Jászberény: Százéves a török-magyar emlékmű

Jászberény történetéből ismert tény, hogy a török uralom alatt a ferencesek templomát és környékét palánkvárrá alakították. Ekkor ásták ki a Csincsát (van, ahol Dzsin-dzsának írták a nevét), hogy körbe vegyék a palánkot a Zagyva vizével, és ez is egyfajta védvonalként funkcionáljon. A Csincsa a nagytemplom mögött csatlakozott a folyó városi ágába.

A palánkon belül valójában – ha nem is folyamatosan, de meghatározó jelleggel – a hatvani szandzsákhoz tartozó kis létszámú török katonai egység tartózkodott. Jászberény környékén azért voltak kisebb összetűzések, mert Egerből gyakran portyáztak erre katonák. Az 1570-es évektől az 1650-es évekig tehát török katonák tartózkodtak itt, haltak meg, s temették itt el őket. Mivel nem mindig csak törökök voltak ide beosztva, hanem délszláv zsoldosok is, így ők is végezhették életüket itt, csakúgy, mint a magyar katonák egynémelyike.
A ferences templom körül – mint minden katolikus templom esetében – temető volt, ahová a jászberényi elhunytakat temették. Ezen a területen tehát mind török, mind szláv, de jász és magyar emberek földi maradványai is a földbe kerültek a török idők előtt, alatt és utána is.
Porteleki (Prückler) József kutatásaiból tudhatjuk – melyet a Jász Múzeum évkönyvében adott közre 1974-ben –, hogy a sírokból a ferences atyák a csontokat egy halomba hordatták össze 1690-ben. Ez a halom a kolostortól keletre volt. Utána 1840-ban mozgatták meg ismét a halmot. Ekkor a ferences rendház előtti sétány dél-nyugati részébe vitték át. Egy emléktáblát is helyeztek el rá, hogy az utókor tudhassa, kiknek a földi maradványait őrzi a halom. Ennek szövege a következő volt: „Gyászos hajdankor nyomorának szomorú emléke. A vad török által feldúlt hont szaggató visszavonások martalékjává esett honfiak, vitézek csont maradványai, midőn 1840-ik évben e téren volt vársáncok elegyengettettek, keletre 74 lépésnyire állott halom alól ide hordattak át, s e sírdomb emeltetett emlékül.”
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban felkutatott iratok tanúsága szerint 1908-ban már nagyon rossz állapotban volt a Ferencesek terén a török és magyar holtak maradványát őrző emlékhely. A városi vezetés elhatározta, hogy rendbe teteti, a barátok terét rendezi, s a munkák előkészítésével a városi mérnököt meg is bízták.
A helyi újság, a Jászkürt 1908. augusztus 23-i számában áll, hogy a Ferencesek terének rendezése zajlik. A csontokat összegyűjtik, és egy domb alá helyezik, márványlappal megjelölik, s a dombhoz vezető sétautat kikövezik.
A következő, 1909. július 11-i újsághír szerint az emlékműre pályázatot írtak ki, de csak egy induló volt, Körmendi Frim Jenő (1886-1959). Ő jelentkezett ugyanis a Pintér-féle, a Szabadság téren fúrt kút felépítményére kiírt pályázatra, így került Jászberénybe. Végül a Lehel-szobros pályázattervezetére nem adta áldását a képviselő-testület. Valószínűleg látogatása során merült fel, hogy a Ferencesek tere rendezésekor felszínre hozott csontok fölé is egy méltó emlékművet kellene emelni. Így a város erre is pályázatot írt ki, melyre Körmendin kívül más nem jelentkezett. A megkötött szerződés szerint az emlékmű felállítási határideje 1909. október 20-a volt. Szintén hivatalos iratok tanúsítják, hogy a szobor átvételének időpontját 1909. október 18-ára, fél 11 órára tűzték ki.
1909. október 24-én az állt az újságban, hogy Ferenciek terét felásták, hogy a török világra emlékeztető sírdombot, a közös sírban lévő földi maradványokat áthelyezzék az új emlékmű alá. Hatalmas koponya, kar és lábcsontok kerültek elő, melyek rendkívüli termetű emberektől származhattak. A régi kőből készült emléktáblát azonban meghagyták a föld színén a sírhely takarójának, melyen a felirat még jól volt olvasható.
Körmendi Frim Jenő emlékműve – mely a művész első köztéri alkotása – egyik oldalán alul is tartalmaz egy feliratot: „Török, magyar egymás ellen küzdött itt vad gyűlöletben. Hősei sok irtó hadnak, békén együtt itt porladnak.”
Az emlékműről a következő híradás a Jász Újságban 1910. március 6-án jelent meg. Iskolás gyermekek az emlékművet megdobálták, megcsonkították. A férfialak mutatóujja és az orra tört le. A nevelés, oktatás színvonalát emelni kellene a cikk írója szerint, hiszen nyilván nem tudták a gyerekek, mit tesznek. Néhány hét múlva, 1910. július 14-én már azt adta közre a Jász Újság, hogy a rendőrség kinyomozta a szoborrongálót. Azt állapították meg, hogy Deli István 9 éves lelenc okozta a kárt. A gyermek Krasnyánszky Istvánné nevelőszülőnél volt elhelyezve. A rongálás miatt büntetésből „javítóintézetbe internálta a hatóság”.
A rongálásnak ettől súlyosabb esete 1976-ban történt, melyet Sáros András a Jászberényi Ferences templom története c. könyvéből tudhatunk meg. Ekkor a parkot rendező gimnazisták – nem tudva, hogy mit is őriz a földön fekvő, 1840-ben készült tábla, melyen a szöveg már nagyrészt tönkre ment, olvashatatlan volt – el akarták távolítani. Ám nem tudták azt egyben elvinni, így a parkőrt hívták segítségül, aki a táblát szétverte.
Azóta sincs pótolva a hiány, sem a szoboré, sem a tábláé.

Kiss Erika, http://www.ajkszp.hu/