogyis jössz holnap,most azonnal megállunk,és megyünk a Forumba,hiszen ez már előre meg volt beszélve!

Így is történt,fogtuk magunkat,és este 10-kor mentünk a Forum AVM-be! Nagyon szép plaza,Tarkan szerint İzmirben a legszebb AVM. A Feneriumban mindenféle fotót megengedtek nekünk,elégedetten gyalogoltam vissza,amikor megláttam egy Lacoste márkaboltot. A feleségem azt kérte,hogy vigyek neki egy ilyen pólót İzmirből. De Tarkan beelőzött:

-Feyyaz ne itt vegyél! Holnap,Kemeraltıban vegyél Lacoste pólót! Egészen biztos,hogy hamis lesz,de errefelé nagyon jól hamisítanak,viszont garantálom,hogy harmadába fog kerülni. Hagytam magam meggyőzni.

Autóval elmentünk a metróállomásra,itt elköszöntünk egymástól,és a metróval Basmanéba mentem. Nem hosszú séta volt a vasútállomástól a hotel.

Nagyon jó,és nagyon hosszú volt az első napom İzmirben.

Folytatása következik!

2012-07-12
Feyyaz