Három birodalom fővárosa, amely két kontinensen fekszik – Diyadin Yakut írása

Hányan vannak Önök közül, akik valaha is megálltak egy pillanatra, hogy elgondolkodjanak azon, milyen is egy olyan csodás városban élni, mint Isztambul?

Az emberek általában pesszimisták, különösen az isztambuliak. Egy poharat hajlamosabbak vagyunk félig üresnek, mint félig telinek tartani. Ez a jelenség szinte univerzális. Rengeteg tanulmány és felmérés készült arról, hogy az emberi faj természeténél fogva hajlik arra, hogy a mindennapi élet nehézségeit eltúlozza, és az életében bekövetkezett jó dolgokat lekicsinyelje.  Az emberek nálunk is szeretik kiemelni és kritizálni életük negatív dolgait és szeretnek tüzes szenvedéllyel veszekedést szítani.

Nincs ez másként Isztambul közel 15 milliós lakossága körében sem. Ezt nem azért mondom, mert mindenre kiterjedő felméréseket végeztem, amelyek eredménye azt mutatja, hogy Isztambul lakói kevésbé elégedettek, vagy azért mert rendelkezésemre állnak ilyen statisztikai adatok, hanem egyszerűen csak azért, mert szokásommá vált szociológiai következtetéseket levonni az élet minden területén, az emberek reakcióiból: legyen szó a családomról, közeli hozzátartozóimról, barátaimról, a tévében szereplő  emberekről, de még akár azokról az idegenekről is, akikkel valamelyik tömegközlekedési eszközön találkozom nap, mint nap.

Soha nem vették még zokon Isztambulról tett észrevételeimet. Hallom, hogy például a rohanás és a kapkodás Isztambulban felemészti az életünket, vagy hogy a földrengés fenyeget minket, vagy hogy a szörnyű forgalom Allahın Gazabı, Isten haragja. Ezek nem csupán élénk megnyilvánulásai az emberek elégedetlenségének, hanem azt is mutatja, hogy milyen kérdések foglalkoztatják az embereket, még ha nem is beszélnek róla.

Annak ellenére, hogy alapvetően filozófiai és politikai síkon közelítem meg ezeket a panaszokat, tehát a polgárok ellenállását bármilyen típusú és szintű intézményesítés ellen a demokratikus társadalom két fontos pillérként az átláthatóság és elszámoltathatóság elveinek elengedhetetlen feltételeként értelmezem, javaslom, hogy most hagyják magunk mögött az élet nehézségeit és csatlakozzanak hozzám egy virtuális túrára, ahol bemutatom Isztambul gyönyörű oldalát. Azt a várost, amely több mint másfél évezred alatt három birodalom fővárosa is volt.

Először is, Isztambul az egyetlen olyan nagyváros a világon, amely két kontinenst köt össze, melyeket a történészek „régi világnak” hívnak. Isztambul kivételével sehol sem majszolhat úgy simitet és szürcsölhet egy csésze teát úgy az egyik földrészen, hogy közben azt nézi, hogyan zajlik a mindennapi élet a másikon.

És Isztambul az egyetlen hely, ahol két kontinens között hajózhat a Boszporusz hajótúrán, amely mind az újonnan érkezők, mind a turisták körében nagyon népszerű. A kétórás út során élvezzék a sirályetetést, és míg az első órában az európai partok mentén hajóznak, addig a másodikban már Ázsiát fedezhetik fel. Bár még nem tartozik az olyan nagyvárosok közé, mint New York, London, Párizs és Moszkva, amelyek több tízmillió embernek jelentik az otthont a világ szinte minden tájáról, de Isztambul is egyre inkább kozmopolita várossá válik. Az utcákon járva-kelve mára már teljesen hétköznapi, hogy mindenféle nyelven beszélő emberrel is találkozhatunk, angollal, némettel, orosszal, perzsával, arabbal és egyéb közép-ázsiai, illetve és afrikai szót is hallhatunk.

Isztambul korántsem unalmas vagy borzalmas, sokkal inkább folyamatos mozgásban van az egyedülálló természeti adottságainak, a különböző zajoknak, illatoknak, színeknek és a többmillió embernek köszönhetően, akik egy új és virágzóbb várost akarnak létrehozni.

És sose felejtsük el a csodás városképet sem. Isztambul csodálójaként mindig helikopteres munkát szerettem volna végezni, hogy munka közben élvezhessem a panorámát, a paloták, mecsetek és egyéb épületek látványát a Topkapı palotától kezdve az Hagia Szophián át, a Galata toronytól a Fatih mecsetig, melyek egytől egyig a hét dombra épült városban találhatók. Vagy szerettem volna látni egyetlen képen, ahogy a Márvány-tenger vize folyik, a szikrázó kék és hullámzó Boszporuszt, az Aranyszarv-öbölt és a hidakat, melyek számomra olyanok, mint amikor két ember kezet fog egymással.

Isztambult évszázadok óta a dicsérik és méltatják; sok nagy rajongója és csodálója akadt, mint például utolsó hódítója, II. Mehmed szultán, a neves török költő Orhan Veli, a francia katona és novellaíró, Pierre Loti, egy másik francia író, költő és politikus, Alphonse de Lamartine és természetesen Bonaparte Napóleon. Amit ezek az emberek Isztambulról mondtak, még mindig fontos elemét képezik a város irodalmának.

Így arra kérem a tisztelt olvasókat, hogy foglalkozzanak a világ népeivel, és felszólítom önöket, hogy beszéljenek Isztambulról, jöjjenek el Isztambulba, fektessenek be Isztambulba, éljenek Isztambulban, essenek szerelembe Isztambulban és Isztambullal.

Éljen Isztambul!

Forrás: Hürriyet Daily News

Fordította: Kollár Kata – Türkinfo