Hogyan birkózzunk meg külföldiként a török gesztusokkal?

Az Anadolu török hírügynökség Törökországba látogató külföldiekkel beszélgetett, akik elvesztek a kacsintások, vállvonások és csettintések tengerében.

Külföldi utazások során főképp a non-verbális kommunikáció eszközeit alkalmazzuk, így elég nagy az esélye annak, hogy az országban használatos speciális arckifejezéseket, gesztusokat és jeleket félreértjük.
Maga a nyelv az első akadály azoknak, akik az országba jönnek, ugyanis Törökországban kevesen beszélnek idegen nyelveket.

A törökök testbeszédének félreértése jelenti a másik legnagyobb problémát, nyilatkozták a külföldi diákok az Anadolu hírügynökségnek.

„A fejbiccentéssel jelzett „nem” volt a legnagyobb fennakadást okozó dolog számomra” – mondja Ahmed Hussein, a 22 éves etióp diák, aki az isztambuli Marmara Egyetem szociológia szakos hallgatója.

„A fej bólintó mozdulata itt, Törökországban olyan, mintha „nem”-et mondanánk, nem úgy, mint a világ többi részén. Először nagyon nehéz volt megfejteni ezt a jelet,” – magyarázza frusztráltan.

Habár a bólintás – a fej előre, majd hátrabillentése – valójában Törökországban is, mint sok más országban az igent jelenti, amikor csak hátrafelé billentik a fejüket, gyakran felhúzott szemöldökkel, az a „nem” kifejezése.
Számos ismertetőben olvashatunk ehhez kapcsolódó figyelmeztetéseket. 2008-ban, az ismert útikönyv, a Lonely Planet kiadványában írták: „A törökök a fejük hátrabiccentésével jeleznek nemet, miközben felvonják a szemöldöküket is – csupán a szemöldök felvonása is ugyanezt jelenti.”

Tehát a török gesztusokról számos dokumentációt találhatunk, főleg ha a félreértésekről van szó. Az interjúban megkérdezett diákok közül szinte mindenki tapasztalta az említett jelenséget, és problémákba ütközött, különösen a buszokon.

Amikor a külföldiek arról kérdezik a sofőrt, a busz megy-e egy bizonyos helyre, általában félreértik a biccentést, mely a törököknek egyértelműen a nemet jelzi. A gyanútlan utasok felszállnak a buszra, azt gondolva, hogy a buszvezető igent mondott, mire ő ismét megállítja őket.

„Rengetegszer szálltam rossz buszra, mert azt hittem a sofőr bólintott. Már egy másik helyen voltam, amikor figyelmen kívül kellett hagyom a sofőr zavaros magyarázkodását” – mondja Hussein, majd hozzáteszi: „Kínos dolog a buszra felszállva veszekedni a sofőrrel, amikor már megtörtént a félreértés.”

Erlan Baianov Kirgizisztánból érkezett, a Fatih Sultan Mehmet Vakif Egyetem diákja, beismeri, hogy ő is szokott ilyen kellemetlen helyzetekbe kerülni.

„Amikor a tanáromat kérdeztem, hogy kimehetek-e a mosdóba, bólintott egyet, amit én félreértettem. Megpróbáltam kimenni a teremből, mire ő zavartan kérdezte, hogy hová megyek. Amikor azt mondtam, mosdóba, azt felelte: „Nem azt mondtam az előbb, hogy nem mehetsz?” – Eleinte nagyon nehéz volt hozzászoknom ehhez a gesztushoz!”

Hangok és gesztusok

Maman Bello Sadjo számára, aki az afrikai Beninből érkezett és az İstanbulşehir Egyetem hallgatója, a probléma kétoldalú. Hazájában, a törökök nemet jelentő biccentését kísérő, nyelvvel csettintő hang tabunak számít. Elmondása szerint hazatérve is használta a biccentést és a hangot, amin a barátai nagyon meglepődtek.

„A bólintás Beninben ellenkező jelentésű, és ha csettintéssel együtt csinálod, rosszat jelent. Olyan mintha valakit kutyának neveznél”-mondja.

Abdu Nesredin, a Marmara Egyetem etióp diákja meséli el egyik cikis történetét, mely a szomszédjaival focimeccs nézés közben történt.

Ezt a rázós helyzetet egy olyan kézmozdulat okozta, aminek a török kultúrában más jelentése van, mint náluk. Amikor kedvenc csapata gólt rúgott, örömében felkiáltott, és a bal öklét a jobb tenyeréhez csapta többször is. Etiópiában ez egy megszokott cselekvés a győzelem örömének kifejezésére,Törökországban sajnos teljesen mást jelent- szexuális jelentésű kézjel.

„Annyira szégyelltem magam, amikor a fiúk félrehívtak, és elmondták, hogy náluk ez a jel tabunak számít. Nagyon zavarba jöttem”- mondja Nesredin.

„Ugyanez történt velem is” – mondja Rafiou Worou. 2011-ben érkezett Isztambulba, szintén Beninből, hogy egyetemen tanuljon. Elmondja, milyen helyzetbe hozta ez a gesztus a csoporttársai előtt.

„Egy nap a tanárunk kérdezte, hogy sok hal van-e abban az országban, ahonnan jöttem. Beninben ezt a kézjelet használjuk a „sok” kifejezésére is. Amikor a tanárunk szólt, hogy ne használjam ezt a jelzést, mert tabunak számít, kellemetlenül éreztem magam. Sok időbe telt hozzászoknom.”

Bianov szerint számos zavaró gesztus létezik. Például a mozdulat, amit a törökök a „finom” vagy a „csodálatos” értelemben használnak (mind az öt ujjat felfelé tartva összeérintjük az ujjbegyeket), náluk azt jelenti, „fogd be!” Az araboknál ugyanez a „nyugodj meg” felszólításnál használatos.

„Ugyanígy a törökök által használt mozdulat, a kérdés közben felemelt kéz Kirgizisztánban figyelmeztető jel. Mindkét gesztust megfelelően tudom használni, amióta Törökországban élek. Viszont problémát jelent, ha az országomból származó emberekkel beszélgetek. Majdnem mindig félreértik, aztán jöhet a magyarázkodás.” – folytatta a sort.

Kacsintás

Úgy tűnik, a szomáliai diákok számára, mint Abdullah Muhammed, a kellemetlen gesztusok listája még hosszabb. „A törökök által használt „baráti kacsintás” szintén félreérthető dolognak számít az olyan diákok számára, mint mi,” – mondja.

Abdullah szerint a kacsintásban mindig van egy szexuális többletjelentés, amit partnerek használnak egymás között. Így ő és barátai is hajlamosak voltak félreérteni ezt a jelzést, ami Törökországban csak baráti jelentésű.

„Eleinte, amikor egy lány rám kacsintott, a szívem is hevesebben kezdett dobogni. Amikor már a fiúk is kezdtek kacsintgatni rám, összezavarodtam és gyanakodni kezdtem. Egy kis idő eltelt, mire rájöttem, hogy ez csak egy baráti gesztus itt, Törökországban,” – mondta Abdullah.

Amikor a benini Rafiout kérdeztük, volt-e hasonló tapasztalata, elmosolyodott, és visszaemlékezett arra az esetre, amikor egy indonéz barátjuk sétált ugyanebbe a csapdába.

„Szegény fiú azt hitte, azért kacsintott rá egy lány az iskolában, mert tetszik neki. Sokat nevettünk rajta, mikor meg akart róla győződni, igaz-e. A történet végét már inkább nem mesélem el,” – mondta nevetve.

Rafiou szerint a külföldi diákok, akik nincsenek tisztában a török gesztusokkal, mind félreértik a kacsintást. „Akik csak kevés ideje vannak az országban, el sem tudják képzelni, hogy a kacsintást másképp is lehet értelmezni.”

Recep Senturk, a Fatih Sultan Mehmet Vakif Egyetem szociológus professzora szerint minden a kultúrák közötti különbségekre vezethető vissza. Kihangsúlyozta, hogy általában a törökök barátságosan viszonyulnak a kulturális különbségekhez, javaslata szerint ezeket a gesztusokat a török nyelvtanítás keretein belül ismertetni kellene a külföldiekkel.

„A diákok számára rendkívül hasznos lenne, ha verbális kifejezések mellett a testbeszédet is megismerhetnék, de szimbolikus szavak használatától addig tartózkodjanak, amíg nyelvtudásuk eléri a megfelelő szintet.” – mondta.

Senturk megemlíti, hogy egyes állatnevek más-más jelentéssel bírhatnak az eltérő kultúrákban. Jól ismert példa erre az, hogy míg az amerikai kultúrában a medve vagy a szamár a kemény munka szimbóluma, Törökországban negatív jelentésű, sértő lehet.

„Arab országokban járva megtudtam, hogy náluk a teve az erőt jelképezi.” – mondta. „Ha itt, Törökországban valakit tevének neveznél, valószínűleg verekedés lenne a vége.”

„Egymásba karolva, vagy egymást ölelve sétálgató, azonos nemű személyeket nyugaton valószínűleg homoszexuálisnak hinnék, míg a törököknél ez teljesen megszokott viselkedés barátok között.”

Addig, amíg a török non-verbális kommunikáció elemeit nem építik be a külföldi hallgatók nyelvi képzésébe, úgy tűnik nincs más választásuk a Husseinhez hasonló diákoknak. A kínos pillanatok és tapasztalatok elkerülhetetlenek. Hussein szavaival élve: „Nincs más választásunk, mint alkalmazkodni!”

Forrás: Anadolu Agency

Fordította: Mező Anikó – Türkinfo